Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Der Deutsche Zollverein. Ökonomie und Nation im 19. Jahrhundert (Ism: Gyarmati Enikő) V/1344
nyi gyűlések a remélt gazdasági nyereség és előnyért cserébe jogi kompetenciákról (adómegajánlási és szerződésvéleményezési jog) is hajlandóak voltak lemondani. Marko Kreutzmann kutatásaiban a Német Vámszövetség hivatali elitjét vizsgálja, kulturális nemzetépítésben játszott szerepére koncentrál. Bemutatja a szigorúan föderatív elvek mentén szervezett vámszövetség bürokratikus rendszerét valamint ismerteti a vizsgált hivatali személyzet területi, hivatali idő, funkcionális szempontok szerinti megoszlásának jellemzőit. A történész annak a meggyőződésének ad hangot, miszerint a vámszövetség egy központi vámigazgatási szerv hiányában is hozzájárult egy államok feletti hivatali elit kialakulásához, az érdekképviseletben gyakran kimutatható a szövetségi érdekek előnyben részesítése a tagállamok érdekeivel szemben. A politikai cselekvésekben és megnyilvánulásokban rejlő nemzetpolitikai aspektusokat illetően a 19. század közepéig távolságtartás figyelhető meg a nemzetben gondolkodó elképzelésekkel szemben, az 1840-es évek közepétől változik a hozzáállás és különösen az 1848-1849 során az új nemzetállam vám- és adóalkotmányának kidolgozásakor válik nyilvánvalóvá, hogy a gazdasági és nemzetpolitikai elképzelések szoros összhangban vannak egymással. A nemzeti érvek érvényesítését még az 1850-1860-as évek hatalompolitikai krízisei is segítik. Az utolsó, külföldi megítélést és versengő alternatívákat középpontba állító témakörben Markus Mösslang az 1816 és 1866 között készített brit diplomáciai táviratok alapján tesz kísérletet arra, hogy ismertesse a Német Vámszövetségről alkotott brit véleményeket („Side by Side with Sound Commercial Principles.” Deutscher Zollverein und deutsche Nation in der Wahrnehmung britischer Diplomaten). Thomas J. Hagen a Habsburg Monarchia nagynémet gazdaságpolitikai törekvései jegyében Schwarzenberg miniszterelnök és Bruck kereskedelmi miniszter egy közép-európai gazdasági övezet létrehozására irányuló tervezetét jeleníti meg alternatívaként (Wirtschaftspolitische Bestrebungen Österreichs nach 1848: Alternative zum (Klein-) Deutschen Zollverein?). Harmadikként pedig Jürgen Müller a Német Szövetség gazdaságpolitikai feladatokkal felruházott bizottságainak tevékenységén keresztül szándékozik rámutatni e politikai szervezet német gazdasági integrációban játszott szerepére (Der Deutsche Bund und die ökonomische Nationsbildung. Die Ausschüsse und Kommissionen des Deutschen Bundes als Faktoren politischer Integration). Markus Mösslang azon kérdés megválaszolását tűzte ki célul tanulmányában, vajon a britek tulajdonítottak-e a német államok által legfontosabbnak tartott gazdasági tömörülésnek bármilyen nemzetépítő és identitásformáló funkciót. A számos idézetet felvonultató munka szerint a britek általában a szabad-kereskedelem elvei és saját gazdasági érdekeik mentén alkottak ítéleteket. A félelmekből és a lehetséges érdeksérülésekből táplálkozó elutasító vélemények 1839-ig jellemezték a brit diplomáciai levelezést. Ez megszűnt, miután kiderült, hogy az angol export nem csökkent az új német vámpolitika hatására. 1848 után az vált egyértelművé, hogy leginkább a kisnémet opció felelt meg a Német Vámszövetséghez fűzött angol gazdasági és reálpolitikai érdekeknek. A londoni Német Történeti Intézet tudományos munkatársa végső soron arra a következtetésre jut, hogy a Német Vámszövetség politikai-kulturális integrációs erejének reflexiói ellentétben a német publicisztikában tapasztaltakkal nem mérvadóak a nyolc német állomáshelyről küldött brit külügyi táviratokban. Thomas J. Hagen alternatív javaslata a porosz, kisnémet történelmi szemlélet egyeduralmának megtörésére irányul. A Heinrich von Sybel, Johann Gustav Droysen és Heinrich von Treitschke munkássága által rögzült történeti toposzt, miszerint a poroszok által megvalósított nemzeti egyesítés kényszerű és alternatíva nélküli volt, meg kívánja haladni és Schwarzenberg miniszterelnök „Közép-európai Államszövetségét” valamint Bruck miniszter egy föderálisán strukturált gazdasági övezet létrehozására irányuló tervét versenyképes alternatívaként jeleníti meg. A tanulmány érvrendszere a nagynémet érdekeket is artikuláló sajtóorgánumok — Austria, Journal des Oesterreichischen Lloyds, Oesterreichische Zeitung, Augsburger Allgemeine Zeitung — alapján építkezik. A szerző a publicisztikai források alapján annak a meggyőződésének ad hangot, hogy Bécs számos kezdeményezéssel teremtette meg egy egységes közép-európai gazdasági tér működésének feltételeit (Wiener Münz vertrag, német kereskedelmi törvénykönyv, Német- Osztrák Telegráfszövetség, Közép-európai Postaszövetség stb.). A megfogalmazott álláspontok bizonyítják azt, hogy ez a részben a Német Szövetségen belül folytatott politika az 1860-as évek elejéig valódi alternatívát képviselt a Német Vámszövetség politikájával szemben. Jürgen Müller tanulmánya egy máig feltáratlan kérdéskört érint, bár Fritz Fellner már 1989-ben felvetette a Német Szövetség historiográfiai átértékelésének vagyis a politikai szervezet gazdaságpolitikai szempontú feltárásának igényét. Müller olyan feltáratlan forrásokra hívja fel a figyelmet, mint a Német Szövetségen belül létrehozott gazdaságpolitikai projektekkel megbízott TÖRTÉNETI IRODALOM 1347
