Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Gulyás László Szabolcs: Megjegyzések az északkelet-magyarországi mezővárosok középkori fejlődésének jellemzőihez II/317
ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI MEZŐVÁROSOK KÖZÉPKORI FEJLŐDÉSE 329 Pétervására (1453), Poroszló (1451), Szamosszeg (1422), Nagymihály (1413), Sztropkó (1468), Túr (1415), Liszka (1474) vagy Szikszó (1407) esete is.4 0 Jellegzetes és különleges mezőváros-típust jelent magánföldesúri eredettel rendelkező oppidumaink között a szőlőtermelő, monokultúrás hegyaljai települések csoportja, amelyek a 15. században egyetlen kivétellel (Liszka)4 1 egytől-egyig világi kézben vannak, eredettől lényegében függetlenül. A térségben alapvetően bárói famíliák mezőváros-birtoklása volt a jellemző, ami a szőlőtermelő mezővárosokból származó magas bevétel miatt logikus is volt. Magánfóldesúri tulajdonban vált mezővárossá Keresztúr, Mád, Szántó, Tolcsva és Tállya.4 2 Jellegét tekintve ide sorolható a nem is annyival messzebb fekvő Szikszó is, ami igen komoly gazdasági súlyt képviselő, több kiváltsággal rendelkező település volt a 15. században.4 3 A Patak körüli mezőváros-csoport borkereskedelemben játszott szerepe jól ismert. E települések kedvező természetföldrajzi viszonyaiknak és a környező, intenzív külkereskedelmi kapcsolatokat kiépítő civitasoknak (de leginkább Bártfának) köszönhetően Lengyelországban remek piacot találtak maguknak. Közvetve vagy közvetlenül a térség három szabad királyi városa számára, de a lengyel területekre is nagy mennyiségben termelték az ízletes nedűt. Persze Magyarország távolabbi régióival sem volt lényegtelen a kereskedelmi kapcsolatuk.4 4 A szintén jellegzetes típust képviselő Eperjes és Bártfa környéki mezővárosok — amelyek közül néhányat már rezidencia funkciója alapján korábban is említettünk — erőteljes kereskedelmi karakterrel rendelkeztek, és hála a bártfai városi levéltár kitűnő anyagának, jól adatolható áruforgalmat bonyolítottak le a szomszédos civitasokkal, s emellett Krakkóval és a környékbeli lengyel kisvárosokkal. Csak néhány példa: 1501-ben hannusfalviak borsot adtak el Bártfára, ugyanebben az évben bártfaiak jelentek meg a varannói vásáron, majd szintén a varannóiak vállaltak fuvarozást a bártfaiaknak 1511-ben. A gálszécsiek egy alkalommal sört adnak el Eperjesre, a héthársi vásáron pedig már lengyel, egészen pontosan újszandeci kereskedők is megjelentek 1453-ban. Még 40 DL 13 327., ZSO VII. 2160., DL 69 829., DL 14 461., ZSO IX. 58., ZSO IV 223. Iuányi B.: Bártfa i. m. I. 1739., ZSO V 1127., DF 214 648., ZSO II. 5226. stb. 41 Liszka a térségben — az itt található mezővárosok közt egyedülálló módon — egyházi birtok volt, 1248-ban a szepesi prépost szerezte meg és a középkor folyamán legnagyobb részét birtokolta is. A birtokszerzésre 1. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica. I-II/l. (1001-1272) Szerk. Szentpétery Imre. Bp. 1923-1943, II/2.- II/4. (1272-1301) Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerk. Borsa Iván. Bp. 1961-1987. (Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 9, 13.) (a továbbiakban: Reg. Arp.) I. 890. sz. 42 A későbbi Hegyalja mezővárosainak történeti összefoglalása: Gulyás L. Sz. : A mezővárosi önkormányzat i. m. 21-47. 43 Uo. 44-46. 44 A hegyaljai bor főként bártfai és epeijesi közvetítéssel jutott Lengyelországba. Általánosságban 1. Gecsényi Lajos: Városi és polgári szőlőbirtokok és borkereskedelem a Hegyalján a 15-16. század fordulóján. Agrártörténeti Szemle 14. (1972) 340-352. Konkrét példa Kistokaj és Krakkó közötti, bártfai közvetítő kereskedelemmel létrejött üzleti kapcsolatra és minden bizonnyal áruhitelre is: Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára 1319-1526. II. köt. 1501-1526-ig. (kézirat) 4236. (1512), Magyarországon belül közvetlen üzleti kapcsolata volt a Hegyalja környékének például Kolozsvárral (1519, DL 26 850.).
