Századok – 2013
KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT EÖTVÖS JÓZSEF - Gábori Kovács József: "Kinyilatkoztatom előre, hogy a, régi eretnek vagyok ma is". A centralisták önállósága és integrálódása az 1847-es Országgyűlésre való készülődéskor V/1093
morandumra adott válaszában Metternich kérte, hogy Eötvös más tárgyakról is ismertesse nézeteit a kormánnyal. Eötvös a kérésnek eleget téve még 1843. december 2-án újabb, általunk nem ismert szövegű emlékiratban foglalta össze reformelképzeléseit. Az ehhez mellékelt, ismert szövegű kísérőlevélben a szerző kifejtette, hogy Magyarországon a törvényhozás adott berendezkedését figyelembe véve csak akkor kerülhet sor reformokra, ha azokat a kormány irányítja. így, ha javaslatai megegyeznek a kormány elképzeléseivel, azok kivitelezésére felajánlja szolgálatát. Metternich nem fogadta el az ajánlatot, azonban úgy tűnik, Eötvös jelentkezését követően utasította Landerert, hogy provokálja ki Kossuth felmondását a Pesti Hirlapnál, majd az így megüresedett szerkesztői széket kínálja fel a már régóta lap után vágyakozó centralistáknak,* 3 személy szerint Szalay Lászlónak, aki 1844. január 2-án elfogadta a felkérést. A Pesti Hirlapot 1844 júliusának elején kézhez kapó centralisták kezdetben hírlapi vitában kívánták legyőzni Kossuthot, és ezáltal elveiket is elfogadtatni a reformellenzék egészével.4 Eötvösék törekvése azonban nem járhatott sikerrel, hiszen Kossuth csak később jutott publikációs lehetőséghez.5 A centralisták így elveik helyességéről csak azok ismertetésével próbálhatták meggyőzni a reformellenzék megyerendszert védelmező szárnyát. Eszméik azonban nem nyerték el az oppozíció zömének tetszését. Helyzetüket nehezítette, hogy a reformellenzék többségének vezetői sejtették, hogy Kossuthot Eötvösék miatt távolították el a Pesti Hirlap éléről.6 Maga Kossuth már utolsó cikkei egyikében megkezdte a liberális ellenzék zömének centralisták elleni támadásainak sorát: „Mint ki azon perczen van, hogy elváljon örökre kies honától, melyet parlagon vett át, s kietlenül és sok nehéz napot végigizzadott, míg csemetékkel beültetgeté; az elválás előtt végignéz ültetvényein [...] melyek most mind idegen kezekre mennek át, jót akarókra, becsületes s tudós kezekre, de melyek mégis idegen kezek, miket elődjök ültetvényihez nem csatol semmi emlékezet”.7 Ezt kö1094 GÁBORI KOVÁCS JÓZSEF Történeti monográfiák 8.) Bp. 2009. 83-92. - Veliky megállapítása szerint Eötvös csak igen ritkán és akkor is csupán Metternich körén belül utalt memorandumaira. - Uo. 86. 3 Fenyő L: A centralisták i. m., 252. 4 Lásd például Eötvös József Szalay Lászlónak. 1844. július 30. In: Eötvös József: Levelek. (Eötvös József Művei.) Szerk. Oltványi Ambrus. Bp. 1976. 149.; Eötvös József Széchenyi Istvánhoz. 1848. február 2. In: Eötvös J: Levelek i. m. 180.; Eötvös József: Reform. In: Uő: Kelet Népe és Pesti Hirlap, Reform. Bp. 1902. 89. 5 Kossuth ugyanis a Pesti Hírlaptól való eltávolítása után igyekezett új lapot szerezni, azonban próbálkozásait a kormányzat rendre meghiúsította. Először Budapesti Évlapok címen szeretett volna saját folyóiratot indítani, majd az engedély megtagadása után — és az udvarnál kapott utasításnak megfelelően — a már létező lapok jó részével tárgyalt (Jelenkor, Nemzeti Újság, Hírnök, Mercur, Erdélyi Híradó), míg végül 1845-ben az Iparegyesület lapjánál, a Hetilapnál kapott publikációs lehetőséget, ahová azonban politikai témájú cikkeket nem írhatott. Bővebben lásd: A magyar sajtó története. I. 1705-1848. Szerk. Kókay György, Bp. 1979. (A továbbiakban: MST) 751-759. (A vonatkozó fejezetet Kosáry Domokos jegyzi.) 6 ,,[M]iután avval vádoltattunk hogy az úgy nevezett ellenzéket mi túrtuk ki a’ lapból jobban nem igazolhatjuk magunkat mind ha mindent elkövetünk hogy a’ lap ismét az ö kezeikbe adassák visza.” - Eötvös József Szalay Lászlóhoz. 1845. november eleje. In: Eötvös József levelei Szalay Lászlóhoz. (Irodalomtörténeti Füzetek 55.) Bev. Nizsalovszky Endre. Kiad. Lukácsy Sándor. Bp. 1967. 157. 7 [Kossuth Lajos]: Partium ’s Erdély. PH. 1844. június 27. 364. sz. 435.; ua. In: Kossuth Lajos: Iratai. XIII. Kiad. Kossuth Ferencz. Bp. 1911. 346.
