Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ladányi Andor: A második zsidótörvény VI/1423
1424 LADÁNYI ANDOR sok vitorláiból (egyes politikusok pedig azzal is érveltek, hogy egy „mérsékelt” zsidótörvénnyel el lehet kerülni, hogy a kormány később egy lényegesen radikálisabb törvény meghozatalára kényszerüljön). A törvény e funkciója — kifejezve a kormányzat minimális politikai előrelátásának a hiányát — a valóságban rövidesen illúziónak bizonyult. Bibó István ismert tanulmányát idézve: „a zsidók ellen való törvényhozás nem kifogta, hanem megdagasztotta a jobboldal vitorláiban a szelet, nem elhárította a véres zsidóüldözés veszélyét, hanem legális formák között hozzászoktatta a magyar társadalmat a zsidóknak az emberi méltóság közös sáncaiból való kirekesztéséhez”.2 A törvény végrehajtása rövidesen megkezdődött, már június végén megjelent a törvény első — részben a törvényben foglaltak szigorítását tartalmazó — végrehajtási rendelete, majd augusztus végéig további három rendelet, és Imrédy Béla miniszterelnök a szeptember 4-ei kaposvári gazdagyűlésen bejelentette, hogy e rendeletek kiadásával „betetőzést nyert az a jogi szabályozás [...], amelynek célja, hogy a zsidóságnak a hazai gazdasági és szellemi életben elfoglalt [...] túlzott befolyását arra a mértékre szorítsa vissza, amely a nemzet érdekei szempontjából nélkülözhetetlenül szükségesnek mutatkozik”. Jó két hónap múlva azonban a miniszterelnök már a zsidókérdés „az eddiginél tökéletesebb” rendezésének, a törvény módosításának szükségességét hangsúlyozta. Ez Imrédy politikájának München utáni lényeges változásával függött össze. A szeptember 29-ei müncheni egyezmény ugyanis számára (is) nyilvánvalóvá tette, hogy Magyarország revíziós törekvéseinek megvalósulása csak Németország támogatásával lehetséges. Ezért Imrédy október 17-ei nyilatkozata szerint az ország politikájának mindjobban hozzá kell illeszkednie a tengelyhatalmak politikájához. Ez a „hozzáilleszkedés” — írta Milotay István Rendszerváltás c. cikkében — nemcsak a külpolitikát érinti, „hanem a magyar átalakulásnak a két baráti nagyhatalom belső életrendszerével való összehangolását is jelenti”. Imrédy október 26-i beszédében a tekintély elvének dominanciáját hirdette, és a parlament háttérbe szorításával rendeleti kormányzásra törekedett. „Valami harsány diktatórikus gondolkodás vett rajta erőt” - mondotta Rassay Károly az Imrédy-perben 1945. november 19-én tett tanúvallomásában. A belpolitikai változások szerves része volt a zsidókérdés előtérbe kerülése, az zsidótörvény „szigorításának” szándéka. Erre hatást gyakoroltak a Németországban ezidőtájt történtek: a Kristallnacht terrorhulláma (amelyről Ghyczy Jenő, a berlini magyar követség tanácsosa november 12-ei jelentésében pontosan beszámolt), majd azt követően az 1933. és 1935. évi törvényeket meghaladóan az újabb zsidóellenes intézkedések egész sorozata. Közvetlen német nyomás azonban a magyarországi zsidókérdés radikális „megoldása” érdekében nem történt. Vezető német személyiségeknek — elsősorban Goebbelsnek — egyes magyar politikusokkal folytatott beszélgetései során a magyarországi zsidókérdés helyzete ugyan néhány alkalommal felmerült, a német lapok is igen gyakran foglalkoztak e kérdéssel, a német kormányzat azonban 1939 januárjáig határozott formában nem vetette fel a külföldi országokat illetően a zsidó-2 Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. In: Bibó István: Válogatott tanulmányok. Második kötet. 1945-1949. Bp. 1986. 626-627.
