Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Simon István: Bal-kísértés, a kádári külpolitika és a nyugati szociáldemokrácia (Ism.: Székely Gábor) I/259

259 TÖRTÉNETI IRODALOM réseket, amelyek azt mutatják, hogy azokban az országokban nő a gyerekszám, ahol a társadalompolitika (és az édesapák) igyekeznek lehetővé tenni a (kis)gyerekes édesanyák munkába állását, illetve részidős foglalkoztatását. A kötetet olvasva engedtessék meg egy személyes megjegyzés. Almási Tamás 1987-től az 1990-es évek közepéig forgatta Ózd-sorozatát, amely szomorú élethűséggel dokumentálja a kohászat leépülését az iparágra épülő városban. A sorozat a rendszerváltásig hangsúlyos figyelmet szentelt a munkások méltatlan körülményeinek, a pártfunkcionáriusok és az egyszerű emberek vélt vagy valós konfliktusának. A romló feltételekkel együtt a kép is lassan változik: eltűnnek a pártfunkcionáriusok, viszont a sorozat legmegrázóbb darabjában (Meddő) azt láthatjuk, amint a környékről elköltözni nem tudó roma családok más megélhetés híján egy szeméthegyen szedik a hulladékvasat. Nem valószínű, hogy a rendező „visszasírná" a Kádárrendszert, viszont társadalomkritikájában haladt a korral. Ezt a haladást hiányolom Horváth Sándor könyvéből. Ma „leleplezni" a Kádár-rendszert - önmagában nem nagy teljesítmény. A társadalomtörténet pedig — ha a nagy elődökre gondolunk — rendszerkritikai alapokon építkezett; ha már a német példánál maradunk, akkor Jürgen Kocka és a bielefeldi iskola teljesítményéből is lehet(ne) tanulni. Két dolgot azért fontosnak tartok kiemelni az elemzésből, ami előremutató lehet. Az első az az érvelés, hogy a közép-és felső rétegek a szociálpolitikát úgy értelmezték, mint ami elsősorban ezeknek a rétegeknek „jár", és a szegénység (és a „cigánylakosság") stigmatizálása a rendszerváltás előtt rögzült sokak gondolkodásában. Ennek a mentalitásnak a jelek szerint a „létező szocializmusban" is voltak történeti gyökerei (vagy inkább a rendszer a „tömegekhez" — és meglevő előítéleteikhez — alkalmazkodott). A második a szerzőnek az a megállapítása, amelyet meggyőzően igazol a nagy forrásanyagon: hogy az állami szociálpolitika tovább erősítette a paternalista viszonyokat az állam és polgárai között. De itt is elmondható, hogy a kádári rendszer „hozott anyagból" építkezett. Nem említettem, hogy a szerző adós marad a válasszal, miért tekinti az egész országra nézve reprezentatívnak a budapesti szociálpolitikát. A kádári életszínvonal-politika a vidéket éppúgy megcélozta, sőt, azt mondhatjuk, hogy a háztáji gazdaság engedélyezésével és a vidéki iparfejlesztésekkel sokak jutottak ún. kettős jövedelemhez, ami jelentősen javított a családok helyzetén. A szerző a jelek szerint nem tud vagy nem akar többet meglátni az államszocializmusból, mint ami belefér a mainstream (vagy éppen aktuális) nyugati irodalomból átvett modellekbe; ezért nem is említem azt a kritikát, hogy lényegileg vitatható, mennyiben lehet csak „szociálpolitikának" tekinteni a kádári munkáspolitikát. A következtetés így végül belefut a totalitárius paradigma egyik új változatába. Erre a jelek szerint még sokáig lesz kereslet a kelet-európai félperiférián. Az persze kérdéses, hogy a Kádár-korszak mennyire lesz „aktuális", hiszen Hontalan Iván is félreértette a totális (vagy legalábbis hegemóniára törekvő) sztálini ideológiát: nem azt kell bebizonyítani, hogy Jézus Krisztus gonosz volt, hanem azt, hogy sohasem létezett. De cserébe még kritikai ellenzék is lehetett. Bartha Eszter Simon István BAL-KÍSÉRTÉS, A KÁDÁRI KÜLPOLITIKA ÉS A NYUGATI SZOCIÁLDEMOKRÁCIA Digitalbooks, Budapest, 2012. 235 o. A Kádár-centenáriumra megjelent munkák ismét bizonyították, hogy a történetírás a tudományok sorában a leginkább politika érzékenyek közé tartozik. (Talán csak a filozófia és a szociológia előzi meg ebben, azokat viszont lényegesen kevesebben olvassák.) A legutóbb megjelentek sorában, így a Múltunk folyóirat két Kádár számában (2012/ 1, 2. sz. Napvilág Kiadó) közreadott, eltérő beállítottságú és színvonalú tanulmányokat olvasva, Simon István könyve azzal tűnik ki, hogy témáját levéltáros-történészként az MSZMP vezetésnek a Magyar Országos Levéltárba került, eddig fel nem tárt dokumentumait felhasználva mutatja be a kádári külpolitikát, különösen annak a nyugati szociáldemokratákkal kapcsolatos vonulatát. A politikát így ő sem kerülheti meg, mégsem politizál,inkább a politika ellentmondásos formálódását elemzi, kommentálja. Sze-