Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: Az öröklési jog a középkori jogkönyvekben és a városi gyakorlatban II/411
424 BLAZOVICH LÁSZLÓ Úgy tűnik, a családok vagyonigazgatási közösségben éltek, azaz mindkét fél a házasságon belül megtartotta saját, a házasságba vitt vagyonát, amely vagyonösszességet a férj kezelte, beleegyezése nélkül a feleség a sajátja felett sem rendelkezhetett. Nyomatékosítja e feltételezést, hogy az örökhagyó legtöbb esetben házastársa életében rendelkezett saját vagyonáról. A dokumentumokból ritkán kerül elő a közösen szerzett vagyon, amiről különbözőképpen rendelkeztek. A Summa legum Raymundiban leírt végrendelkezési szokásjog mindhárom formája élt a tárgyalt városokban, amelyek közül kettő követte a törvényes öröklés módját, azonban az idők folyamán változás következett be, ugyanis a kiscsalád jelentőségének előre nyomulásával a túlélő házastársak, elsősorban az asszonyok a korábbiakhoz képest nagyobb részt kaptak az örökségből a lemenők, illetőleg azok nem léte esetén, az oldalági rokonság rovására. Élt a haszonélvezet jogintézménye, amelyet elsősorban a férjek hagytak örökül feleségük részére, ritkábban, ám úgyszintén előfordul az örökhagyó asszonyok végrendeleteiben. A vizsgált dokumentumok alapján kimutatható, hogy a középkor évszázadai során a városi öröklési jogban jelentős változások következtek be, ami megerősíti a szakirodalom korábbi megállapítását, amely szerint a városi jog Willkürrechtként, azaz változó helyi jogként élt a városokban, szemben a nemesi joggal, amelynek ereje a változatlanságában és a hagyományok tiszteletében (altes gutes Recht) nyilvánult meg. A fentiekben leírt szabadságot a városok általában nem egyszerre, egy kiváltságlevélben kapták meg, amint ezt Fügedi Erik alapos, máig méltán idézett tanulmányában leírta.6 5 Fügedi a gazdasági kiváltságok címszó alatt tárgyalja e jelenséget, és Kassa példáján részletesen bemutatja a fejlődés folyamatát.6 6 A királyok, úgy tűnik, a polgárok számára a dologi kötöttséget nehezebben engedték el, mint a személyieket, akár a közösség, akár a közösség egyes tagjai számára. Ahol a város polgárai megszerezték a tulajdonuk feletti rendelkezés szabadságát, ott e jog az örökítés során szintén hatályos lett. Am ismét hangsúlyozzuk, hogy az ingatlan forgalmat a város saját érdekeinek megfelelően felügyelte. Sopron város IV László királytól 1277-ben nyert kiváltságlevele még arról tájékoztat, hogy a városból távozni kívánó az épületeinek eladása és a terragium lefizetése után elhagyhatja a várost, továbbá a polgárok régi szokás szerint minden kepe után 12 bécsi dénárt fizessenek.6 7 Ez azt bizonyítja, hogy bár megkapták a szabad bíróválasztás és bíráskodás jogát, a városhoz tartozó földekkel nem rendelkezhettek szabadon, tehát a dologi függésük megmaradt, és hosszú út vezetett ennek a jognak az elnyeréséig. [Kis kitérőként megjegyezzük, hogy a földesúr és jobbágy közötti alá- és fölérendeltségi viszonynak is személyi és dologi oldalát ismerjük. A dologi oldal a gazdasági jellegű viszonyból alakult ki, amely során a földesúri birtokból származó jobbágybirtok (telek) 65 Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok. In: Tanulmányok Budapest múltjából XTV Bp. 1961. 44. 66 Fügedi E.: Középkori magyar városprivilégiumok i. m. 52., 57. 67 Georgius Fejér: Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis I-XI. Budae 1829-1844. (a továbbiakban: CDH) V/2. 397.; Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke II. 2-3. 1272-1290. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerk.: Borsa Iván. Bp. 1961. 2808. sz.
