Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Molnár Judit: Komoly Ottó, Kasztner Rezső és a magyar cionisták embermentő tevékenysége 1944-ben I/107
A MAGYAR CIONISTÁK EMBERMENTŐ TEVÉKENYSÉGE 1944-BEN 127 hogy a gyerekeket a gettóban nem tudják megfelelően ellátni, ezért Born segítségét kérték, hogy igyekezzen haladékot elérni. „Gyermekotthonok ügyében Born összecsapott a belügyminiszterrel (Vajna Gábor], majd tárgyalt Grell német követségi tanácsossal" - olvashatjuk a napló november 16-i bejegyzését. Majd 22-én már háromheti haladék eléréséről számol be Komolynak Born.139 Ezekben a napokban még mindig aggódva írt Komoly a gyalogmenetekről a nyugati határ felé: „Rettenetes hírek a deportáció borzalmas formáiról és szörnyűségeiről. Kérem ismételten Bornt, hogy küldjön Hegyeshalomba bizottságot a korhatárokon kívül levők és Vöröskereszt-hivatalnokok visszahozatala céljából."14 0 Majd egy nap múlva: „Közlések arról, hogy [a] helyzet enyhült, korhatáron túl levőket elbocsátják, visszaküldik."14 1 Born további tárgyalásainak eredményei azonban egyre lehangolóbbak. November 27-én Szálasinál tett látogatása eredménytelen volt.142 Komoly mégis további ellenállást kért Borntól a „gyermekotthonok gettóba költöztetése ellen". Born „nem tud válaszolni".143 A Zsidó Tanács december 12-én úgy értesült, hogy az összes gyermeket gettóba költözteti a rendőrség arra hivatkozva, hogy a semleges államok nem ismerték el a kormányt.14 4 Ennek az információnak ellentmond, hogy december 15-én Komoly arról értesült, hogy a gettóból kihozhatnak 50 gyermeket és 30 felnőttet.14 5 Komoly december 13-án tárgyalt utoljára Bornnal, ismételten a kórházak és gyermekotthonok ügyében. Solymosy János,14 6 rendőrtörzs-főfelügyelő december 22-re halasztotta azon otthonok áthelyezését a gettóba, amelyek még kívül voltak. További engedményekre nem volt hajlandó.14 7 Komoly naplójában egyre sűrűbben olvasható, hogy „rettenetesen fáradt vagyok", „nagyon ideges vagyok", „nagyon fáradt vagyok, alig tudom követni [a] tárgyalást".14 8 139 YVA, P 31/44, Komoly Ottó naplója, 1944. november 16., november 22. 140 Uo. 1944. november 16. 141 Uo. 1944. november 17. 142 Uo. 1944. november 27., Vádirat 4. (Kézirat.) Lásd még: Karsai: Szálasi „zsidópolitikája", 125. 143 YVA, P 31/44, Komoly Ottó naplója, 1944. november 29. 144 Zsidó Tanács naplója, 1944. december 12. Vádirat 4. (Kézirat.) Ezen a napon több otthont és Komoly Baross utcai irodáját is megszállták a rendőrök, és mindenkit bevittek a gettó területére. Komoly néhány óra múlva visszament irodájába, és részben személyesen részben telefonon felmérte, hogy mely otthonokat érintette a rendőr-intézkedés. YVA, P 31/44, Komoly Ottó naplója, 1944. december 12. 145 Uo. 1944. december 15. 146 Solymosy János (1912-?) rendőrtörzs-főfelügyelő, 1944. március 19. után az Állambiztonsági Rendészet IV/2. alosztályán, a Svábhegyen szolgált. 1944. november közepétől a „zsidók összeköltöztetésére kirendelt miniszteri biztos", a budapesti „nagy" gettó egyik megszervezője, 1944. december 15-től 24-ig Budapest rendőrfőkapitánya. 147 YVA, P 31/44, Komoly Ottó naplója, 1944. december 13. Komoly ugyanezen a napon este találkozott első alkalommal a néhány nappal korábban Magyarországra érkező Hans Weyermannnal, Born helyettesével. A két delegátus kapcsolata mindvégig meglehetősen feszült, kimért volt. Valószínűleg ennek egyik fő oka az volt, hogy Born nem kapta meg Genfből előzetesen Weyermann kinevezéséről a hírt, és csak annak érkezésekor értesült arról, hogy svájci felettesei feltehetően elégedetlenek voltak tevékenységével, és ezért kap „segítséget." Erről bővebben lásd: Ben-Tov. Holocaust, 200-205. 148 YVA, P 31/44, Komoly Ottó naplója, 1944. november 23., november 26., december 7.