Századok – 2013

TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Szegedtől Újvárig : az 1458-1459. esztendők krónikájához II/347

AZ 1458-1459. ESZTENDŐK KRÓNIKÁJÁHOZ. 363 lisan is, az erdélyi vajdai címet, ugyancsak leváltották-e ekkor, források hiányá­ban nem tudjuk. Változás történt viszont a székely ispánok személyében: az ad­dig fungáló Rozgonyi Rénold és Osvát helyét Lábatlani János vette át, talán már ekkor Paksi Lászlóval együtt.10 0 A tapasztalt katona és a Hunyadi-házhoz következetesen hű Rozgonyi Sebestyén kinevezése Erdély élére nyilvánvalóvá tette, hogy Mátyás az addiginál közvetlenebb ellenőrzést kívánt gyakorolni a tartomány fölött; azzal pedig, hogy a székelyek ispánságát is Szilágyitól függet­len személy(ek)re bízta, a volt kormányzó erdélyi befolyását is jelentősen csök­kentette, dacára a besztercei grófságnak. Szilágyi korábbi erdélyi alkormányzó­ja, Geréb János, ugyancsak elvesztette hivatalát,10 1 hogy néhány hónappal ké­sőbb immár királyi kapitányként bukkanjon fel újra.10 2 Elképzelhető, hogy Má­tyás maga is ellenállásra számított Erdélyben a kormányzati átszervezés miatt, és ezért terjedt el a híre, hogy szeptemberben Péterváradról négyszáz lovas élén személyesen készült a tartományba.10 3 Az erdélyi kiruccanásra végül nem került sor, a király hozzáállására mégis jellemzőnek kell tekintenünk, hogy egyáltalán felmerült: ha rövid időre is, de elhagyja a hadrakelt sereget. Szegeden, illetve Péterváradon ugyanis minden forrás szerint nagyon jelentős számú sereg gyűlt össze. A már idézett levél 12 ezer lovasról beszél,10 4 amihez még hozzáadandó Szilágyi 3 ezer embere Nán­dorfehérváron.10 5 Erdélyben és Szlavóniában is teljes volt a mozgósítás,10 6 ott volt továbbá a Carvajal legátus által toborzott, és bizonyosan nagyszámú ke­resztes had,10 7 amely már hónapok óta várakozott arra, hogy megindulhasson. Ha túlzás is, nyilván nem véletlen a velencei követ megállapítása, amely szerint emberemlékezet óta nem láttak ekkora haderőt Magyarországon.10 8 Tekintettel arra, hogy Mehmed szultán ekkor éppen Görögországban hadakozott,10 9 a szer­biai hadjáratot vezető Mahmud pasa biztosan nem rendelkezett az Oszmán Bi­rodalom teljes haderejével, sőt, bizonyos értesülések szerint kifejezetten nem volt elegendő embere a szerbiai várak megszállására.110 Szükségszerűen felme­rül tehát a kérdés: miért nem tett semmit Mátyás Szerbia megvédése, vagy legalább Galambóc visszafoglalása érdekében? A válasz meglehetősen egyértelmű: mert nem akart. Mátyás szeptember második hetében hagyta el Szegedet, és Futakon keresztül, ahol a keresztesek 100 Szept. 8-án Lábatlani Mátyás relátora: DF 272 129. Paksi először 1459. február 10-én szere­pel mint székely ispán. 101 A zichi és vásonkeöi gróf Zichy család idősb ágának okmánytára I—XII. Szerk.: Nagy Iván, Nagy Imre, Véghely Dezső, Kammerer Ernő, Lukcsics Pál. Pest, Budapest, 1871-1931. (a további­akban: Zichy) X. 5-6. 102 DL 28 404. 103 D F 242 625. 104 Uo. 105 MDE I. 37. 106 MDE I. 35., 38. 107 25 ezer fő: MDE I. 38. 108 „non fu veduto per ricordo de homini questo regno si universalmente vineto et conferirse in campo" - MDE I. 39., ahol az egész haderő létszámát 80 ezer főre teszi, lovasok, gyalogosok és ke­resztesek együtt, bár az utóbbiak java része „paraszt" (vilani). 109 Babinger, F.: Mehmed der Eroberer i. m. 167-172. 110 MDE I. 40.

Next

/
Oldalképek
Tartalom