Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Csapody Tamás: Bori munkaszolgálatosok (Ism.: Stark Tamás) IV/1076
Az élet- és munkakörülmények, valamint a szökevényekkel való bánásmód nagy hasonlóságot mutat azokkal a szovjet táborviszonyokkal, amelyeket a háború után többszázezer magyar fogolynak kellett megtapasztalnia. Ennek az összehasonlításnak az elvégzése Csapody Tamásnak nem volt feladata. Azonban összehasonlíthatták a bori és a szovjet táborviszonyokat azok a munkaszolgálatosok, akik 1944 végén a náci-nyilas uralomtól megszabadulva mindjárt szovjet „hadifogságba” estek. Az ö történetüknek is rövid alfejezetet szentel a szerző. Több bori munkaszolgálatos életét vesztette a szovjet kényszermunka során. A túlélőknek rendszerint 2-3 évet tartott a fogság. Gumbér István azonban kilenc évig raboskodott a Szovjetunióban. Csapody Tamás monumentális könyve a Borba hurcolt magyar munkaszolgálatosok sorsát tárja fel, de a szerző a történet szempontjából kiemelten fontos személyek életútjának ismertetése során más eseményekbe is betekintést ad. A könyv második fejezete a Rajk-perben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt Justus Pálról szól. Borba történő elhurcolásában nemcsak származása, hanem baloldali meggyőződése is szerepet játszott. „... egy fantasztikusan képzett óriási elme volt” - írta róla egy visszaemlékező. Csapody ebben a fejezetben részletesen ír az 1944 késő őszi erdélyi helyzetről, a temesvári Szabad Szó című újságról, melynek szerkesztésében két hónapig a Borból kiszabadult Justus Pál is részt vett. A harmadik fejezetben a bori táborcsoport hírhedt főparancsnokának, az 1944 januárjában érkező Marányi Edének különös életútját követi nyomon a szerző. Marányi bemutatása kapcsán hosszú és érdekes leírást olvashatunk a 2. hadsereg Don menti küzdelmeiről, megpróbáltatásairól. A fejezet — és talán az egész könyv — legkülönlegesebb része Marányi háború utáni eltűnésének története. Csapody hosszadalmas és izgalmas nyomozással derítette ki, hogy a kegyetlen bori főparancsnok azonos azzal a közmegbecsülésnek örvendő Fehér Antallal, akit 1985-ben temettek el a németországi Bermatingen falucska temetőjében. A 89 éves korában elhunyt Marányi a háború végén Németország francia zónájába került, itt szerzett új nevet, új személyi okmányokat. Megmenekülésében mégsem a névcsere segített. Csapody nem bizonyítja, de feltételezi, hogy Marányit a francia és a magyar állambiztonságnak tett szolgálatai mentették meg a felelősségre vonástól. A könyv negyedik, leghosszabb fejezete a bori munkaszolgálatosok végső kálváriájáról, a dunántúli menet történetéről szól. Bor és Cservenka között a munkaszolgálatosok magyar felügyelet alatt tették meg az utat. Ott a kíséretet német alakulat vette át. Az átvett munkaszolgálatosok egy részét, mintegy 700-1000 főt 1944. október 7-én éjjel a cservenkai téglagyárban meggyilkolták. A többieket Mohácsra, illetve Bajára gyalogoltatták, ahonnan a kíséretet ismét magyar keret látta el. A kimerült és megfélemlített munkásszázadokat az ország nyugati határához terelték, hogy erődítési munkálatok végzése céljából átadják őket a németeknek. A fejezet középpontjában Radnóti Miklós sorsának feltárása áll. Csapody részletesen beszámol a költővel kapcsolatos összes korábbi kutatás eredményéről. Minden forrást ellenőriz, minden régi és új nyomnak utánaered. Megkeres minden szemtanút, és megszólaltat olyanokat is, akik csak felmenőiktől hallottak részleteket a költő utolsó napjairól. A könyvben részletesen leírt, hosszas kutatómunka többek között megállapította: nincs hiteles tanú arra, hogy a szekéren szállított beteg munkaszolgálatosokat — így Radnótit is — a keret tagjai le akarták volna adni valamelyik győri kórházban. Csapody szerint azonban valószínűsíteni lehet, hogy ez volt a szándékuk. A szerző hosszas és aprólékosan kifejtett nyomozása során azt is kiderítette, hogy a korábbi ismereteinkkel szemben az abdai gyilkosságnak nem volt hiteles szemtanúja. Csupán a kivégzés tényét látja bizonyítottnak a szerző. Mint írja: „A tanúvallomásokból változatlanul nem tudjuk meg, hogy mikor történt a gyilkosság. Egyértelmű viszont, hogy nem volt tudomásuk [a tanúknak - megjegyzés S.T.] arról, hogy milyen zsidó menetet láttak és kik voltak a munkaszolgálatosok. Nem tudták azonosítani a bori menetet és a kivégzetteket, köztük Radnóti Miklóst.” A költő halálának körülményeivel foglalkozó szakirodalom korábban azt hangsúlyozta, hogy magyar és német SS katonák közösen gyilkolták meg az Abda határában eltemetett 22 munkaszolgálatost. Csapody arra a következtetésre jut, hogy a magyar katonák mellett ugyan részt vehettek a gyilkosságban német katonák, de azok nem voltak az SS tagjai. A könyv ötödik fejezete a bori keret felelősségre vonásával foglalkozik. A dunántúli menetet kísérő katonák hivatalos névsorát nem ismerjük. A források számbavétele után Csapody 65 keretlegényről ír. Háborús bűncselekmény vagy népellenes bűntett elkövetésének gyanújával 18 fő ellen indult nyomozás vagy eljárás. Közülük 13 fő került népbíróság elé. A népbíróságok 6 főt ítéltek halálra, az ítéletet öt esetben végre is hajtották. A szerző különösen nagy figyelmet szentel Tálas András népbírósági perének. 1947 elején napvilágot látott sajtótudósítások őt nevezték meg TÖRTÉNETI IRODALOM 1077
