Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kádas István: Az aradi káptalan jegyzőkönyv-töredéke, 1504-1518. Előszóval, mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Gálfi Emőke. (Erdélyi tudományos füzetek, 270.) Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2011. 89 o. II/539
539 TÖRTÉNETI IRODALOM adta lehetőséget: a kiállítás időtartama alatt a város összes múzeumát és műemlékét ellátták az Europa Jagellonica lógójával; kombinált jegyre azonban már nem futotta a szervező erőből. A kutná horai kiállítást három nagy rendező elv köré csoportosították, a dinasztia tagjai, a Jagelló országok és néhány kisebb más téma szerint állították ki a tárgyakat. Az első nagyobb egység nemcsak az uralkodóház egyes tagjaihoz köthető alkotásokat mutatta be, hanem itt villantották fel az uralkodói székhelyek, Vilnius, Krakkó, Prága és Buda emlékeit, és itt kaptak helyet a dinasztia ellenlábasára, Hunyadi Mátyásra vonatkozó tárgyak is. Az ezt követő részben a származási hely lett a kiállítás rendező elve. A lengyel királyságból való műtárgyakat a városok, a cseh korona országiból származókat az egyes országok szerint tették szemlére. A történelmi Magyarországról származó, nem túl gazdag anyag tagolását sajátosan oldották meg a szervezők. Itt a mai országhatárok szerinti csoportosítás keveredett a történelmi tájegységekkel: Buda és Esztergom, Felső-Magyarország, Erdély továbbá Horvátország szerint rendezték az anyagot. Értelmezésükben Felső-Magyarország a mai Szlovákiát, Horvátország pedig az egykori Szlavóniát jelentette. A harmadik egységben mutatták be a kiállításnak helyet adó város, a cseh ezüstbányászat és pénzverés központjának és a korabeli vallásosságnak néhány emlékét. A túlnyomórészt késő-gótikus műveket felvonultató kiállításnak ebben a részében kaptak helyet a humanizmus művei, az új művészi felfogást illusztráló tárgyak, a grafika, végül pedig a realisztikus testábrázolás emlékei. A rendkívül gazdag, ebben az összeállításban soha ki nem állított, többségükben sikerülten restaurált tárgyakból összeválogatott, ámde technikailag és koncepcionálisan igencsak hagyományos kiállítás rendezőinek itt, a legutolsó részben volt lehetőségük arra, hogy megmutassák eredeti elképzeléseiket. A bécsi kiállítás rendezőit elsősorban az elmúlt másfél évtized emlékezet- látványosság- és szimbólumkutatásának eredményei inspirálták, azt mutatták be, hogyan akarta Miksa császár láttatni magát kortársaival, majd élete végén az utókorral. Családfa, ostábla, illusztrált életrajz, diadalív, címertorony, síremlék - ezek voltak a nagyobb, enciklopédikus alapossággal kidolgozott művek, mellettük pedig számos idealizált portré, zsánerkép, ötvöstárgy, fegyver, illuminált oklevél, vagy éppen a bécsi humanista kollégium babérkoszorúját tartalmazó díszdoboz volt látható, melyek mind a császár dicsőségéről szóltak. Közülük nem egy mindörökre „papíron" maradt, némelyikükről már tervezésekor tudták, hogy sohasem valósítják meg. Nem készült el a császár győzelmi kocsija, nem épült meg a diadalíve, nem rendezték meg győzelmi menetét sem. Az Altdorfer és társai által készített Diadalmenet néhány részlete elveszett, a kiállítás rendezői azonban összegyűjtötték mindazokat a terveket, amelyek ehhez készültek, kiállították a Diadalmenet fába metszett változatát is, ezekből a látogató magának rekonstruálhatta az egész kompozíciót. Mindkét kiállítás anyaga részben vagy egészben nyomtatásban is megjelent. A kutná horai kiállításhoz cseh és angol nyelvű vezetőt, a bécsihez több tanulmányt is tartalmazó német és angol katalógust adtak ki, mindkettőt a kiállítás kurátorai szerkesztették, az előbbit Jirí Fajt, az utóbbit Eva Michel és Maria Luise Sternath. Tringli István AZ ARADI KÁPTALAN JEGYZŐKÖNYV-TÖREDÉKE (1504-1518) Előszóval, mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi: Gálfi Emőke (Erdélyi Tudományos Füzetek 270.) Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2011. 89 o. „Dél-Alföldön — ideértve nemcsak Békés megyét, hanem az egész Temesközt az erdélyi havasokig és az Al-Dunáig — csak két nagyobb hiteleshely működött: a Csanádi és az aradi. Ezek fennmaradt oklevelei Dél-Alföld múltjának legbecsesebb forrásai". Juhász Kálmán egyháztörténész ezekkel a szavakkal vezette be 1962-ben megjelent forráskiadványát, melyben az aradi társaskáptalan több levéltárban szétszórva található okleveleit tette regesztákban közzé (Juhász Kálmán: Egy dél-alföldi hiteleshely kiadványai. Aradi regesták. Gyula, 1962. 5.). Juhász a fent említett művében 1223-tól 1552-ig terjedően 632 regesztát közölt, ebből ötven oklevél származik az 1504-1518 közötti időintervallumból. Ennek a gyűjtésnek az adatait egészíti ki az az eddig még feltáratlan regisztrum-töredék, melyet Gálfi Emőke alább ismertetett művében kivonatolt.
