Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gulyás László Szabolcs: Fedeles Tamás: "Eztán Pécs tűnik szemünkbe". A város középkori históriája, 1009-1526. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2011. 198 o. : [könyvismertetés] II/533

536 TÖRTÉNETI IRODALOM zá tudtak a lakók jutni, akik közül többen bekapcsolódtak a borkereskedelembe is. A bornak egyébként fontos szakrális szerepe is volt, hiszen a Pécsen található számos egyházi intézmény viszonylag nagy mennyiségű misebort használt fel évről-évre. A mezőgazdaság a kereskedelem és a kézműipar mellet nem tudott döntő jelentőségűvé válni, mint ahogyan az az ezzel foglalkozó további két fejezetből is kiderül. A helyi kézművesekre vonatkozó adatok a 14. századtól bukkannak fel szórványosan az oklevelekben, igazán nagy számban azonban csak a 16. századtól megjelenő török defterekben találhatók. A szerző a különféle közszükségleti cikkeket előállító iparágakkal (így például az élelmiszer és ruházati iparral) kezdi a téma kifejtését. Kissé sajnálatos, hogy a forrásadottságoknak megfelelően a szigorúan vett középkorból nem túl színes kép tárul a szemünk elé. A későbbi, törökkori források ugyanakkor már az iparágak specializálódását mutatják, így olyan szakmák is megjelennek, mint a süveggyártó, erszénygyártó vagy az ajtógyártó is. Mind az összesen kimutatható 29 szakma, mind pedig a 16. században az adófizetők között tapasztalható 44%os kézműves arány Pécs fejlettségére utaló adatoknak tekinthetők. Kár ugyanakkor, hogy a középkori források ilyen célú felhasználásának itt is alkalmazott módszeréről nem sokat tudunk meg a könyvből, holott a személynevek foglalkozásnevekre vonatkozó forrásértéke egyike a máig megoldatlan kérdéseknek. Nem mindegy ugyanis, hogy a forrásként felhasznált magyar vagy latin formában szereplő megkülönböztető név öröklődő családnévvé vált-e avagy sem, tehát az sem, hogy mely korszakból származik a felhasznált adat. Persze, az nem vitatható, hogy egy összefoglaló jellegű munka (részben a terjedelmi korlátok miatt is) nem minden esetben térhet ki az ilyen apróságokra. A város gazdasági életében mind a helyi, mind a távolsági kereskedelem fontos szerepet játszott. A szerző analógiaként a budai kereskedők hierarchiáját említi, ami elsőnek talán túlzásnak tűnhet. Ezzel kapcsolatban azonban mindenképpen megjegyzendő, hogy Pécsen több itáliai és német (vagy osztrák) kereskedőfamília is megvetette a lábát a 15. századra, akik sok szempontból hasonlíthattak fővárosi kollégáikra. A polgárság a középkor végén virágzó marhakereskedelembe is sikeresen bekapcsolódott. Fedeles — nagyon helyesen — külön alfejezetben tárgyalja a város kamarai központi szerepét, amelyet Károly Róbert idején nyert el a város. Az 1340-es években az egyesített pécsi és szerémi kamara bérleti díja már 3300 márka volt, ami annál inkább figyelemreméltó, hogy tudjuk, a 15. századra az intézmény már beszűntette működését. A kamara azonban csak az egyike volt azon tényezőknek (egyházi funkciók, hiteleshely, stb.), amelyek következtében Pécs jelentős vonzáskörzettel rendelkezett a középkor folyamán. Meggondolandó a szerző azon állásfoglalása, hogy a kiemelkedő jelentőség ellenére sem volt a város teljes mértékben képes a Dél-Dunántúl gazdaságának kontrollálására. A megállapítást részben arra alapozza, hogy a régióban élő parasztság igen nagy arányban költözött a fővárosba a középkorban. Úgy vélem, a kérdésben jobb támpontokat szerezhettünk volna, ha a polgárság személynévanyagát vette volna elsősorban vizsgálat alá, azaz a helynévi eredetű vezetéknevek alapján is megpróbálta volna felvázolni a település kisugárzását. Nagyon érdekes migrációtörténeti kérdés például, hogy mi lehet az oka annak, hogy a szomszédos Bács és Bodrog megye lakosságában a középkor végén mind a török elől (a Délvidékről) érkező bevándorlók, mind a Baranya megyéből beköltözők viszonylag nagy arányt képviseltek. Vajon milyen képet mutathat ebből a szempontból Pécs városa? A mű hatodik nagy fejezete a város társadalmával kapcsolatos legfontosabb ismereteket veszi sorra tematikusan végighaladva az egyes társadalmi csoportokon, majd pedig röviden beszámol a lakosság létszámáról és Pécs önkormányzatáról is. Figyelemreméltó, hogy a püspöki székhelyen a feltehetőleg 5-6000 fős népességből (amellyel Pécs magyar szinten nagyvárosnak, európai összehasonlításban azonban csupán középvárosnak számított) a klerikusok aránya a többi püspöki városban tapasztalható 3%-os aránnyal szemben nagyjából 4-6% lehetett. A „Művelődés" címet viselő záró fejezet nagy ívű áttekintést ad számunkra a város középkori kulturális viszonyairól, ezen belül pedig kiemelten foglalkozik a város oktatásügyének kérdésével is. A székesegyházi iskola, az egyetem és a szerzetesrendi főiskolák történetét külön alfejezetben tárgyalja, majd a középkori könyv- és zenekultúráról is megemlékezik. A legnagyobb érdeklődést e témák közül eddig talán a pécsi egyetem története váltotta ki, amely — mint nem királyi székhelyen alapított intézmény — némileg kilógott a térség egyetemeinek sorából. Létrehozásában Vilmos püspök személye és elhivatottsága játszotta a legfontosabb szerepet, nem véletlen tehát, hogy halála után az intézmény elsorvadt. A pécsi egyetemmel kapcsolatosan több érdekes kérdés is felmerül, ilyen például a balkáni eretnekségnek az alapításban játszott vélt vagy valós