Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: "Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak" A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965 között VI/1513
A LONDONI MAGYAR HÍRSZERZÉS 1951 ÉS 1965 KÖZÖTT 1535 akit konzuli beosztása miatt sok emigráns ismert. Róla azt terjesztették el, hogy merénylet készül ellene, amely során elrabolják, megverik, tetoválásokkal látják el, majd meztelenül kidobják a város forgalmas részén. Az angol sajtóban leleplező cikkek is megjelentek róla, veréssel többen is fenyegették. November 27-én Szikla rezidens magánlevélben fordult kapcsolattartójához, Palotás Péterhez. Ebben az időszakban még senki sem tudhatta, hogy milyen módon fog konszolidálódni a Kádár-rendszer (ekkor még az AVH teljes feloszlatásáról volt szó), a levél írója abban sem lehetett biztos, hogy küldeménye egyáltalán azok kezébe jut, akiknek szánta. A rendszer konszolidációja három héttel a forradalom eltiprása után tehát egyáltalán nem tűnt egyértelműnek. Szikla virágnyelven írt, de ezen belül is elhallgatásokkal és homályos célzásokkal teli sorai mély megrendülésről és egzisztenciális félelmekről tanúskodnak: „Megragadom az alkalmat, hogy hosszú idő után röviden hírt adjak magamról és közös ismerőseinkről. Mindenekelőtt elnézést kérek, ha rövid leszek, és nem térek ki részletesen minden érdekes tapasztalatra, hanem csak a legfőbbeket érintem. Szerepe van ebben annak is, hogy még ma sem érzem biztosítottnak, hogy levelem biztosan elér-e kezeidhez. Ezért bővebben majd akkor írok, ha nem kell tartanom attól, hogy feleslegesen írok egy hosszú levelet, sőt esetleg olyan kézbe kerül, aki csak nevetne őszinte soraimon. [...] Bíztunk kezdettől fogva végig, hogy ügyünk győzni fog és rendületlenül hittük, hogy a fasiszta söpredékre előbb-utóbb döntő csapást fogtok mérni. [...] Határozottan meg kell írnom, hogy a platformunk közös és szilárd: egy népi demokratikus rendszert, egy proletárdiktatúrát feltétlenül, minden erőnkkel támogatunk és fáradtságot nem kímélve mindenünket adjuk érte. [...]Ez biztos, mint ahogyan az is biztos volt, hogy egyikünk sem hajtotta volna végre azt az utasítást, amit a fasizmusba csúszó Nagykormány idején kaptunk a hazatérésre. [...] Valószínű, hogy Te is hasonlóan vélekedsz a dolgokról, de ha nem, akkor is szükséges volt, hogy ezt a magunk részéről elmondjam Neked. [...] Bizonyára érdekelni fog, hogy miként alakult a helyzet szűkebb körű angol és magyar barátaink között. Az elmúlt időben szinte kivétel nélkül összejöttünk mindenkivel, akit igaz barátunknak nevezhetünk [azaz találkoztak részben zsarolással beszervezett ügynökeikkel U.K.]. Meg kell mondani, hogy igen nehéz a szituáció velük. Itt annyira óriási méretű a szovjet-ellenes és részben Kádár-kormány ellenes hivatalos és társadalmi kampány, hogy az szinte elképesztő. [...] Ez persze érinti barátainkat is, különösen azokat, akik nem is voltak szilárd barátaink. Velük kapcsolatosan az a meglátásom, hogy aprólékos felvilágosító munkával arra kell törekednünk, hogy megtartsuk őket barátnak, ha már a barátság elmélyítésében nem is tudunk előbbre jutni velük. Ez egyiknél könnyebb, másoknál nehezebb. Egyenlőre még azonban egy sem volt közöttük, aki elutasította volna barátságunkat. Sajnos a beszélgetések egyenlőre velük fenti jellegűek. (...) Amit mindannyian kérdezünk: Hogy vagyunk, ha nem létezünk ? - Hogy leszünk, ha nem létezhetünk? - Kik vagyunk? - Mik vagyunk? - Ha levelet vagy táviratot írunk, kinek írjuk azt? - Annyi a változás, biztos sokan kidőltek a sorból... Te az vagy-e aki voltál? Ha változtál, kivé változtál? Irhatok-e nyugodtan neked, áll még a régi barátság? Egyáltalán hogy nézel Te és hogyan néztek Ti
