Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Gaucsík István: A cseh szövetkezetek fejlődése (1867-1918) V/1255
1260 GAUCSÍK ISTVÁN Halálának évében, 1872-ben gyakorlatilag még nem beszélhetünk kialakult cseh szövetkezeti hálózatról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezeken a területeken nem léteztek más keretek között működő, a hitelezés eltérő gyakorlatát művelő, és eredményességükben, a részvénytársasági bankok mellett a 19. század végi cseh gazdasági talpraállást megalapozó egyéb hitelintézetek. Ezek voltak az 1820-as évektől a filantróp eszméket képviselő takarékpénztárak (sporitelna) és az 1850-es évek végétől a kölcsönös segély- vagy zálogegyletek (svépomocné zálozne), melyek a 18. század végi uradalmi gabonaraktárakra és a belőlük kialakult pénzalapokra (Contributions-Getreidefonds) vezethetők vissza.16 Az utóbbiak lehetővé tették a rossz termést hozó időszakokban a parasztok élelmiszersegélyezését vagy különböző természeti csapások (tűz, árvíz, szárazság) esetén a kártalanítást. Ezeket a kis tőkeerejű szervezeteket, melyek a mezőgazdasági hitel biztosítására alkalmatlanok voltak, az 1863-as törvényi szabályozás után kontribucné vagy hospodárske zálozne névvel illették, Helyi kezdeményezések útján néhány helyen ezeket a pénzalapokat összekapcsolták és kölcsönös segélypénztárakat (vypomocné pokladnice) alakítottak ki.17 A takarékpénztárak a tartományi szervek felügyelete alá tartoztak. Az 1844-es osztrák regulatívum alapján jöhettek létre és 1855-ben egységesített alapszabályokat kaptak. A zálogegyletek esetében az 1852-es egyesületi törvény inkább működési akadályt jelentett és a jogbizonytalanságot növelte. Ezt a gondot az 1873. évi 70. számú egyesülési törvény szabályozta, amelynek intenciói szerint korlátolt vagy korlátlan felelősségű társaságokká alakultak át.18 Ezek az intézmények a paraszti és kisvállalkozói betétek gyűjtésére, de nem spekulációs üzletekre szakosodtak és a takarékosság eszméjét hirdették. Ez a passzív üzleti felfogás végül a század közepétől fokozatosan átalakult. Az új üzletfilozófia az aktív gazdasági részvétel lett, mellyel a lakosság szociális helyzetének javítását látták elérhető célnak. A zálogegyleteknél is, melyek hálózata gyakorlatilag 1867-re kialakult, a hitelközvetítő szerep jelent meg, mikor idegen tőkéket kezdtek kezelni és a tartaléktőkék emelésével a pénzügyi biztonságot érték el. Az 1870-es évek kezdetén, a felhalmozott pénzfölöslegek azt az illúziót váltották ki, hogy ezek a szervezetek a bankoknak is képesek konkulyek többek között Viktor Aimé Huber, Adolf Kolping nevéhez fűződnek már Raiffeisen és Schultze- Delitzsch előtt megjelentek. Eckhard Wandel. Banken und Versicherungen im 19. und 20, Jahrhundert. Enzyklopädie deutscher Geschichte. Band 45, Oldenbourg Verlag, München 1998. 4. A két irányadó szövetkezeti minta fejlődésére uo. 13-15. 16 A régebbi cseh szövetkezeti irodalomban és a cseh történetírásban a zálozna (zálozní spolok) fogalma alatt különféle, valamilyen formában hitelező gyakorlatot folytató egyletet és szövetkezetét értik. A 19-20. század fordulóján a cseh gazdasági népszerűsítő munkákban egyenrangúan használják a kampelicka és a Raiffeisen-szövetkezet kifejezéseket. 17 Plechácek, Zdroje i. m. 329, 335, 340, 341-342. 18 Jan Hájek ugyan kiemelte a takarékpénztárak szociális jellegét és természetesen nemzetiségi megoszlását, azonban mintha az eredendően a csehek és németek között folyó gazdasági verseny része lett volna. Hájek szemléletének változására 1. 1999-ben közölt tanulmányát, melyben már az „első”, 1825-ben alakult csehországi takarékpénztárról (Ceská sporitelna, Böhmische Sparkasse) cégnevéről úgy értekezik, hogy az a territorialitásra utal és nem nemzetiségi irányultságra, vö. Hájek, J: Uvérová soustava ceskych zemí do r. 1914. In: Od úvérních druzstev k bankovním koncernűm. Szerk. Hájek, Jan - Lacina, Vlastislav. Historicky ústav AV CR, Praha 1999. 13.
