Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
II. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI 997 pen fogalmazva: a fejedelemség vezetőire, mint — nem is jelentéktelen — oszmán belpolitikai szereplőkre is tekinthetünk, sőt kell is tekintenünk. Hatványozott értelemben igaz volt ez a két szomszédos román vajdaság elitjére, amit a téma egyik kiváló fiatal kutatója, Radu Páun nemrég így foglalt össze: „Amióta a hatlmi aréna áttevődött Konstantinápolyba, a havasalföldi és moldvai trónkövetelők kénytelenek voltak az oszmán hatalmi rendszer általános logikáját követni, amely legfontosabb elemeinek a rotációs elvet, illetve a hatalmi körök és befolyással bíró frakciók közötti rivalizálást tarthatjuk.”158 Ezektől a tendenciáktól pedig Erdély sem maradhatott teljesen mentes. Erősen tartja magát a történetírásban az a vélekedés is, hogy a 17. század első felében az Oszmán Birodalom el volt foglalva belső bajaival és a távoli háborúkkal, így az európai peremvidékekre kevés figyelem esett, így az ottani vazallusok a réginél nagyobb mozgástérhez jutottak. A források alaposabb vizsgálata azonban arról tanúskodik, hogy a század középső harmadában az erdélyi diplomácia soha le nem vette a szemét Konstantinápolyról, a Porta minden rezdülését figyelte, sőt lehetőség szerint reagált is arra. Meglepő módon úgy tűnik, hogy II. Rákóczi György időszakára ez még inkább jellemző volt, mint apjáéra. Sőt, az erdélyi követek jelentéseiből egyértelműen kitűnik, hogy Erdély maga is részese volt a birodalomban folyó frakcióharcoknak, és nagy vonalakban felrajzolható azoknak az oszmán támogatóknak a köre is, akik időről időre elkötelezték magukat az erdélyi ügyek mellett. Világosan látszik az is, hogy még a moldvai és havasalföldi ügyekbe történő erdélyi beavatkozás is portai sugallatra vagy kérésre zajlott 1653-ban és 1655-ben. II. Rákóczi György fejedelemnek tehát nem az volt a valódi problémája, hogy nem ismerte kellő mértékben a Porta viszonyait - éppen ellenkezőleg. A birodalom központjában 1656 tavaszán úrrá lett a káosz, majd 1656 őszétől Köprülü Mehmed nagyvezírsége alatt olyan folyamat indult meg, amelyhez foghatót nemhogy az erdélyi diplomaták, de maga a birodalmi elit sem tapasztalt a megelőző évtizedekben. A velencei diplomácia is meghökkenve konstatálta, „hogy e vad barbár [ti. Köprülü Mehmed nagyvezír] mennyire meg akarja mutatni a világnak az oszmán erők hatalmát, hiszen épp amikor a legmagasabbra csapott a Fenséges Köztársaság elleni harc lángja, és Jenő várának átadására irányuló újabb és újabb követelései miatt — az összes többi hivatalviselő akarata ellenére —, akkor akart az erdélyi vállalkozásba belefogni, rossz bánásmódban részesíteni a franciákat, súlyosan fenyegetni az angol követet, Moldvában és Havasalföldön mozgolódásokat okozni az ottani fejedelmeknek az eltávolításával.”159 Köprülü Mehmed keménykezű rendcsinálásával majdhogynem az Oszmán Birodalom egész felső vezetését kihívta maga ellen, ennek pedig a korábbi évek gyakorlata szerint szinte törvényszerű módon a nagyvezír bukásával kellett volna végződnie. S ne felejtsük el: a Köprülü-korszakot csak jó néhány év, sőt évtized távlatából értékelték a birodalom újabb aranykorának. Mehmed pasa kezdetben csak egynek tűnt a hirtelen felemelkedő, majd ugyanolyan se158 Páun, R.: Belső ellenségek i. m. 76. 159 Giovanni Battista Ballarino jelentése, 1658. okt. 7. (Erdősi Péter fordítása.) Másolata az MTA Kézirattárában.
