Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: A politika ne nyúlj hozzám virág volt. Sajtószabályozás a Schmerling-provizórium időszakában III/625
SAJTÓSZABÁLYOZÁS A SCHMERLING-PROVIZÓRIUM IDŐSZAKÁBAN 639 s lényegesen lazított a sajtóellenőrzés gyakorlatán (hasonló tendencia figyelhető meg más német államok jogalkotásában és sajtóeljárási szabályaiban is). A leglényegesebb változásokként említhetjük, hogy törölték az újságok engedélyeztetési kötelezettségét, ahogy a megintési rendszert is, s a sajtóvétségek megtorlásában a bíróságoknak juttattak ellenőrző és korlátozó szerepet a közbiztonságért felelős hatóságok és az államügyészségek ilyen irányú tevékenysége felett. Az esküdtbíráskodást azonban nem vezették be újra. A sajtótörvényt kiegészítette az ugyanazon a napon aláírt és közzétett sajtórendtartási utasítás, amely a sajtóügyekben folytatott bírósági és közigazgatási hatósági eljárást szabályozta.36 Az újságindítást csak bejelenteni kellett az illetékes közbiztonsági hatóságnál és államügyészségen, a lap címének, a megjelenés gyakoriságának, programjának, a felelős szerkesztő, a kiadó és nyomdász nevének és lakhelyének megadásával. Ha nyolc napon belül egyik hatóság sem emelt kifogást, megindítható volt a lap. A szerkesztői poszthoz ausztriai állampolgárságra, nagykorúságra, a kiadás helyén való állandó lakhelyre volt szükség, s csak olyan személy volt kizárva, akit valamilyen vétség elkövetése miatt a községi törvény kizárt a községi képviselőtestületbe való választhatósági jogból. Azaz a törvény semmiféle előfeltételt nem támasztott az iskolai végzettségre, irodalmi munkásságra vonatkozóan. Átvette a „politikai lap” definícióját az 1852. évi pátensből, ahogy az azok számára való biztosíték kötelező letételét is, de a kaució összegét jelentősen csökkentette: A legnagyobb összeget a Bécsben és annak környékén hetente három alkalomnál gyakrabban megjelenő lapok kiadóinak kellett fizetniük (8000 forintot), a legkisebb tétel 1000 forint volt (a harmincezernél kisebb lakosú településeken a legfeljebb heti háromszor megjelenő lapok számára). A szétküldéssel egyidejűleg kellett egy példányt beküldeni a közbiztonságért felelős hivatalba. A törvény teljesen érvénytelenítette a külföldi lapokra korábban közigazgatási úton kimondott tilalmat, legfeljebb postaterjesztési tilalmat rendelhetett el a jövőben az államminisztérium, de egy-egy lapszám lefoglalását a közbiztonságért felelős hatóságok továbbra is elrendelhették. A könyvárusításra az 1859-ben kihirdetett iparrendtartási szabályok voltak irányadók (azaz ez is maradt kaucióköteles tevékenység), a házaló tevékenység tilos volt, de a kiadási jog magában foglalta az árusítási jogot is, hatósági engedély kellett előfizetők gyűjtéséhez. Saját költségére azonban bárki kiadhatta saját munkáját, s egy meghatározott, s a közbiztonsági hatóságnál előre bejelentett helyiségben árusíthatta. A 80 lapnál terjedelmesebb nyomtatványokat egyáltalán nem kellett eljuttatni a közbiztonsági hatósághoz (s az államügyészséghez, ha működött olyan az adott településen), a rövidebbeket is csak a terjesztéssel egy időben. A kötelespéldányok az államminisztérium, a rendőr-minisztérium, a cs. kir. udvari könyvtár és valamelyik tartományi egyetemi vagy országos könyvtár számára járt a megjelenés után legfeljebb nyolc 36 A sajtótörvényt és a sajtórendtartási rendeletet lásd: Reichs-Gesetz-Blatt für das Kaiserthum Oesterreich, Jg. 1863. Nr. 6-7. 145-161.; vö. Olechowski, Th.-. Das Preßrecht in der Habsburgermonarchie i. m. 1511.
