Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Földes György: A magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok, 1948-1973 VI/1349
1368 Mintegy „véletlenül”, még a tárgyalások előtt megjelent Apró Antal írása a két ország közötti gazdasági együttműködésről. Ebben egyebek között az is szerepelt: fontos a szovjet gépimport növelése és új szakosítási szerződések kötése. Egyúttal a miniszterelnök-helyettes, a két hónap múlva életbe lépő reformra utalva, reményeket fűzött a közvetlenebb termelési kooperációhoz, a piaci eszközök érvényesítéséhez, amelyek még erőteljesebbé tehetik a gazdasági kapcsolatokat.76 Fock Jenő az 1967. november végi moszkvai megbeszéléseken szokatlanul offenzív pozíciót képviselt. Kifogásolta, hogy szovjet részről folyamatos nyomás alatt tartják a magyar felet a katonai kiadások növelésének ügyében. Hiányolta a bizalmat, s egyik példaként a Nemzetközi Valutaalap és Világbank kapcsán tanúsított elutasító magatartást említette. Koszigin cáfolta, hogy bizalomhiány lenne; a katonai kiadásokról és az IMF-tagságról azt mondta, az közös döntés. Fock közölte: fenntartja álláspontját, arról pedig nem tud, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetekről lenne közös állásfoglalás. Vélhetően nem ezért, de a szovjet fél teljesítette is a magyar kéréseket, meg nem is. Csak 21,6 millió rubeles többletszállítást vállalt 1968-ra, emellett 200 000 tonna gabona és 20 000 tonna hús szállítására kötelezte el magát. Ez némileg javította a magyar fizetési mérleget. Világossá tette Koszigin azt is: több gép helyett több fogyasztási cikket akar kapni. Jelentős siker volt viszont, hogy bár a szovjet fél a felajánlottnál kevesebb magyar többletexportra tartott igényt, 1975-ig garantálta a nyersolajszállítást, beruházási hozzájárulás nélkül. Válaszul az MSZMP vezetése, ha nem is könnyű szívvel, de levette a világbanki csatlakozást a napirendről. Többen, miután meghallgatták a miniszterelnök beszámolóját a moszkvai tárgyalásokról, azt mondták: folytatni kell a nemzetközi szervezetekbe való belépés előkészítését és a szovjetek meggyőzését. Kádár szerint előbb-utóbb tudomásul kell venni a kapitalista világpiacot és intézményrendszerét .77 Nem alakult jól a KGST ügye sem, mert bár mindkét ország érdekelt volt az együttműködés magasabb szintre emelésében, az integráción nem ugyanazt értették. Ez pillanatok alatt kiderült, amikor 1968 tavaszán lengyel ösztönzésre felgyorsultak a szervezet működésének megújítását célzó munkálatok. A szovjet koncepció a tervegyeztetésre, a szakosításra, a termelési kooperációra, az összehangolt műszaki-tudományos fejlesztésre épült, és a külső kapcsolatok jelentőségét is csökkenteni akarta. Ezzel szemben a magyar fél, nem tagadva ezek jelentőségét, hangsúlyozta az áru- és pénzviszonyok, a hitelezés, a közös valuta fontosságát, és a többoldalú elszámolást, a közvetlen vállalati érintkezés kiterjesztését és a kifelé történő nyitást szorgalmazta.78 Mihail Leszecsko 1968 júniusában azt mondta Apró Antalnak a magyar tervezetről: úgy látja, az KöFÖLDES GYÖRGY sikerrel jártak. (MNL OL M-KS 288. f. 24/1967/4. ő. e.) Az említett belső vita a PB ülésén zajlott. (MNL OL M-KS 288. f. 5/434. ő. e.) 76 Társadalmi Szemle, 1967/11. 77 A tárgyalásokról a beszámoló: MNL OL M-KS 288. f. 5/441. ő. e. 78 Ez az álláspont a szakmai nyilvánosságban is hangot kapott. Lásd Szita János: Az európai szocialista országok gazdasági integrációja kérdéséhez. Közgazdasági Szemle, 1968/6.
