Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - A Szabad Európai Rádió és a magyar forradalom. Műsortükör 1956. október 23 - november 5. (Ism.: Szabó A. Ferenc) I/249
250 TÖRTÉNETI IRODALOM háború" tulajdonképpen egyidős a rádiózás történetével, komoly szerepet játszott már a második világháború idején is. Különösen nagy tapasztalatra tettek szert a rádióadások politikai és természetesen katonai célokra való felhasználása terén az angolszász hatalmak. Készen állt a minta, amikor 1950. elején — először kísérleti jelleggel — majd 1951. októberétől rendszeresen megkezdődtek a magyar adások. Vámos György megállapítja, hogy a SZER műsorfolyama kezdettől fogva áttekinthető, rendszeres és jól felépített volt. A politikai hírek és kommentárok tekintetében magasan felül múlta a magyarországi rádióadások színvonalát és terjedelmét. Ezért maradt az ellene folytatott küzdelem szinte egyetlen eszköze technikai jellegű, a rádióadások zavarása, valamint azoknak a készülékeknek a kereskedelmi korlátozása, amelyek alkalmasak lettek volna az adások vételére. Az ún. néprádió tömeges gyártása és alacsony áron történő árusítása közvetve ezt a célt is szolgálta. A SZER fenntartását és hatékonyságát növelte, hogy az amerikai kormányzat alapvető támogatása mellett számíthatott a konzervatív politikai és társadalmi szervezetek anyagi segítségére is. Pénzeszközökben tehát kezdettől fogva bővelkedett az intézmény. Munkatársai átlagkeresete körülbelül a kétszerese volt a Német Szövetségi Köztársaságban működő rádióállomásokon dolgozó kollégákénál. Ennél fogva viszonylag könnyen meg tudta nyerni a nyugati emigráció közreműködésre legalkalmasabb személyeit, azokat, akik már korábbi tevékenységük során tömegkommunikációs tapasztalatra tettek szert. így a magyar szerkesztőség első vezetője Dessewffy Gyula lett, aki a kisgazdapárt magyarországi lapjának, a Kis Újságnak volt a főszerkesztője a kényszerkoalíciós időszakban. Az előszó kitér arra is, hogy milyen nemzetközi jogi környezetben folyt a rádióháború. Elvileg nem volt tilos az egykori szövetségesek megállapodásai alapján a sugárzás egymás területére, mégis az adások megindulása után hamarosan megindult azok jelentős anyagi erőfeszítést igénylő zavarása. Azt már a SZER tevékenységével korábban foglalkozó kutatók (Borbándi Gyula, Csokits János, Simándi Irén) írásai alapján tudtuk, hogy a szerkesztőség szakmai irányítása erősen különbözött a totalitárius rendszerekben alkalmazott módszerektől. A demokratikus elveknek megfelelően a fenntartó viszonylag szabad kezet adott a különböző nemzetiségi szerkesztőségeknek. Ezért azok konkrét témákban nem egyeztették álláspontjukat, s olykor némileg egymás ellen is küzdöttek, különösen a 80-as években a kelet-európai kisebbségi kérdésben és a történelmi kérdések megítélésében, de ez 1956-ban még nem volt jellemző. Tehát inkább irányelvekkel, „sugallatokkal" igyekezték befolyásolni működését. A nemzeti adások mindenkori igazgatója — 1956-ban Gellért Andor — csak közvetett felelősséggel tartozott az adások minőségéért és irányultságáért. Magyarországról és a kommunista világrendszer felől, tulajdonképpen még 1990. után is, elképzelhetetlennek tűnt ez a vezetési metódus, amely jelentős mozgásteret nyújtott mind a szerkesztőség, mind az osztályok, alosztályok vezetőinek, s valójában mindazoknak, akik „mikrofonhoz" jutottak. Mindez nem jelentette a rádiósok valamiféle spontaneitását, rögtönzését. Az anyagokat általában más írta és más olvasta be, mert adtak a szerkesztők a minőségre, miközben biztosítani kellett a rádió munkatársainak névtelenségét, nem utolsó sorban a hazai családtagok biztonsága érdekében. Sok félreértés adódott ebből, amit a SZER ellenfelei, főleg a kommunista Magyarországról igyekeztek kihasználni. Csokits János például csak évek múltán tudta bebizonyítani, hogy Borsányi Julián nem volt azonos Bell ezredessel, hiszen azt a 28-i adást, amelyben a Molotov-koktélok készítését ismertették, nem Borsányi, hanem a Magyar Királyi Honvédség egy másik tisztje, Litteráti-Loótz Gyula írta. Addigra már lezajlott a budapesti harcok első fejezete. A SZER munkatársai információikat elsősorban a magyarországi rádióadásokból, a nemzetközi sajtóból, s rádiózásból szerezték. Előfizetői és alapos olvasói voltak a hazai napi- és hetilapoknak. Komoly politikai és történelmi előképzettséggel rendelkeztek. Általában korábbi, hazai életükben fontos beosztásokban tevékenykedtek. Jórészt ezért is kellett emigrálniuk, ami persze sokszor a magyarországi rezsim elfogult kritikusaivá tette őket, amit természetesen nem kifogásolt a fenntartó. A magyar felkelés napjaiban a rádiósok szervezett rendje, olajozott működése gyakran felbomlott. Általános izgatottság lett úrrá a magyar szerkesztőségben, ami kiélezte a világnézeti és politikai ellentéteket. Gyorsan kellett reagálniuk a filmszerűen pergő hazai eseményekre, így kelthették hallgatóikban azt a benyomást, hogy naprakészek, mindenről tudnak. Döntő volt az adásba kerülő személyek mögött tevékenykedő, előkészítő munkát végző rádió- és sajtófigyelő munkatársak tevékenysége. Számíthattak az emigránsok, 1956-ban a menekültek („disszidensek") meginterjúvolása során elhangzottakra. Ezek a friss információk gyakran voltak felületesek vagy egyszerűen rémhírekből, politikai vágyakból táplálkoztak. A „műsortükörben"
