Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Mitrovits Miklós: Emlékezetpolitika és történettudomány. Pódiumbeszélgetés 2013. szeptember 28-án az ELTE BTK dékáni tanácstermében VI/1600
1604 KRÓNIKA tos, hogy Magyarországon ez történik például Ságvári Endrével. A praktizáló történelemtanárok közül többen szóvá tették, hogy miközben a kormányzó erő erőteljes emlékezetpolitikát folytat, új kerettantervet fogadott el, a tanárok két irányzat között őrlődnek. Amikor szónokolniuk kell a nemzeti összetartozás napján Trianonról, akkor azzal vádolják őket, hogy kiszolgálják a hatalmat, ha pedig szakmai meggyőződésük szerint tanítanak, akkor a „régi korszak” emberének tartják őket. Mindenki hangsúlyozta az internet szerepét, amely óriási mennyiségű szélsőséges álláspontot tartalmaz, a félreinformálást az oktatásnak nehéz ellensúlyoznia. Lőrincz László, a tenyleg.com szerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy az új kerettanterv nem csupán új emlékezetpolitikát épít (pl. a Horthy-korszak felértékelésével), hanem egyidejűleg jelen van a felejtéspolitika is, hiszen a Kádár-korszakról szinte semmit nem kell megtanulniuk a diákoknak. Pritz Pál történész végül a demokrácia és a szakszerűség szükségességét hangoztatta. Egyetértett Földes György téziseivel és határozottan kijelentette, hogy a hatalomnak kötelessége lenne a kompromisszum irányába terelni a vitás kérdéseket. A hozzászólások után a négy vitaindító előadó kapott újra szót. Bottoni ismét a konszenzus lehetetlensége mellett érvelt. Egyfelől az elmaradt lusztrációt, másfelől a magyar értelmiség doktriner gondolkodásmódját említette. Az átvilágítás elmaradása a régi és az új rendszer közötti kontinuitást segítette, a doktriner ség pedig a másképp gondolkodók állandó kirekesztését jelentette. Ezek hatása ma is megkerülhetetlen, hangsúlyozta. Ezután, Pók Attila kért szót, hogy tisztázzon néhány vitatott kérdést az „utcanév bizottsággal” kapcsolatosan. Véleménye szerint a bizottság létrejöttéhez két döntő ok járult hozzá. Egyrészt törvény írta elő az Akadémia állásfoglalásának szükségességét, másfelől mivel történeti személyiségek megítéléséről volt szó, az Akadémia nem mondhatta, hogy nincsenek ehhez megfelelő szakemberei, ahogy például az egyházak kérdésében tette. Pók szerint a bizottság egyes tagjai éles viták után szakmai meggyőződésüknek megfelelő állásfoglalásokat tettek, ám a sokat vitatott végső szövegek nem a bizottság, hanem az Akadémia állásfoglalása volt a kérdésben. A beszélgetést vezető Miklósi László történelemtanár, a Történelemtanárok Egylete elnöke ugyanakkor elfogadhatatlannak minősítette, hogy jogi szöveg alapján történészek politikai állásfoglalásokat tegyenek, illetve hogy erre kényszerítik őket. K. Horváth Zsolt visszatért az emlékezetpolitika kérdésére és vitatkozva Bottonival azt emelte ki, hogy a konszenzus nem végpont, az emlékezetpolitika pedig mindig változik, és mindig lesznek olyanok, akik ki lesznek zárva a kánonból. Az emlékezetnek is több regisztere van, tehát nem úgy kell elképzelni egy emlékezetpolitikát, hogy az mindenki számára azonosulást eredményez. Végül Földes György — szintén Bottonival vitatkozva — felhívta a figyelmet arra, hogy a történelem újraértékelése és a leleplezése nem ugyanaz a tevékenység. A kontinuitás pedig a békés átmenetnek köszönhető, s ezzel kapcsolatban feltette a kérdést, hogy van-e értelme 25 évvel a rendszerváltás után megkérdőjelezni, illetve hogy milyen tudományos hasznot hoz ma a rendszerváltás megkérdőjelezése. Földes a történelem egyéni megéléstörténetének megírásával szemben egyértelműen állást foglalt az egész nemzet történe
