Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Végig nem vitt viták. A szatmári béke a történetírásban IV/763
782 R. VÁRKONYI ÁGNES írást az új határokon innen és túl, s a magyar államnak biztosítania kellett társjogát a korábban már tágasra tárt ajtajú bécsi levéltárakhoz.75 A világháborút lezáró békék heves kritikája felébresztette az érdeklődést a békekötések történeti és elméleti kérdései iránt,7 6 s felnőtt egy nyugat-európai színvonalú történésznemzedék. A szatmári békét pedig valójában nagyobbrészt megoldatlanul örökölték meg. Szekfű Gyula (1883-1955) könyve, A száműzött Rákóczi és a körülötte kirobbant vita, illetve a szakmai kritika pedig országos méretű bizonytalansággal vette körül a kérdést. Az első világháború küszöbén, 1913-ban megjelent könyv egyik gondolati tengelyét 1711 és következményeinek történelmi jelentősége alkotja: „A szatmári békesség nagyot fordított a világ folyásán. Az egész nemzeti életre kiható fontosság dolgában csak a mohácsi vész mérkőzhetik vele." Döntő változást hozott, „teljesen új irányba terelte a nemzet fejlődését". Országos konszolidációt teremtett és megváltoztatta a nemzet felfogását. „A nemzet félénken állt a békének terülő asztala mellett [...], a kuruczság lehangoltsága lassanként - nem újra születő harci vágynak, hanem a nyugalom bátor, öntudatos élvezetének adott helyet."7 7 A fiatal Szekfű véleménye szerint a béke kezdeményezője, megcsinálója a császári generális volt. Pálffy János kínálta a békefeltételeket, „a Pálffytól nyújtott békejobb mentette meg a kurucságot a végső zülléstől". Pálffy „ácsolta össze a békességet" Károlyival együtt, akit Rákóczi egyedül hagyott az országban az óriási feladat terhével.7 8 A száműzött Rákóczit átszövő szatmári béke-problematikában a kulcsszemélyiség nem Károlyi és nem Pálffy, hanem a fejedelem. Mégpedig leginkább Erdéllyel összefüggésben. Rákóczi azért nem fogadta el a békét, mert ragaszkodott az Erdélyi Fejedelemséghez, pontosabban a fejedelmi címhez: „nem fogadhatja el azt a békét, amely a fejedelemségből kizárná. A szatmári békességhez való csatlakozást tehát végső elemzésében erdélyi fejedelmi esküje tiltja meg."79 Eltérő békekötési koncepciójáról, terveiről, diplomáciai erőfeszítéseiről Angyal Dávid forrásközleményeiből is olvashatott Szekfű.8 0 Annyit említett meg, hogy Rákóczi „nemcsak színes, hanem szíves békét kívánt hazájának", de békefelfogásáról nem esett szó. Rövid, de hatásos mondatban a kudarcot írta meg: „az európai békesség létrejött, Rákóczi kimaradt belőle."8 1 A száműzött Rákóczi írója szakított az általános felfogással, hogy a szabadságharc erőteljesen hozzájárult a béke viszonylag kedvező feltételeihez és 75 Vö. Szekfű. Gyula: Az erdélyi kérdésről. Napkelet (1925) V szám (május) 453-466.; Uő: Károlyi Árpád, a történetíró. In: Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére. Bp. 1933. 22-23. 76 Bibó István: A szankciók kérdése a nemzetközi jogban. Szeged 1934.; John Maynard Keynes: The Economic Consequences of the Peace. Cambridge 1920. Magyarul 1991-ben jelent meg Félix Pál fjrdításában: Uő: A békeszerződés gazdasági következményei. Robert Lekachman bevezető tanulmányával. Ford. Félix Pál. Bp. 1991. 77 Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi. Bp. 1913. 79., 83. 78 Uo. 78-79. 79 Uo. 56., Vö. Dénes Iván Zoltán: A realitás illúziója. A historikus Szekfű pályafordulója. Bp. 1976. 72. 80 R. Várkonyi Ágnes: A pályakezdés esélyei. In: A negyedik nemzedék és ami utána következik. Szekfű Gyula és a magyar történetírás a 20. század első felében. Szerk. Ujváry Gábor. Bp. 2011. 48-53. 81 Szekfű Gy.: A száműzött Rákóczi i. m. 7-8.
