Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban (Ism.: Horbulák Zsolt) I/247
247 TÖRTÉNETI IRODALOM szkij-i deportálások után 1944 tavaszáig a „német követelések ellenére, nem járult hozzá további deportáláshoz." (182.), sőt, 1942 nyarán fellépett a munkaszolgálatos zászlóaljakban történt kegyetlenkedések ellen, ugyanakkor viszont további két jogkorlátozó zsidótörvényt fogadtak el. Teleki Pál halála bár megrendítette, mégsem volt figyelmeztető jel számára. Magyarország második világháborúba való belépésével kapcsolatban Turbucz Dávid megjegyzi: a „bolsevizmus ellen küzdő öreg keresztes lovag" (175.) lelkesedése nagy volt a Szovjetunió elleni hadművelet megindításakor. Turbucz lényegre törően leírja a hadba lépés körülményeit, annak jogszabályi hátterét, azzal viszont még érzékelhetőbbé tette volna a kormányzó pozícióját, ha azt is megírja, hogy a parlamenti felhatalmazást csak 1941 októberében kapta meg utólag. Tehát ez a Horthy már messze nem az a Horthy volt, aki az 1920-as években miniszterelnökére hagyatkozva szemlélte a napi politika folyását. A Horthyt idealizáló elképzelések szeretik csak Bárdossy László felelősségét látni. Azzal együtt azonban, hogy neki is meg volt a maga felelőssége, látnunk kell, hogy Horthynak a kezében volt a jogi eszköz arra, hogy a hadba lépést foganatosítsa. Biztos szakirodalmi háttér alapján világos Horthy Miklós szerepe a német megszállásban. Horthy „végzetesen rossz döntést hozott" (199.) azzal, hogy nem mondott le, mert ezzel legitimizálta a megszállást és mindezek mellett még államfői jogait is gyakorolta. így a magyar zsidóság végső tragédiáját is Horthy Miklós legitimizálta, annak ellenére, hogy a rendeletet előzetesen nem hagyta jóvá, hanem Pilátus módjára mosta kezeit. A deportálások leállítását is nemzetközi nyomásra tette 437 402 vidéki zsidó deportálását követően. A budapesti zsidóság megmenekülése tehát elsősorban nemzetközi nyomás következménye. Turbucz Dávid körültekintően elemzi Horthy kiugrási kísérletének kudarcát. Megmaradt gyermeke elrablásakor Horthy nem az ország vezetőjeként, hanem aggódó apaként viselkedett és így október 16-n kinevezte Szálasi Ferencet miniszterelnöknek. Horthy Miklós számára az emigráció évei következtek, amit Turbucz az utolsó nagyobb fejezetben tárgyal. A volt kormányzó továbbra is kormányzónak tekintette magát, nem volt képes az önkritikára, ebből következően a döntéseinek a súlyát sem érezte át. Sztálin mentette meg Horthyt a felelősségre vonástól, és ezt elfogadta Rákosi és Washington is. Nem akartak nemzeti mártírt faragni belőle. Ez a magyarázata annak, hogy Nürnbergben nem háborús bűnösként, hanem tanúként hallgatták ki. Turbucz Dávid tisztességes, hasznos munkával gyarapította a hazai tudományos ismeretterjesztő irodalmat. Reméljük, hogy ezzel alapot teremtett maga számára egy szaktudományos monográfia megírására is. Marchut Réka Simon Attila EGY RÖVID ESZTENDŐ KRÓNIKÁJA A szlovákiai magyarok 1938-ban Fórum Kisebbségtudományi Intézet, Somorja 2010, 275 o. + mellékletek (319 o. Simon Attila a szlovákiai magyar történelemtudomány középnemzedékének jeles alakja, a komáromi Selye János Egyetem Történettudományi Tanszékének nem rég habilitált docense. Szakterülete a két háború közötti Csehszlovákia története, pontosabban a felvidéki magyarság sorsa ezen időszak alatt. Eddig három önálló kötette jelent meg. Az első 2008-ban látott napvilágot Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között címmel, és egy rövid monográfiája tavaly Küzdelem egy városért. Pozsony és pozsonyi magyarok 1938-1939-ben címmel. Ez utóbbi mintegy kiegészítése és egyben folytatása az ismertetendő műnek. A bemutatandó munka Csehszlovákia jubileumi évének a történéseit beszéli el. Mivel a tervezett ünnepségek a politikai események előrehaladtával többnyire elmaradtak, így a 20. évforduló végül a köztársaság utolsó éve is lett. A címben szereplő „rövid esztendő" megjelölés, noha a szerző maga nem írja, arra vonatkozhat, hogy az események tárgyalását az illető év januárjától novemberig, az első bécsi döntésig dolgozza fel. A szerző fő feladatának tekinti, hogy változtasson a szlovák történettudományban berögződött sztereotípián, miszerint a szlovákiai magyarság lenne az egyik fő bűnöse Csehszlovákia felosztásának. Simon bizonyítani igyekszik, hogy a magyar politikai képviselet egészen más irányvo-
