Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Gyáni Gábor: A posztmodern és a magyarországi történetírás I/177

180 A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE egymást követő mondat képvisel. Az utóbbi kifejezést abban az értelemben használom, ahogyan Paul Ricoeur definiálta.1 3 Nézzük Karsai első példáját, amely egy vagy néhány kiemelkedő történel­mi személy biológiai létezésének, létük biológiai befejezettségének a konstatá­lása - egzisztenciális tényállítás formájában. A kijelentés látszólag mentes az értékeléstől vagy értelmezéstől; valójában nem hiányzik azonban belőle sem az értékelés, sem pedig az értelmezés mozzanata. Hiszen Valakinek (tehát egy ki­magasló történelmi személyiségnek) az élettörténeti eseményét („tényét"), ne­vezetesen, hogy él (még) vagy már halott, önti nyelvi formába. Ez a „tény" pe­dig azért érdekes (fontos) annak, aki állítja, mert kellően nagy jelentőséget tu­lajdonít az adott személy(ek)nek, és a nevéhez (a nevükhöz) fűződő tetteknek. Ha az illető történész, akkor úgy értékeli őket és valamikori tetteiket, mint tör­ténelmileg fontos, emlékezetre méltó dolgokat. Ezzel persze óhatatlanul értel­mezi is a múltat, hogy történelmet fabrikáljon végül belőle. Ha nem így lenne, akkor példaként sem támaszkodhatnánk az említett esetekre a ténybeliségről folytatott ismeretelméleti diskurzusban. Karsai másik példája nem egy adott tény egzisztenciális kijelentésbe fogla­lása, hanem egy múltban megesett (lehetséges) történet rövidre fogott előadá­sa. Ennek a történetnek Sztálin az alanya, a szovjet parasztok a szenvedő tár­gyai, a cselekmény pedig az erőszakos kolhozszervezés „ténye". A beszélő (a történész narrátor) ráadásul explicit módon minősíti (tehát értékeli) a múlt említett eseményeit, kijelentvén: „rendkívüli kegyetlenséggel" végrehajtott „kényszerintézkedések" társultak a kolhozok akkori megszervezéséhez. Jól lát­ható tehát, hogy milyen reménytelenül összekeverednek akár a néhány mon­datban összesűrített sztoriban is a ténybeliség, illetve az értékelés-értelmezés látszólag különálló elemei. Tanulságként levonható, hogy az elemi egzisztenciá­lis tényállítást sem tekinthetjük az értékeléstől-értelmezéstől mentes fakticitás nyelvi kifejezésének. Nem szaporítva tovább a példákat, ennyiből is kiviláglik, hogy a magyar­országi történetírásban szinte sikknek számít(ott) az elméleti kérdések iránti nagyfokú érzéketlenség, az ilyen ügyekben való járatlanság kinyilvánítása. És mi vajon a helyzet az országhatárokon kívül? A nemzetközi történetírói diskurzust tekintve a posztmodern felvetések tör­ténészi befogadása, azok szakmai fogadtatása a hazainál sokkalta differenciáltabb képet mutat.1 4 A hatástörténet három változatát különböztethetjük meg egymás-13 Vö. „Nem oldunk meg semmit, ha azt mondjuk, hogy a történész előadta bármely eseményt megfigyelhették a múlt tanúi: a múlt rejtélyét így csupán a rejtélyt előadó tanúságra (témoignage) toljuk át. Az elmúlt (avoir-été) éppen annyiban okoz gondot, amennyiben nem észrevehető, legyen szó akár az esemény, akár a tanúság elmúltjáról. Egy múltbeli észrevétel (el)múltsága (passéité) ön­magában nem észrevehető, hanem emlékezetre méltó. Ezt a rejtélyt feloldandó alakítottuk ki a kép­viselet (rerésentance) vagy helyettesítés (lieutenance) fogalmát, jelezve ezáltal azt, hogy a történelmi konstrukciók igénylik, hogy valamely szemtől szembeni kérelemre való válasz rekonstrukciói legye­nek." Paul Ricoeur: A szöveg és az olvasó világa. In: Paul Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti ta­nulmányok. Osiris, Bp. 1999. 310. 14 A kérdésről írt tanulmányom: Gyáni Gábor: Történészek és a posztmodern szkepszis. In: Ge­bei Sándor - ifj. Bertényi Iván - Rainer M. János, szerk.: nem leleplezni, hanem megismerni és megérteni". Tanulmányok a 60 éves Romsics Ignác tiszteletére. Líceum, Eger, 2011. különösen 79-86.

Next

/
Oldalképek
Tartalom