Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Stark Tamás: A hosszú út az "idegen" zsidók galíciai deportálásához VI/1461
1462 STARK TAMAS leményből kiderül, hogy a közeljövőben kitelepítési akcióra fog sor kerülni, amely a bizalmas utasításban deklarált cél ellenére nemcsak a német támadás után Magyarországra menekült lengyel zsidókat fogja érinteni, hanem azokat a zsidókat is, akik vagy akiknek a felmenői Galíciából származtak. A deportálásra ítélt zsidók és a nemzsidó lakosság megnyugtatására, valójában félrevezetésére szolgált annak hangoztatása, hogy a kiszállítottak lényegében „szülőföldjükre” mennek vissza, ahol saját népük körében fognak majd boldogulni. Az akció komolyságának hangsúlyozása és az érintettek megfélemlítése érdekében szerepelt az írás végén az a későbbiekben valóra is váltott figyelmeztetés, miszerint a visszaszivárgókra a legszigorúbb büntetés vár. 1941 júliusa közepétől egy hónapon keresztül a KEOKH irányításával mintegy 22 ezer „idegen” zsidót deportáltak a magyar katonai közigazgatás alatt álló kelet-galíciai térségbe. Augusztus 27. és 29. között a Dnyeszter menti Kamenec-Podolszk városánál a kiszállított zsidók közül a német rendőri alakulatok, ukrán milicistákkal együtt kb. 16 ezer főt agyonlőttek.2 Amikor Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter tudomást szerzett a tömeggyilkosságról, felfüggesztette a további kiszállításokat. A Galícia területén magára hagyott, még életben lévő, de haza nem engedett deportált zsidókra azonban pusztulás várt. 1941 szeptemberében Orynynban több mint ezer, Magyarországról kiszállított zsidót végeztek ki.3 Az október 12-én Stanislavban meggyilkolt mintegy 10 ezer zsidóból is 2 ezer magyarországi deportált volt.4 Csak nagyon kevés kitoloncolt zsidónak sikerült a határzáron átszivárogva visszatérnie Magyarországra. A tömeggyilkosság-sorozatba torkolló deportálásra — szemben az 1944-es elhurcolásokkal — nem német nyomás miatt került sor. Erről a magyar kormány döntött, nem sokkal a Szovjetunió elleni hadbalépés után. Az 1941 júniusa végén hozott, az „idegen” zsidók összegyűjtésére és kitoloncolására vonatkozó konkrét döntés meghozatalának minden apró részletét nem ismerjük. Annyi bizonyos, hogy nem hirtelen hozott elhatározásról volt szó, ugyanis a „galíciaiak” eltávolításának szükségességét a politikai elit jelentős része már évtizedek óta hirdette. A „galíciai” jelző a hontalan és idegen zsidókra vonatkozott, és arra kívántak utalni vele, hogy a tradicionális életmódjukat megőrző és beolvadni nem kívánó, valamint a formális állampolgársági igazolással nem rendelkező zsidók jelentős része a Monarchiának erről a keleti területéről származott. Ezt a megbélyegzőnek számító jelzőt használták a kelet felől érkezőkre és azokra is, akik csak felmenőik révén, közvetve kötődtek a lengyel és orosz zsidósághoz. A sajtóban és a politikai közéletben a szót gyakran egészen tágan értelmezték, és Galíciából származónak tekintettek minden zsidót, aki valamilyen okból nemkívánatossá vált. 2 Yitzak Arad-Shmuel Krakowski-Shmuel Spector (eds.): The Einsatzgruppen Reports. Holocaust Library, New York, 1989. 129. 3 Moshe Deutsch: The Ghetto in Kaminits-Podolsk. In: Abraham Rosen (ed.): Kaminits-Podolsk & Its Environs. Tel Aviv, 1965. 65-69. Naziskiy Okupatziyniy Regime na Hmelnitziny 1941- 1944, Dokumenty I Materiali. (Kamenetsk Podolsk: Oyum, 2009). Report No. 105. 201-203. 4 Dieter Pohl: Hans Krueger and the Murder of the Jews in the Stanislawow Region (Galicia). Yad Vashem Studies, 1998. 249-250.
