Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Demmel József: "Magyarország fölvidéke Magyarország szívéhez még jobban csatolva lesz". A magyar politikai elit, a szlovák politikai gondolkodók és a szlovák-magyar viszony 1860-1861-ben V/1221
A MAGYAR ÉS A SZLOVÁK POLITIKAI ELIT 1860-1861-BEN 1243 dividualitása azon területen, melyet az mint szakadatlan tömeg valósággal elfoglal, egy, a megyék határainak nemzetiség szerinti kikerekítésével alakítandó felső-magyarországi szlovák distriktben elismerve és személyesítve legyen.”109 Ennek a legtöbb vitát kiváltó kérdésnek a hátteréhez érdemes hozzátenni, hogy Daxner azt írta évtizedekkel később készült memoárjában: ő maga is tudatában volt annak, „hogy nem engedélyezik számunkra a különálló területet, mert ez hatalmi kérdés, és nem olyan idillikus kongresszusra tartozik, mint a szentmártoni volt. [...] Csak odáig akartam vinni a dolgot — tette hozzá —, hogy az országgyűlés a mi nemzeti egyediségünk elismerése szempontjából „igent” vagy „nemet” mondjon”.110 Ján Nemessány fogalmazta meg a legkomplexebb módon az önálló szlovák kerülettel, az ezen a napon még következetesen németül, distrikt-ként emlegetett közigazgatási egységgel szemben felmerülő kifogásokat. Összesen hat ellenérvet sorolt fel. Az első, hogy szerinte ezt a kérést a magyar országgyűlés egyértelműen az ország egysége elleni támadásként fogja értelmezni, így a memorandum szakadást idéz elő az országgyűlés és a turócszentmártoni kongresszus között, a bizalommal együtt pedig a szlovák nemzet érdekérvényesítésének a további lehetősége is elveszne. A második érve az volt, hogy e kérés erőltetésével a szlovák anyanyelvű nemesség is visszaléphet a mozgalom támogatástól, ráadásul ez a szlovák nemzeti táboron belül is szakadást idézhet elő a kerület-pártiak és kerület-ellenesek csoportjai között. Nemessányi azzal is érvelt, hogy egy nemzetet csak más nemzetek ismerhetnek el, kormánydöntéssel nem hozható létre, a kerület tehát, ha sikerülne is megszerezni, semmilyen garanciát nem jelentene a nemzetiségre nézve. Az ötödik pont, hogy az északi megyék lehatárolásával végleg elvágják a szlovákságtól a dél-alföldi szlovák enklávék népes lakosságát, az utolsó érve pedig, hogy a szlovákság ellenségeinek kitűnő eszközt adnának ahhoz, hogy a szlovák népet a hazaárulás vádjával elidegenítsék a nemzeti mozgalomtól.111 Az ezt követő vita során alapvetően ezt a hat pontot próbálták az egyes szónokok alátámasztani vagy éppen megcáfolni, ám már az első napon, délután fél öt felé látszott, hogy a kerület-pártiak vannak fölényben, ezért Nemessányi elhaló hangon visszalépett javaslatától, és beállt Daxner szövegének támogatói közé.112 így az elnök, Francisci már nem a két ellentétes álláspontról szavaztat-109 Z pramenov i. m. 103-175. Egykorú jegyzőkönyveinek szövegét lásd: Z pramenov národa. Na pamiatku stodvadsiateho piateho vyrocia vzniku Memoranda slovenského národa z roku 1861. Zost.: Michal Éliás. Martin, Matica slovenská, 1988. 177-223., ill. Pestbudínske vedomosti, 1861. 29-33. szám. 110 Daxner, S. MV sluzbe i. m. 173. 111 Z pramenov i. m. 119-120. 112 A két erőcsoport közti ellentét alighanem a Tibor Pichler által leírt 19. századi szlovák politikai dichotómiával írható le. Pichler ugyanis nem a korabeli felosztást (národovci-odrodilci, azaz nemzethűek és elfajzottak) alkalmazza, hanem aszerint sorolja be a szlovák politikai gondolkodókat, ahogy a nemzeti érdekérvényesítés módozatairól gondolkodtak. A Pichler által gradualistának nevezett csoport kizárólag az önerőből történő, a társadalmi fejlődés révén elérhető célokat próbált megfogalmazni, és lépésről lépésre haladni a szlovák nemzet számára szükséges intézményrendszer kiépítésében, míg a másik, maximalista csoport egyből a szlovák követelések maximumát akarta elérni, amit saját erőből nem, csak külső támogatással (uralkodói döntéssel vagy, ez esetben
