Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Das Burgenland als Internationale Grenzregion im 20. und 21. Jahrhundert (Ism.: Szilágyi Gábor) I/267
267 TÖRTÉNETI IRODALOM amivel bizonyíthatta önmaga előtt, hogy nincs vége mindennek, hogy lehet még folytatni az állami létet a tiltott Anschluss nélkül is. Helyesen veti fel a szerző ehhez kapcsolódóan, hogy a „magyar kérdés"-ből közvetlenül adódott az osztrák külpolitikai orientáció kérdése is. Magyarellenes éllel Prága ajánlott fel szövetséget Bécsnek, amit az osztrákok a szudéta-kérdés miatt csak vonakodva fogadtak el. Osztrák diplomáciai források alapján Lein levezeti, hogy hosszú távon csak az olasz orientáció és a magyarokkal való kompromisszumkeresés volt az adekvát külpolitikai válasz az 1920-as évek Ausztriájában. E vonulatba illeszkedik a velencei konferencia és a soproni népszavazás eredményének elfogadása is, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy mind az osztrák, mind a magyar fél fel tudjon mutatni sikereket, valamint arra, hogy a két ország között legalábbis középtávon helyreálljanak a jószomszédi kapcsolatok. Kiemelendő a Lein-tanulmányból az is, hogy igyekszik a magyar szempontokat is bemutatni, általában friss szakirodalomra, főleg Romsics Ignác németül is megjelent műveire építve. Klaus Koch munkája Burgenland két világháború közti történetének bemutatását ígéri, ezzel szemben a tanulmány legnagyobb részét ugyancsak az 1919-1924 közötti történések leírása képezi. Mind a hivatkozott források, mind a konklúziók megegyeznek Leinéivel, így marad a tanácstalanság, hogy a szerkesztők részéről miért volt szükség e kettőzésre. Új információ ebből talán csak annyi, hogy a Budapesttel való 1921-es kompromisszumkeresés okait Koch a Rennert váltó konzervatív kancellárok, Mayr és Schober Horthy iránti személyes szimpátiáiban (is) keresi. Ami az 1924-1938 közötti eseményeket illeti, ezeknek alig két oldalt szentelt a szerző. Legfontosabb elemként az osztrák-magyar viszonyt emeli ki, abból is Magyarország viszonyulását az Anschlusshoz. Sajnálatos, hogy a magyar szakirodalomból Koch csak Juhász Gyulának a két világháború közötti magyar külpolitikát taglaló 1979-es monográfiáját használja, mellőzve Tilkovszky Lóránt, vagy éppen Fiziker Róbert legújabb kutatásait. Minden esetre a magyar történettudománynak is érdemes lenne az Anschlusst illető álláspontját újra megvizsgálni, összevetve az osztrákok által feltárt új eredményekkel. Egyéb témákról — így Burgenland belső életéről — igen keveset tudunk meg, noha különösen a kisebbségi kérdés vagy a burgenlandi identitás kifejlődése fontos téma lehetett volna. Annál is inkább, mert Karlo Ruzicic-Kessler tanulmánya felvet néhány érdekes kérdést. A burgenlandi régió II. világháború alatti történetét vizsgálva érdekes eredményekre jut a magyar kisebbség politikai szerepvállalását illetően. Míg Burgenland északi részén az ott élő magyarok alapvetően mezőgazdasági munkások, földbirtokon élő cselédek voltak, akik alapvetően a kommunistákkal szimpatizáltak (?!), Felsőőr közelében, tehát délen olyan erős volt a magyar befolyás az NSDAP-ben (!), hogy a párt etnikai megtisztításáról szóló berlini irányelveknek abban a régióban nem lehetett érvényt szerezni. Ettől az érdekességtől eltekintve Ruzicic-Kessler az általában várt témákat jellemzi, ír a közigazgatás gleichschaltolásáról, a zsidóüldözésről, az ellenállásról (kritikával illetve annak 1945 utáni mitizálását), a burgenlandi kiegészítésű Wehrmacht-alakulatokról és az 1945-ös „halálmenetekről". A hidegháború „forró" szakaszát két tanulmány tárgyalja, Bettina Hoffmanné és David Schrifílé. Előbbi a „vasfüggöny" 1956-os lebontásáról folyó osztrák-magyar tárgyalásokat mutatja be (a magyar kutatási eredményeket sajnos csak részlegesen hasznosítva), míg az utóbbi a burgenlandi-szlovák határvidék sorsát ábrázolja. A hidegháború egyszerre volt jelen a nemzetközi kapcsolatokban és az emberek hétköznapi életében, az általa felvetett problémákra pedig akár eltérő válaszok is születhettek állami és helyi szinten. A másodikként említett munka jó összehasonlítási alap lehet az osztrák-magyar határ történetének kutatására is. Maximilian Graf terjedelmes és színvonalas tanulmánya az 1989-es határnyitást taglalja, a legújabb kutatási eredmények tükrében. Kiemelendő, hogy igyekszik megrajzolni az osztrák-magyar kapcsolatok 1956-1989 között leírt ívét is, mint az annus mirabilis történeti előzményét. Az „elöregedett szovjet vezetés" emlegetésekor talán lehetett volna utalni rá, hogy Ronald Reagan és Konsztantyin Csernyenko egyidősek voltak (mindegyikük 191 l-es születésű), tehát nem minden az egyes számú vezető életkorán múlt. A tanulmány a továbbiakban egyébként igyekszik a nézőpontot többször változtatni, néhol a nemzetközi kapcsolatokra koncentrálva (osztrák-NDK kapcsolatok 1989-ig, magyar-NSZK és magyar-NDK tárgyalások a menekültek kiengedéséről stb.), más esetekben a hétköznapok gondjait elemezve (a burgenlandi lakosság reagálása a „Gorenje-korszak" magyar bevásárló turista-áradatára, közlekedési dugók, környezetszennyező autók,
