Századok – 2013
MŰHELY - Pósán László: Áruminőség és vásárlóvédelem a Hanza piacain - a késő középkori porosz források tükrében II/501
ÁRUMINŐSÉG ÉS VÁSÁRLÓVÉDELEM A HANZA PIACAIN 503 ros környéki parasztok, és a helyi kereskedők is eladásra kínálhatták raktárkészleteiket. Ez utóbbiak esetében csak egyszer, az áruk behozatalakor kellett elvégezni a minőségellenőrzést, azt követően már nem. A piacokon kívül tilos volt kereskedni, s különösen a városkapuk előtti ún. elővételt, elővásárlást tiltották. Egyetlen polgár vagy megbízottja sem állíthatta meg a kapuk előtt a piacra igyekvő parasztokat vagy a városba tartó kalmárokat, hogy még ott megvegye termékeiket, áruikat. Paul von Russdorf nagymester 1427. január 12-én kiadott oklevelében egész Poroszországban megtiltotta az ilyen „elővásárlást".12 De nem csak a lovagrendi államban volt ez tiltott, hanem a középkori német, cseh vagy magyar városokban is. A közép-európai térségben gyakorlatilag mindenhol tilos volt kimenni a piacra jövők elé és még a kapuk előtt, a városfalakon kívül vásárolni tőlük, nehogy az ilyen elővásárlások felhajtsák az árakat, vagy monopolizálják egyes termékek forgalmát. Azt, aki ily módon vásárolt, a megvett áruk elkobzásával és pénzbírsággal büntették.1 3 A porosz városok piacain addig, amíg ki volt tűzve az ún. piaci zászló, csak kiskereskedelmet lehetett folytatni, csak saját szükségletre lehetett vásárolni, újbóli értékesítési céllal nem. Amikor ezt a zászlót bevonták (általában 11 óra körül), már lehetett „nagybani" piacot is tartani. A piac a reggeli mise után kezdődött és este 6 óra táján ért véget. A kapuk, városfalak előtti elővásárláshoz hasonlóan a kikötőkben is tilos volt a rakomány „fedélzetről" történő árusítása, azaz a piacon vagy vásáron kívüli kereskedés. A 15. századi Hanza oklevelek tanúsága szerint azonban a nagyobb haszon és a piaci illetékek elkerülése reményében nem egy esetben voltak ilyen próbálkozások. Egy 1415. július 31-én kelt levélben például Danzig város tanácsa kiállt Gerd Schutte danzigi kereskedő mellett, akit Révaiban (ma Tallin) azzal vádoltak, hogy az oda szállított posztóját nem vitte a piacra, hanem a hajójáról árulta.14 Egy évvel később, 1416 májusában ugyanez ismétlődött meg Révaiban Gerlach Holste danzigi posztókereskedővel is.15 Ebben az évben Riga magisztrátusa azért írt Reval városának, hogy a Flandriából származó áruk esetében lépjen fel a „fedélzetről" történő adásvétel ellen.1 6 Ahogyan az áruk minőségének vizsgálata, az árak, valamint a súly- és mértékegységek ellenőrzése a városi tanács hatáskörébe tartozott, úgy a piaci ill. vásári rendtartás is.17 Poroszországban az erre vonatkozó kiváltságot a tartományúr, azaz a Német Lovagrend adományozta az egyes városoknak. így például Heinrich Dusemer marsall a nagymester jóváhagyásával 1339. június 18-án kiváltságlevélben engedélyezte Wehlau városának, hogy piac- ill. vásárbíróságot állítson fel, de ennek hatásköre nem terjedhetett ki a hódprémmel történő kereskedelmi ügyekre.18 (Ez összefüggésben volt azzal, hogy a Német Lovag-12 ASP I. 321. sz. 13 Demkó Kálmán: A felső-magyarországi városok életéről a XV-XVII. században. Bp. 1890. 70. 14 HUB VI. 41. sz. 15 HUB VI. 79. sz. 16 HUB VI. 88. sz. 17 Cause, F.: Die Geschichte der Stadt Königsberg i. m. 147. 18 Preußisches Urkundenbuch. Hgg. Rudolf Philippi, Carl Peter Woelky, August Seraphim, Max Hein, Erich Maschke, Hans Koeppen, Klaus Conrad. Bde. I.l.-VI.l. Königsberg-Marburg 1882-1986. (a továbbiakban: PUB) itt: PUB III. 241. sz.
