Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tapolcai László: Lengyelország történeti és mitikus kezdetei. A tér alakulása (Ism.: Kovács István) I/225

226 TÖRTÉNETI IRODALOM Giorgio de Santillana, Hertha von Dechend, Nothrop Frye, Georges Dumézil és mások mítosszal és a mítosz különféle aspektusaival kapcsolatos elméleteit is. Ugyanígy fontosnak tartja a nemzet fogalmának tisztázását is. A nemzet mint „eredendően egy tudat" (illetve érzés) kapcsolódik a címben kiemelt térhez, a szülőföldhöz, a hazához. A tér fogalmába beletartozik a központ, s a központot hol tágabban, hol szűkebben övező határokkal lezárt térség is. E fogalmak mind Tapolcai László vizsgálatának tárgysorát képezik. Napjainkra vonatkoztatva is jelentősége van annak, ahogyan a nemzetre vonatkozó kritériumokat megfogalmazza: „A nemzet olyan közösségként definiálható, amely rendelkezik közös kultúrával és közös történelmi hagyománnyal, valamint egy adott területtel, amellyel azonosulni tud. A közös kultúra és a közös terület együttesen határozza meg a közösség vallási és szokásrendszerét, amely a közösségre jellemző erkölcsi és jogi normákat hozza létre. A közös történelmi hagyomány az adott területen új fejleményként jön létre, ahol ezt a korábban létrejött állam a közös kultúra — melynek részei a vallás és a mítoszok — alapján, azt mintegy továbbgondolva és új elemekkel gazdagítva »megkonstruálja«, ezzel megadva a közösség nemzetté válásának kereteit. A kultúra, a történelmi hagyomány és a terület egységének eredménye a patriotizmus közösségi és egyéni élménye, amely nem más, mint a nemzet egészére (kulturális, területi és történelmi) kiterjedő valós és szimbolikus kötődés érzése. Mivel mind a kultúra, mind a történelmi hagyomány, mind a terület idővel változik, a nemzettudat is új elemeket olvaszthat magába, amelyeket korábbi időkben keresni nem vezet eredményre, illetve egyes elemeit elhagyhatja, amelyeket az utódokon számon kérni nem mindig célravezető." A könyv második része, voltaképpeni I. fejezete: Lengyelország történeti kezdetei. E fejezet bevezető részében a szláv őshaza kérdése a tisztázandó. Ötven évvel ezelőtt a szocialista táborban erősen átideologizált tudományos álláspont az volt, hogy a szlávság őshazája a mai Lengyelország területén, az Odera és a Bug között helyezkedett el. Volt ennek egy „nyugatabbra elolt" változata is, miszerint a szlávság az Elba és a Dnyeper közötti területet lakta őshazaként. Tapolcai László a szlávság őshazájára vonatkozó valamennyi elméletet fölvázolja. A „kisőshaza" nyugati változata szerint a szlávság őshazája az Odera és a Visztula közötti terület, a keleti változat ezt az őshazát a Dnyeper nyugati sávjában, a déli a Déli Kárpátok és a Duna alsó folyásának térségében helyezi el. A „nagyőshaza" ezek legkülönfélébb kombinációja. Ez utóbbiak persze kapcsolatban vannak a szlávok szétvándorlásával. Abban a tudósok nagyobb része egyetért, hogy előbb a keleti, majd a déli elvándorlás következett be. Az I. főfejezet további alfejezetei a három lengyel „előnéppel" a viszlánokkal, a lçdziânokkal (lendzsánokkal) és a polánokkal foglalkozik. A történeti irodalomban és a téma iránt érdeklődőkben az a meggyőződés alakult ki, hogy a lengyel államot a Nagylengyelország (vagyis Poznan és Gniezno térségében) a polán néptörzs alapította meg. (Én Wielkopolskát a magyar szakirodalomban meghonosodott Nagylengyelország helyett Ólengyelhonnak fordítánám, míg Malopolskát, Kislengyelországot Üjlengyelhonnak. És nem azért mert Roman Dmowski 1926 után alapított szélsőjobb mozgalma, a Nagylengyelország befolyásos politikai tényező volt. A Magna Polonia latin elnevezés is eleve kínálja azt, hogy itt a régen, régebben megalapított országról van szó - szemben a Polonia Minorral.) A lényeg azonban az, hogy Tapolcai László alapos szövegelemzéssel és a tények szembesítésével bebizonyítja, hogy az I. Mieszko által a kereszténység felvételével 966-ban Gniezno és Poznan térségében megalapított állam nem a polan törzs, hanem a lendzsán néptörzs által lakott területen jött létre. A polan népelnevezés I. Mieszko fiának, I. Vitéz (vagy Nagy) Boleszló uralkodásának idején honosodott meg. Meghatározó szerepe volt ebben a cseheknek, akik a Cseh Fejedelemség északi határát képező hegyeken túli területen élő szlávokat síkvidékieknek, polanoknak hívták. Azáltal, hogy I. Mieszko I. Boleszló cseh fejedelem lányát Dubravát vette el feleségül — (a házasság egyben a kereszténység felvételét is jelentette) — a Cseh Fejedelemség és a szerveződő Lengyel Fejedelemség között szoros politikai, gazdasági és kulturális kapcsolat jött létre. A vonatkozó szakirodalom áttanulmányozása mellett többek között Gallus Anonimus, Wincenty Kadtubek, Jan Dlugosz krónikái, tovább a Nagylengyelországi Krónika vonatkozó adalékainak alapos elemzése nyomán jut oda Tapolcai László, hogy leszögezze: „A polán elnevezés csak az ezredforduló táján jelenik meg a forrásokban. (...) Nem egy uralkodó általi mesterséges névadásról van szó, hanem természetes úton, a majdnem azonos nyelvet beszélő szomszédos csehektől került a név a lengyelekhez és egy emberöltő alatt viszonylag széles körben elterjed. Ennek a folyamatnak csak a vége volt, amikor latinosított formában megjelent a nyugati forrásokban." A Nagylengyelországból (Ólengyelhonból) kiinduló, lendzsánok által lakott terület egyébként széles sávban magába foglalta a mai Polska középső részének déli sávját és az ország délkele-