Századok – 2013
MŰHELY - Papp Júlia: Régiség- és ritkasággyűjtés a 18. századi Erdélyben. Laurentius Weidenfelder szász evangélikus lelkész gyűjtői kapcsolati hálója V/1269
1288 PAPP JÚLIA Annak következtében, hogy Erdély a nagy birodalmak határán — pufferzónájában — helyezkedett el, illetve a kulturális, etnikai és felekezeti sokszínűség miatt ezt a területet egyszerre jellemezte a megosztottság és a kapcsolatépítésre való törekvés, vagyis egyfajta hídverő szerep.119 Figyelemreméltó ugyanakkor az a sajátosság is, hogy Erdély egyrészt több centrumnak — Bécsnek és a török portának — volt a perifériája, másrészt viszont néhány környező terület — pl. a románok lakta Havasalföld és Moldva — számára maga is kereskedelmi és kulturális centrumnak számított. S alkalmanként változott a centrumokhoz való kapcsolódás intenzitása is: a 16. századtól szoros, függő viszonyban volt a török Portával, de folyamatos kapcsolatban volt a Habsburg birodalommal is, melynek erősödése vagy gyengülése a különböző családból származó fejedelmek politikai orientációjától függött. A tanulmányomban vizsgált információ- és tudáscsere120 szempontjából is sokkal árnyaltabb a kép, mint egy hagyományos centrum-periféria viszonyban, hiszen nemcsak az erdélyi magyar és szász protestáns ifjak tanultak a külföldi — főleg német — egyetemeken, hanem számos Nyugat-Európából vallási nézetei miatt elűzött tudós, pedagógus is letelepedett itt rövidebb-hosszabb ideig, hozzájárulva ezzel az erdélyi kultúra sokszínűségéhez. Némely erdélyi tudós egész Európát behálózó levelezéséből a tudástranszfer kölcsönössége látszik kibontakozni: a nyugat-európai tudósokat éppúgy érdekelték az erdélyi ókori emlékek, ásványok, barlangok, fossilis leletek, nyelvi sajátosságok, mint az erdélyieket a nyugat-európai orvoslás, nyelvészet, könyvkiadás, stb. újdonságai. A 18. század végéig az erdélyi tudományos élet elsősorban a különböző nemzetiségű, társadalmi állású és felekezetű tudósok és kultúraközvetítők személyes kapcsolataira, levelezésére, kéziratok, rajzok, metszetek, könyvek, műtárgyak cseréjére épült.121 A 19. században az Aranka György-féle magyar nyelvművelő társasághoz hasonlóan létrejöttek a szász és a román honismereti (Landeskunde) egyesületek, melyek fő céljuknak a sajátosan nemzeti történelem és kultúra (irodalom, népköltészet, képzőművészet) emlékeinek összegyűjtését, a nyelv megújítását, a művelődés új, polgári és nemzeti intézményrendszere kereteinek megteremtését tekintették. Az erősödő nemzeti törekvések fontos része a nemzeti nyelvű könyvkiadás megerősödése, irodalmi folyóiratok indítása, az új terjesztési struktúrák (könyvesbolt- és olvasókabinet-hálózat) kialakítása. A 19. századi egyesületi életre azonban a nacionalizmus megerősödése miatt már egyre kevésbé volt jellemző az a korábban tapasztalható etnikai „átjárás”, melynek szellemében a szász Weidenfelder lemásolta a magyar Szamosközy Istvánnak szász vonatkozást szinte egyáltalán nem tartalmazó munkáját, vagy amely a 18. század végén még magától értetődőnek tartotta Weidenfelder leveleinek közlését a magyar nyelvművelő társaság kiadványában. A nacionalizmus, s ezzel együtt az etnikai konfrontációk 19. századi erősödésével elmé119 Schäfer 2007, 131. 120 Török 2008; Török 2009. 121 Szelestei 2006, Jakó 2012.
