Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Ulrich Attila: Gazdasági örökség, spekuláció, kiútkeresés és válság a Rákóczi-szabadságharc alatt IV/799
808 ULRICH ATTILA kire nézve [...] az Ezüst pénzt, valamint ez előtti időkben úgy most is a szerént folytattassa...".2 9 A magyar állami szervek, a kamarák és harmincadok természetesen hivatalos árfolyamon váltottak minden, az országban folyó fizetőeszközt, így a rézpoltúrákat is. A tokaji sókamara megmaradt irataiból némi képet kapunk a korabeli pénzforgalomról. 1704. november 10-én a 4970 Ft 41 dénár kifizetésből 1896 Ft 51 dénár volt rézpénz (38,16%).3 0 Csányi György sóinspektor elszámolásaiból látható, hogy 1707. május 13-tól 1708. június 4-ig a tokaji sóharmincadon beszedett pénzből 4860 Ft 20 dénár volt réz és 4210 Ft 80 dénár volt ezüst fizetőeszköz. Ez a kép is jól mutatja, hogy a sóvámon a rézpénzfizetés igen nagyarányú volt. Ezt csak megerősíti Csányi 1705-1708 közötti elszámolása is. Az eltelt idő alatt 79663 Ft 48 dénár réz, és mindössze csak 4591 Ft 80 dénár ezüst bevételt írt össze. Ennél érdekesebb viszont, hogy a kiadási-kifizetési oldalon éppen ellentétes tendenciával találkozunk. Csányi ugyanis minden jel szerint igyekezett megszabadulni a rézpoltúráktól, ezt bizonyítja, hogy az elszámolás után a kasszában mindössze 974 Ft 25 dénár réz- és emellett 1696 Ft 92 dénár ezüstpénz maradt. Már fentebb is láthattunk néhány példát a rézpénzzel való üzérkedésre, a rézpénzhez való viszonyulásra. Nézzünk meg újabb eseteket, amelyek a rézpénz és az infláció összefüggésére, a rézpénz kedveltségére és a helyi fogadtatására is példákkal szolgáltatnak. Még mielőtt erre rátérnénk, felhívnánk a figyelmet egy fontos aspektusra. Az adás-vételeknél a rézpénzzel fizető vevők egyértelműen jobban jártak, mint az eladók, így ingatlant, birtokot „kongóval" (a rézpoltúrák népies neve) vásárolni igen jó befektetésnek bizonyult. Erre igen érdekes példával szolgál Tornyai Jánosné Sóki Erzsébet és Csoma Márton között Tolcsván zajló huzavona. Tornyainé háromszor akarta kifizetni Csornának a tartozását, de az mindannyiszor elutasította, mivel rézpénzzel akart fizetni.31 Szabolcs vármegye rendjeinek Zemplén vármegyéhez intézett panaszos sorai több dologra (drágaság, a lakosok közötti ellentétek) is fényt vetnek: „...e mostani Réz pénznek cursusához keppest, mind Országban termett mind penig más Országokbul inducált Materialék és áruk majd hallhatatlan arát, és abbul emergált vagyis emergálható az Országbéliek közt sok Confusiokat...". A szabolcsi nemesi gyűlés megoldást is javasolt, amelyet a termékek „igazságos", „az eladás és vevés alatt levő jók" reális árában gondoltak megvalósítani.32 Erről tanúskodik Kálnássy Gergely 1705-ben kelt levele is, aki arról panaszkodott, hogy a rézpénzt nem akarták elvenni tőle. Sőt, mivel „kongóval" akart fizetni, az ezüst tallérok árát felemelték, így mint írta az „ócsobb megvételnek okáért kintelenitettem fejér pénzre alkunnom".3 3 Maga Rákóczi fejedelem is belátta, hogy a rézpénz bevezetése nagy problémákat eredményezett. Az ónodi országgyűlés után kelt egyik levelében erről a következőket írta: „...nemcsak Hadaink fizetetlenségek miatt való disgustussa, hanem az rézpénznek utolsó meg-29 SzSzBmLt IVA.l. Fasc. 9. Nr. 26., 1708. 30 MOL G 29 83 cs. 1704. november 10. 31 ZmLt V43. Tolcsva nagyközség iratai, Protokollum I. kötet, 1707. május 11. 32 ZmLt IV1001./b. Fasc. 204. Nr. 545., 1706. március 22, Ibrány. 33 ZmLt IVlOOl./b. Fasc. 204. Nr. 542., 1705. március 6, Szécsény.
