Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ammerer, Gerhard: Das Ende für Schwert und Galgen? Legislativer Prozess und öffentlicher Diskurs zur Reduzierung der Todesstrafe im Ordentlichen Verfahren unter Joseph II. (1781-1787) (Ism.: Szántay Antal) V/1335
Gerhard Ammerer DAS ENDE FÜR SCHWERT UND GALGEN? Legislativer Prozess und öffentlicher Diskurs zur Reduzierung der Todesstrafe im Ordentlichen Verfahren unter Joseph II. (1781-1787) Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs, Sonderband 11. Wien 2010. 633 o. NINCS TÖBBÉ BITÓFA ÉS PALLOS? Törvényhozás és nyilvános diskurzus a halálbüntetés korlátozásáról rendes eljárásban II. József idején Gerhard Ammerer (szül. 1956) a Salzburgi Egyetem tanára, jogtörténész és az igazságszolgáltatás révén jól dokumentált bűnözők, szegények és a társadalom peremére szorult más csoportok kutatója. Jelen munkájával a Salzburgi Egyetem Jogtudományi Karán habilitált. Franz de Paula von Zahlheim 33 éves hivatalnok házasságot ígért szeretőjének, Josefa Ambroknak, anyagi nehézségei miatt azonban meglopta őt, majd néhány nappal később meggyilkolta, és a holtestet egy ládában a padláson rejtette el. A rendes bírósági eljárásban halálos ítéletet mondtak ki Zahlheimre, aki még bízhatott II. József kegyelmében, hiszen a császár 1781-ben kiadott utasításában minden halálos ítélet végrehajtását felfüggesztette. Ebben az esetben azonban nem kegyelmezett: Zahlheimet 1786. március 10-én kerékbetörték, testét tüzes fogókkal csipkedték, kivégezték. A kegyelmet a hivatalnoki állás, a magasabb elvárásokkal társuló társadalmi státusz miatt tagadhatta meg tőle II. József, aki ezzel az esettel az állam szolgáival szembeni szigorának és különleges elvárásainak kívánt példát statuálni. Miközben a császár a hivatalnoknak nem kegyelmezett, addig például a hét és fél év alatt hat rablógyilkosságot elkövető felső-stájerországi béres, Paul Reininger halálos ítéletét megváltozatta: a vesztőhelyen jelet égettek testébe, három nap egymás után száz-száz botütést mértek rá, életfogytig börtönben leláncolva tartották, kenyéren és vizen, és negyedévente a többi rab előtt a gráci várban fenyítették. (196-198.) Zahlheim volt az egyetlen halálraítélt, akinek II. József egyeduralkodása idején, az 1780-as években nem adott kegyelmet, nem számítva az erdélyi román felkelés vezetőit, akiket Ammerer azonban nem említ meg, feltehetően mivel felettük nem rendes eljárásban bíróság, hanem gróf Jankovics Antal királyi biztos bizottsága ítélkezett. Hórát (Horea) és Kloskát (Clo§ca) Gyulafehérváron 1785. február 28-án kerékbetörték és felnégyelték, míg Krizsán (Cri§an) a börtönben öngyilkos lett, így holttestén hajtották végre az ítéletet. Nem tudjuk, hogy a stájer béres, Reininger, meddig tengődött leláncolva kenyéren és vizen, és bánta-e, hogy kegyelmet kapott a császártól. John Howard, az “angol börtönreformok atyja” mindenesetre úgy vélekedett, hogy ilyen körülmények között a börtön elviselhetetlenül kemény büntetés, rosszabb a kivégzésnél. Howard 1778-ban és 1786-ban is több börtönt, dologházat és kórházat meglátogatott Bécsben és az örökös tartományokban, 1786 Karácsonyán két óra hosszat beszélgethetett II. Józseffel, akinek nyíltan, hízelkedés nélkül elmondhatta véleményét. (88-92.) A császárnak és tanácsadóinak azonban éppen az volt a célja, hogy a halálnál is elrettentőbb büntetéssel kíséreljenek gátat szabni a bűnözésnek. A halálbüntetés eltörlését a Felvilágosodás sem valamiféle filantróp lelkesedésből javasolta, hanem éppen csökkenő elrettentő ereje miatt. A borzalmasabbnál borzalmasabb testi büntetések, kínzások inkább vásári látványossággá emelték a kivégzést, miközben a büntetés haszna, azaz visszatartó ereje egyre kisebbnek tűnt. Cesare Beccaria, a halálbüntetés eltörlésének leghatásosabb szószólója sajátos költség-haszon számítás alapján érvelt: a büntetésnek nagyobbnak kell lennie, mint a bűnelkövetéssel megszerezhető haszon, illetve a társadalomnak okozott kár. A büntetés célja, hogy a társadalomban minél többek haszna és boldogsága érdekében a bűnözést csökkentse. A büntetésnek nem szabad a szükségesnél keményebbnek lennie; a büntetéssel azt kell elérni, hogy a tettest megakadályozza újabb bűntett elkövetésében, másokat pedig visszatartson a bűnelkövetéstől, tehát minél kisebb költséggel (büntetéssel), minél nagyobb hasznot (elrettentő hatást) eredményezzen. Bár emberbaráti szempontok is megjelennek a büntetés meghatározása során, például az emberi testet lehetőség szerint megkímélő büntetésmódok választásában, maga Beccaria is elismerte, hogy a csak rendkívül kivételes esetekben alkalmazható halálbüntetés helyett javasolt életfogytig tartó kényszermunka valójában keményebb büntetés. A milánói gróf rövid, de annál hatásosabb munkája A bűnökről és a büntetésekről 1764-ben jelent meg olaszul, és néhány éven belül számos nyelvre lefordítva valóságos bestseller lett (magyar fordítása TÖRTÉNETI IRODALOM 1335
