Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kéthly Anna válogatott levelei (1921-1976) (Ism.: Harsányi Iván) I/254
255 TÖRTÉNETI IRODALOM szerének alapvető demokratikus átalakítását és a nélkülöző vagy szűkölködő hatalmas tömeg szociális fölemelésének a szükségeségét. Ostorozott mindenféle háborús tendenciát, elvetette az erőszakos revíziót, elítélte a diszkriminatív faji propagandát és törvényhozást, rámutatva ezek súlyos veszélyeire. Több nagy cezúra osztja részekre életpályáját: az első világháborút követő 1918-1919-es forradalmak és ellenforradalom tapasztalata; az 1945-ös felszabadulás kezdeti, szívet melengető lehetőségei, majd a pártra nézve is végzetes kimenetele, illetve az 1956-os forradalmi robbanás és élményei. Ezek fontos következményei lerakódtak a sejtjeiben, és gondolkodásmódjában mozdíthatatlan elvek formáját öltötték. Ilyen volt a szabadság értékeinek mindenek fölé rendelése. Ez tette, hogy a Tanácsköztársaság inkább taszította mint vonzotta, és ezért viszonyult erős bírálattal a Szovjetunióhoz már a két világháború között is. Ám sohasem tagadta meg a szolidaritást a társadalom alsó harmadában élő emberek iránt. Az ő jogaik védelme, fölemelésük szüntelenül foglalkoztatta, legyen szó akár a földkérdésről, akár a társadalombiztosításról vagy a titkos választójogról. Elszánt harcosa volt a kisebbségek védelmének, s talán a szakma határain túl is ismerik a zsidótörvényekkel kapcsolatos határozott elutasító véleményét, valamint ennek az indoklását is. Tevékenységének fontos szakasza volt az 1945 utáni néhány év, amikor a szociáldemokrata párt kormánypozícióból vehetett részt az ország sorsának alakításában. Tudta, hogy a kommunista párttal és a Szovjetunióval kapcsolatos kritikus attitűdje az új helyzetben nem érvényesíthető, és az SZDP csak ereje jelentős növelésével maradhat talpon. A részvételével született sikerek, később a párt lehetőségeinek a hidegháború kibontakozásával párhuzamos leszűkülése majd bezárulása újabb tragikus tapasztalatot rakott le sejtjeiben. Rákosi hatalmának kiteljesedése, az ő meghurcoltatása és bebörtönzése, 1953 utáni felemás rehabilitációja is erősítette álláspontját, amelyet az 1948-as pártegyesítés már megalapozott. Élete nagy élménye volt az 1956-os nagy pillanat, amely rövid időre ismét a politika első vonalába emelte, s amely azt ígérhette, hogy a sors sok mindenért kárpótolja. S mikor ez meghiúsult, mikor a szovjet hadsereg fegyveres beavatkozása nyomán emigrációba kényszerült, ennek a néhány napnak az ébren tartását, a nemzetközi közvélemény, az Egyesült Nemzetek előtti képviseletét, dokumentálását, ezen belül az emigráció demokratikus szárnyának az összefogását tekintette fő feladatának, a Szabad Magyarország Nemzeti Képviseletének a létrehozását és lehető fenntartását, a sokszínű emigráció olykor taszító belharcai közepette is. Megdöbbentette különböző önjelölt személyek igénye az emigráció képviseletére. Herczog Károlyhoz írott 1957. februári levele is említ ilyen esetet, megjegyezve, hogy „az emigráció kitűnő talaj minden szélhámos számára, aki nemzete szenvedésének tüzénél a maga jó pecsenyéjét akarja megsütni" (117.0.). Bár a nemzetközi enyhülés nyomán a Nyugat később lazított a Kádár rendszer kezelésén, Kéthly rendíthetetlen maradt. Nem adta föl azt a célt, hogy pártja valamikor, egy demokratikus-szocialista Magyarországon irányadó erő lehet. Amikor 1975-ben, a Szocialista Internacionálé folyóirata, a Socialist Affairs hasábjain eljutott hozzánk a párt új, 1973-ban pártkonferencián jóváhagyott programja, az ő közvetlen részvételével született Szociáldemokrata Alternatíva, ez egy határozott jövőbeni fordulat távlatát rajzolta föl, amelyben — megkockáztatom -— csak tompítva érződik a német testvérpárt godesbergi fordulata. Friedman Jenőhöz írott 1974. januári levelében Kéthly kiemeli, hogy „az Alternatíva egyébként a Szocialista Internacionálé figyelmét is felkeltette, a szerkesztő bizottság arra készül, hogy a Bulletin legközelebbi kiadásában teljes terjedelemben közölni fogja." A kívánt jövő az ő számára nem szokásos polgári demokrácia. Hangsúlyozza, hogy „csak egy emberséges, értelmes szocialista demokrácia a kivezető út." A benne kifejtett társadalomépítő tervnek mindvégig próbált nagyobb kisugárzást biztosítani. Erről tanúskodik erőfeszítése is egy állandó folyóirat (Szocialista Szemle) létrehozására. Megérne néhány szakmai vitát az is, hogy — sok kelet-közép-európai országhoz hasonlóan — a rendszerváltás után miért nem volt folytatása ennek a gondolati erőfeszítésnek; miért hogy a cseh eset kivételével a szociáldemokrácia zászlaját a korábbi állampártoknak a diktatúrával szembeforduló csoportjai, igaz, köztük volt szociáldemokraták is, ragadták meg, ennek érthető következményeivel. Holdudvarukban is megjelentek az egykori SZDP jeles vezetői is. Tanulságos. Nem kerülhetünk meg egy kényes kérdést. Kéthly Anna életét az emigrációban saját világos céljai mellett jó néhány tőle független tényező is meghatározta. Nagyon le kellene becsülnie őt annak, aki feltételezné, hogy nem tudta: azok, akik a hazától távol létezésének anyagi feltételeit biztosítják, nem egy igazságos új társadalom harcosát támogatják benne, hanem a bipoláris világ nyugati felének a mindenkori hatalmi szempontjait tartják szem előtt. Az sem kerülhette el a figyelmét, és ez a levelekben is tükröződik, hogy az emigráció egyik, nem is jelentéktelen szárnya
