Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Végig nem vitt viták. A szatmári béke a történetírásban IV/763
772 R. VÁRKONYI ÁGNES lis 7-ig részt vett a tárgyalásokban. A Konföderáció nevében megkötött, a szabadságharc jogosságát és vívmányait elismerve, nemzetközi közvetítéssel szabályosan létrehozott békével remélte befejezni a szabadságharcot. Saját fejedelmi hatalmához nem, de az Erdélyi Fejedelemség államiságának elismeréséhez ragaszkodott.34 A császár szóbeli ígéretére amnesztiával megteremtett nyugalom szerinte „vékony jégen épül", Pálffy nem kapott felhatalmazást politikai békekötésre, a tárgyalás nem a „békekötés rendje" szerint folyt, Szatmáron elhitették az összegyűltekkel, hogy az ő tudtával állapodtak meg. Az Erdélyi Fejedelemség államiságának elismertetése azért maradt ki az európai háborút lezáró békéből, mert a szatmári békével megszűnt a szabadságharc intézménye, a Magyar Konföderáció.3 5 Mindkét művében foglalkozott Rákóczi az „árulás" kérdésével is. Kora felfogásának megfelelően. Európát elöntötték az árulások történetei. Éles hatalmi harcok, felgyorsult politikai irányváltások idején a „felségárulás", a „hitehagyás" gyakori eset. Egyetlen hatalom vagy hadsereg sem tűrte, ha hívei közül bárki az ellenfél táborába állt át. A katonai szabályzatok kegyetlenül büntették azt, aki elhagyta a zászlót, hűtlen lett vagy titkon cimborált az ellenséggel. A Magyar Konföderáció Regulamentum Universaléja az árulóra halált mért.3 6 A politikai árulás fogalmát Rákóczi elvileg fogalmazta meg. Hazaárulás bűnébe esnék — írta önmagáról —, ha elhagyná a Konföderációt, ha magánérdekét a köz és a nemzet érdekénél előbbre helyezné, vagy ha tétlen maradna. Károlyi tehetségéről senki nem nyilatkozott olyan elismerően, mint ő, és gazdasági érzékét is dicsérte. Ma már tudjuk, miért említette később is nyomatékkal, hogy a tárgyalások folyamán megvédte a hadsereg vádjai ellen, elhárította letartóztatását javasló gyanakvó szenátorait. Azzal viszont, hogy Károlyi a gyűlést a biztonságos Husztról tudta nélkül, önhatalmúan Szatmárra, az ellenség torkába tette át, hogy Pálffy feltételét elfogadtassa, úgy vélte: „hitszegése és árulása a haza ellen és bűne a szövetség ellen kitűnt."3 7 A Mémoires 1739-ben jelent meg Párizsban, az Histoire des Révolutions de Hongrie kötetében. Magyarországon tiltott olvasmánynak számított, de több példány is bejutott az országba, és sokan forgatták. Magyarul csak 1861-ben adták ki. A Confessiopeccatorist még később ismerték meg: az Histoire des Révolutions de Hongrie csupán rövid életrajzi részt közölt belőle, csak az 1850-es években felfedezték fel, latinul az Akadémia 1876. évi kiadásában vált ismertté, magyarul 1904-ben látott napvilágot. A történetírók, mint látni fogjuk, viszonylag kevéssé építettek rá a szatmári béke értelmezésében. Reális tartalma csak akkor tisztázódott, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a béketárgyalásokat Rákóczi kezdeményezte és „vitte" az angol politika támogatásával. 34 Az utrechti és a rastatti békekötéseken is megpróbálta keresztülvinni. Köpeczi Béla: A bujdosó Rákóczi. Bp. 1991. 104-113., 186-189. 35 Mémoires i. m. 357., 199., 423. 36 Regulamentum Universale, Articulus XV In: Ráday Pál iratai. 1703-1707. I. Szerk. Benda Kálmán - Esze Tamás - Maksay Ferenc - Papp László. Bp. 1955. 415.; A végvári katonaság hadi bíráskodásáról 1. Pálffy Géza: Katonai igazságszolgáltatás a királyi Magyarországon a XVI-XVII. században. Győr 1995. 126. 37 Mémoires i. m. 376-379., 285., 377., 408.
