Századok – 2013

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Vasvári Pál kritikai életrajzához. Források és tanulmányok Vasvári Pálról V/1159

1194 URBÁN ALADÁR Vasvári Pál megválasztása természetes volt. Ez Teleki Blanka intézetében is hamar ismertté vált. így Lövei Klára május 18-án levélben fordult Vasvári­hoz. „Tisztelt Polgártárs! Nem azért küldöm e levelet, hogy kegyedet az erdélyi útra sürgessem általa, mert tudom, miszerint Pestnek is nagy szüksége van ke­gyedre.” Ha elmenne, kérné, hogy a mellékelt, Ocsvainénak szóló levelet kézbe­sítse, illetve Kolozsvárott tudakozódjon utána. „Ha kegyed valóban elmegy vagy elmenetik — fejeződik be a levél —, úgy szeretnők még látni indulás előtt.”142 Vasvári másnap, május 19-én kiváltotta három hónapig érvényes, „Er­dély országba” szóló útlevelét. Utazás célja: „magán dolgai”.143 A fentiek isme­retében meglepő dokumentumot találunk az iratok között. Szövege: „Nyugtat­­vány ötven, 50 ftról, melyet Vasváry Páltól az erdélyi útiköltség fejében felvet­tem. Kelt 20. May 848. Funták Sándor.”144 Vasvári tehát átvette a Pest városa által biztosított útiköltség 1/10-ét, majd indulás előtt a maga részét — valamilyen ok következtében — átadta régi barátjának.145 Ez a kutatás számára váratlan fordulat az egyszerű magyarázata annak, hogy miért maradt el Vasvári erdélyi útja. A korabeli sajtóban nem találni nyomát, hogy Vasvári elmaradt utazását emlegették volna. Mind az elutazókat, mind a Kolozsvárra érkezőket felsorol­ják, de nem esik szó arról, hogy az ifjúság korábban bejelentett vezetője nincs közöttük. Vasvári elmaradásának részleges magyarázatát találjuk Lisznyai Kálmán emlékezéseiben. E szerint Pest megye, mint központi megye, és Pest városa, mint főváros 1848-ban csatlakozási szándékát az uniós országgyűlés al­kalmából népgyűlésen óhajtotta nyilvánítani. Képviseletére „választás útján 10 fiatal embert bízott meg küldöttül, kettős megbízó levéllel. Köztük volt Jókai Mór, Vasvári Pál és Petőfi Sándor, de ők az akkori körülmények szerint nélkü­lözhetetlenek lévén Pesten, nem mehettek, s más hárommal pótolták ki.”146 Te­hát Jókai, Vasvári és Petőfi mint Pesten nem nélkülözhetők, maradtak. Május második felében Petőfi és Jókai már nem játszottak közéleti szerepet, őket in­kább az Életképek szerkesztésének feladata tartotta vissza. (Petőfi talán a meg­indult tiltakozás miatt sem vágyott nyilvános szereplésre.) Vasvári esete más. 0 a belügyminisztérium fogalmazója volt, eltávozásához engedélyt kellett kérnie. Lehetséges, hogy ezt nem kapta meg? Ennek magyarázata lehet, hogy május 19-én a király szökésének hírére született határozat, hogy az országgyűlést sür­gősen összehívják, megnövelte a belügyi tisztviselők feladatait. (Képviselői vá­lasztások előkészítése, a Pestre érkező képviselők elhelyezése. De ez csak felté­142 A levél: Vasvári iratai 65. Források 50. A Vasvárira bízott levél: Vasvári iratai 66-68. Forrá­sok 167-169. Ez a levél lelkes szavakkal mutatja be Vasvárit, aki tanítványainak „könnyeden felvi­rágzott képekben ad elő”. A címzett Ocsvai Ferencné. Férje június 1-jén vette át Méhes Sámueltől az Erdélyi Híradó szerkesztését. 143 Vasvári iratai. (Oldalszám nincs. Az útlevelek tékájában található.) Az útlevelet Nyáry Pál írta alá. 144 Vasvári iratai. Régi számozása: Katonasága 423. (Hiányzik.) 145 Ismerjük Funták Pozsonyból, valószínűleg 1847. decemberében írott baráti levelét. Vasvári iratai 276. 146 Lisznyai Kálmánnak az OSZK Kézirattárában lévő hagyatékából idézi Szilágyi Márton, Lisznyai Kálmán (1823-1863). In: A márciusi ifjak 2000. 318. Ugyanitt a küldöttek névsora - 9 név

Next

/
Oldalképek
Tartalom