Századok – 2013

KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Egy barátság vége - Álmos 1106. évi alávetése és az Árpádok korai dinasztikus konfliktusai II/381

384 BAGI DÁNIEL ni, intézményi felosztása, azaz röviden a hatalommegosztás állt. A Merovingokban — talán a késői megkeresztelkedésük okán is — mélyen élt az a pogány gyökerű meggyőződés, hogy a dinasztia dicsőségét mi sem emelheti jobban, mint a mértéktelen férfiutód-nemzés. E felfogás egyik el nem hanyagolható következménye lett, hogy e férfiutódokat egyenlő mértékben kellett részesíteni az atyai örökségből is, amit az ország rendszeres, általában egyenlő mértékű felosztásával érhettek el.1

2

E rendszer számos, a Karoling-korra is átnyúló, bonyolult, szinte áttekinthetetlen hátterű hatalmi torzsalkodáshoz, különböző országfelosztási modellek kialakulásához vezetett: a vitáknak csak az vetett véget, hogy a Karolingok kihalása után a 10. században a birodalom feloszthatatlanságáról és az uralkodói hatalom megoszthatatlanságáról szóló elméletek felülírták a korábbi hatalmi gyakorlatot.1

3

A frank országmegosztási modellt a korábbi történetírás a germán törzsek körében általánosságban elterjedt szokásnak tekintette, és a Meroving dinasztia pogány szakralitásával magyarázta. Az utóbbi évek kutatásai azonban rávilágítottak, hogy a pogány germán szakralitás vélt alkotóelemei mind-mind vagy antik római, vagy bibliai eredetűek, így ma már ismert, hogy a Fredegar-krónikában megőrzött történet, mely szerint a Merovingok egy tengeri szörnytől származnak, nem ősi frank tradíció, hanem egy régi római legenda újrahasznosítása révén került be a szövegbe.14 Ugyancsak cáfolható a szintén frank hagyománynak tekintett „hosszú hajú királyok" legendája is. Sikerült ugyanis kideríteni, hogy a jellegzetes hajviselet nem szakrális kiválasztottságot jelentett, hanem a korabeli társadalmon belül elfoglalt privilegizált helyzet egyik szimbóluma volt.1

5

Ráadásul ma már az országfelosztásokról is tudható, hogy a frankokon kívül csak a burgund királyságban fordult elő, s ott is csak igen korlátozott mértékben,16

tehát nehezen tekinthető általános és ősi germán szokásnak. S végül, újabb kutatások eredményeképp az is nyilvánvalóvá lett, hogy a trónöröklési esetekben nem csupán a dinasztia belügyeiről volt szó: a trónöröklés és a vele együtt járó vagyonmegosztás a közvetlenül érintetteken kívül elsősorban a dinasztia tagjainak kíséretéhez tartozó országnagyokat érdekelte, akik ugyancsak érdekeltek voltak abban, Königssöhne und Königsherrschaft. Untersuchungen zum Teilhabe am Reich in der Merowingerund Karlingerzeit (MGH Schriften 44.). Hannover 1997. 12 A Merovingokkal kapcsolatban lásd: Frantisek Graus: Herrschaft und Treue. Betrachtungen zur Lehre von der germanischen Kontinuität I. Historica 12 (1966) 5-44.; Erkens, F.-R.: Divisio legi ima i. m. 442.; Vö. még Kasten, B.: Königssöhne i. m. 12-13. 13 Vö. Eduard Hlawitschka: Zum Werden der Unteilbarkeit des mittelalterlichen Deutschen Reiches. In: Strips Regia. Forschungen zum Königtum und Führungsschichten im früheren Mittelalter. Ausgewählte Aufsätze, Festgabe zu seinem 60. Geburtstag, hg. von Gertrud Thoma und Wolfgang Giere, Frankfurt a. M. 1988. 247-259., itt 257-258. 14 Alexander C. Murray. Post vocantur Merohingii: Fredegar, Merovech, and sacral kingship. In: After Rome's Fall. Narrators and Sources of Early Medieval History. Essays Presented to Walther Goffart. Ed.: Alexander C. Murray. Toronto-London 1998. 121-152. 15 Mathias Becher: Dynastie, Thronfolge und Staatsverständnis im Frankenreich. In: Der Frühmittelalterliche Staat - europäische Perspektiven. Hg. von Walter Pohl - Veronika Wieser. Wien 2009. 183-199., itt 184. és 7. sz. j. 16 Kasten, B.\ Königssöhne, i. m. 12-13.