Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Ulrich Attila: Gazdasági örökség, spekuláció, kiútkeresés és válság a Rákóczi-szabadságharc alatt IV/799
A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC GAZDASÁGI PROBLÉMÁI 801 uralkodói, köztük II. Ferdinánd császár-király és Bethlen Gábor erdélyi fejdelem is kénytelen volt jelentős — és olykor közös — fellépést eszközölni a pénzrontás megállítása érdekében. Ennek értelmében a két állam, a Habsburg Monarchia és az Erdélyi Fejedelemség 1625-től kezdve kötelezte magát jó ezüsttartalmú garasok veretésére, amelynek árfolyamát 5 dénárban rögzítették.7 Éppen, hogy csak elmúlt az európai válság, máris jött a következő, ezúttal a kontinens keleti pereméről, az Oszmán Birodalomból, amely a 17. században gazdasági szempontból gyakran egyre halványabb fényben tündökölt. Az 1640-es évek elejéig az oszmán állam többnyire restriktív, deflációs pénzpolitikát folytatott, amelynek nyomán az egész birodalom területén sokszor keletkezett pénzhiány. A probléma azzal kezdődött, hogy az Oszmán Birodalom nemcsak hódítóként voltjelen Európában, hanem fontos kereskedelmi partnerként is, így az oszmán „pénzszűke" természetesen hatással volt a szomszédok életére. A pénzhiányt úgy próbálták meg pótolni, hogy tervszerűen vásárolták fel az idegen fizetőeszközöket, persze jóval magasabb áron vásárolva azokat valódi értéküknél. Mivel ez a mesterségesen gerjesztett monetáris politika folyamatos áremelkedéseket indukált, ezért az oszmán vezetés új ötlettel állt elő. 1640 januárjában új és jó minőségű pénzt (akcse) bocsátottak ki. Ez e lépés természetesen önmagába véve üdvözlendő volt, és egy stabil gazdaságban biztos, hogy hosszú távon pozitívan éreztette volna hatását. A baj ott kezdődött, hogy az új pénz bevezetése egyben megbontotta a régi árfolyamokat, amelyek túlértékeltek voltak. Ennek egyenes következménye az ezüstpénzek devalvációja lett. Az ezüst értékének esése nagy hatást gyakorolt a birodalom pénzügyi életére. Az utóbbi gazdálkodásának extenzivitása miatt képtelen volt ezüstbányái termelésének növelésére. Ez a nem várt hatás azután begyűrűzött Európa azon részébe is, amely közvetlen gazdasági kapcsolatban állt az oszmánokkal. A kiterjedt pénzkereskedelmet folytató itáliai városok (Velence és Genova), Spanyolország és Hollandia pénzemberei is kénytelenek voltak jelentős profitleírásokra az ezüstpénz-kereskedelemben. További problémát jelentett az, hogy nemcsak a pénzkereskedelmet, hanem az árukereskedelmet is gátolta az Oszmán Birodalom pénzügyi válsága.8 Az oszmán állam gazdasági válsága természetesen hatással volt a magyarországi hódoltsággal szomszédos királysági és erdélyi területekre is. Ennek következtében a tallér és arany árfolyama — a török spekulációs szándékkal történt áremelését követően — Szabolcs és Szatmár megyékben is ugyanolyan értékben forgott: a tallért 200, az aranyat pedig 400 dénárban számolták.9 A Tiszától északra viszont maradt a tallérnak a Szepesi Kamara által meghatáro-7 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Nyíregyháza (a továbbiakban SzSzBmLt); IVA.l. Protocollum 10. köt. 84. fol. Az öt „pénzeseket", azaz dénárosokat „kohul költ garasoknak" nevezték, és „mindjárt megválogatták", nem vették el 1625-ben Kisvárdán, csak akkor, ha bizonyos felárat fizettek érte. 8 Buza János: Az Oszmán Birodalom monetáris válságának magyarországi hatása. In: Numizmatika és Társtudományok III. Szerk. Ulrich Attila. Nyíregyháza 1999. 229-230 9 „Minthogy az Törökök között az Aranynak s talléroknak valóra igen fel veretett ugy hogy egy aranyat négy Forintra, egy tallért penigh két forintra, megh talán az felföldi valor szerint is kellenék köztük fel váltani." - mint írták.
