Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: Az öröklési jog a középkori jogkönyvekben és a városi gyakorlatban II/411
426 BLAZOVICH LÁSZLÓ ben sértetlenül elmehet, eladván házát egy egész ház után 12 dénárt fizessen, az eladott szőlők után, ugyancsak az egészet értve 12 dénárt fizessen, a házak és szőlők után fizetett dénárok a bírói bevételhez tartozzanak."7 5 Mindkét oklevélben szerepel a 12 dénár fizetése a bírónak a polgár városból való távozásakor, sőt a sárváriban a telket szerzővel ugyancsak megfizettették az illetéket. Véleményünk szerint e díjat korábban az úr részére tartozott letenni az érkező, illetőleg távozó polgár, amely révén a dominus érvényesítette a dologi kötöttséget. Az illeték átadása a városnak a teljes szabadság felé vezető úton egy lépést jelentett. Ezek az illetékek kétségtelenül nem számítottak be a polgárok által közösen fizetett adóba. A kőszegi oklevélben egyéb archaikus elemekre is bukkanhatunk. A polgár számára távozásakor a terragium, a földbér kifizetését ugyancsak előírta az oklevél, ami a dologi kötöttségből fakadó mintegy bérleti díjat jelentette, sőt a kötöttség korábbi formája, a természetbeni járadék, akárcsak a soproni kiváltságlevélben, ugyancsak feltűnik immáron pénzjáradékként a mindenegyes kepe után fizetett 10 dénár összegében. Mivel a dologi kötöttségek fennmaradtak — nem lepődhetünk meg rajta, mert a jövedelem belőlük származott az úr számára —, úgy véljük, hogy az örökítés során sem rendelkeztek a két város polgárai teljes szabadsággal, e tekintetben szintén fennmaradtak az urukhoz való kötöttségeik. Ingóságaik felett szabadon rendelkezhettek, ingatlanaiknak azonban csak használati jogát örökíthették, a tulajdon uruk, a király kezén maradt. Sárvár 1390-ben, majd 1409-ben újra magánföldesúri kézre került,7 6 Kőszeget pedig 1392-ben a Garaiak kapták adományként.7 7 A két város — és mint az eladományozott városok polgárai általában — az adományozás aktusával a polgári sorból visszasüllyedtek a jobbágyok közé. Ezt azonban a város lakói kevéssé érezték, ugyanis kötöttségeik korábban is voltak, az új uraik pedig, általában, meghagyták őket korábban szerzett jogaikban, mert érdekük ezt kívánta, jóllehet a polgárok kiváltságaikat a király által kiadott újabb privilégiumlevelekben már nem bővíthették, új uruk azonban adhatott számukra joghatósága alá tartozó kedvezményeket. Bizonyítékképpen a kevés erre vonatkozó fennmaradt dokumentumból a már idézett késmárki példát hozhatjuk. A királyi várost 1462-ben Mátyás király Szapolyai Imrének adományozta, majd 1583-ban a Thököly családé lett.7 8 Az 1533 és 1553 között fennmaradt végrendeletekben azonban az örökhagyók ingóságaikat és ingatlanaikat földesúri megkötöttség 75 „Item si aliquis ipsorum a civitate nostra antedicta recedere voluerit, saluis rebus omnibus et persona, iusto Terragio persoluto, venditis domibus, recedere poterit de eadem. Item volumus, vt Ciues nostri memorati de qualibet capetia frugum decern denarios tantummodo soluere teneantur. ...Prae his omnibus volumus, vt si qui Civium nostrorum a Civitate nostra, ut supra diximus, recedere volueront, salui rebus, et personis, venditis domibus, solutis duodecim denariis tantummodo de domo intégra, recedere poterunt ab eadem, vineae etiam cum venduntur, de intégra videlicet duodecim etiam denarii persoluantur, et hi denarii tarn de domibus, quam vineis debent ad vsus Iudicis pertinere." - CDH VIII/3. 280-281. 76 Érszegi G.: Sárvár i. m. 102-103. 77 Bakay Kornél: Kőszeg. In: Korai magyar történeti lexikon. Főszerk. Kristó Gyula. Bp. 1994. 374. 78 Piirainen, LT.- Ziegler, A.: Das älteste Gerichtsbuch i. m. 11.
