Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Az Ankungyinov ügy / Gyelo Ankungyinova (Ism.: Sashalmi Endre) III/727

727 TÖRTÉNETI IRODALOM delkezésére állt a történészeknek, de mivel 1610-1613 közé, tehát a zavaros időszak végére datál­ták, így korábban nem vették figyelembe az első álcár tevékenységének értékelésében. A szerző ennek alapján rekonstruálja az akkori államigazgatás működését és az ott dolgozó elöljáró hivatal­nokok (gyámok) névsorát. Az eredményeket táblázatos formában is összegzi. V V Dubovik „Iván Tyimofej Sujszkij" - [azaz] Tyimofej Akingyinov álcár leszármazási táb­lái (155-184.) című tanulmánya a 17. század egyik legkalandosabb álcárjának, Tyimofej Akin­gyinovnak a saját maga által gyártott genealógiáját elemzi, mégpedig annak két ránk maradt vál­tozatában. Mivel erről az álcárról a következő recenzióban még bővebben lesz szó, az általa adott genealógia egy rövid változatát pedig magyarul is olvashatják az érdeklődők az ismertetés tárgyát képező kötet jóvoltából, így ehelyütt csak Dubovik konklúziójára szorítkozom. Tudnunk kell azon­ban a konklúzió értelmezéséhez azt, hogy az 1560-as évek elején IV Iván cár számára elkészítették a több száz oldalra rúgó, ún. Cári genealógia fokozatainak könyve című írást, amely Rurikig (sőt Augustus császárig) visszanyúlva, részletesen azonban Olgától és Vlagyimirtői (tehát az első ke­resztény uralkodóktól) kezdve a genealógia 17 fokát megkülönböztetve mesélte el az orosz föld uralkodóinak történetét. A szerző szerint Akingyinov, érthetően, „ugyanazokra az általános elkép­zelésekre és elvárásokra fókuszált, mint a hivatalos cári genealógia összeállítói", csakhogy az ő ge­nealógiája erősen sűrített, zanzásított, mondhatni „házi" használtra készült verzió volt. A kötetet A. V Buganovnak Az álcár jelenség és az oroszok társadalmi-utópisztikus elképze­lései (185-197.) című írása zárja, melyben (a címhez hűen) a „megmentő cár" fogalomkörébe tarto­zó elképzeléseket villant fel az orosz történelem különböző korszakaiból. A téma klasszikusa K. V Csisztov 1967-ben megjelent műve, mely a 17. század elejétől a 19. század közepéig terjedő idősza­kot vizsgálta. Azok az elképzelések, amelyek szerint eljön egy megmentő cár, vagy cárevics olyan esetekben kaptak lábra, amikor a trónutódlás nem volt zökkenőmentes, s különösképpen akkor voltak erősek, amikor ráadásul (kortárs kifejezéssel élve) nem is „cári tőből származó" uralkodó ült a trónon. A jelenség kezdete tehát a zavaros időszakhoz kapcsolódik, de dinasztikus krízisekből nem volt hiány a 18. században sem, s ez a helyzet egészen 1825-ig folytatódott. Sőt, mivel a 18. század nagy részében nem cárok, hanem cárnők uralkodtak, ez szintén táptalaja volt a „megmentő cár" legendájának. Mi volt az állandó gondolati magja ezeknek a 18-20. századi társadalmi-utó­pisztikus elképzeléseknek? „A népi tudat hagyományos motívuma abban rejlett, hogy a társadal­mi-politikai élet sok eseményét abból a nézőpontból szemlélték, amely a népet állandóan foglal­koztatatta: a szabadság szemszögéből." Ez magyarázza pl., hogy bár a nép keveset tudott a nemes­séget a szolgálat alól mentesítő és csak pár hónapig uralkodó (1762) — felesége, a későbbi II. Kata­lin által a trónjáról letett és hamarosan az élők sorából is eltávozó — III. Péterről, mégis megmen­téként tekintettek rá: ha Péter újra eljön, következő intézkedése az lesz, hogy immár a parasztsá­got szabadítja meg a földesuraktól. A III. Péter nevében fellépő Jemelján Pugacsov felkelése után is élt még a hit, hogy Péter életben van. Hasonlóképpen, az 1801-ben a trónról puccsal letett és meggyilkolt I. Pál is újjáéledt a nép képzeletében, mivel ő volt az, aki 1797-ben mérsékelte a robot­terheket. A szerző kimutatja, hogy a társadalmi-utópisztikus legendák a 20. században is éltek - az 1930-as években Lenin feleségéhez, Krupszkajához fűződtek ilyesfajta elképzelések a rjazanyi te­rületen a kollektivizáció idején. Eszerint a börtönben ülő Krupszkaja addig nem jön ki onnan, amíg a központi bizottság nem törli el a kollektivizációról szóló döntését. Igaz, jegyzi meg a szerző, a hiedelem kialakulásának volt is némi alapja, mert 1930-ban Krupszkaja járt Rjazanyban, és több ízben kritizálta a kulákgyerekek jogfosztottságát. Sashalmi Endre AZ ANKUNGYINOV ÜGY/ GYELO ANKUNGYINOVA Szvák Gyula (szerk.) Russica Pannonicana, Budapest, 2011. 148 o. ill. 166 o. Az álcár jelenség primér forrásokon történő tanulmányozásához egy adott ügyre vonatkozóan kiváló lehetőséget kínál ez a bilingvis, magyar és orosz nyelvű kötet, mely az első magyar nyelven pub­likált írás e műfajban. Arról a 17. századi Oroszország területén kívül tevékenykedő, de orosz szárma­zású álcárról, Tyimofej Ankugyinovról szól, akit különböző néwariációkban (Ankigyinov, Akungyinov stb.) említenek a források. Az Oroszországból valószínűleg 1643-ban megszökő Tyimofej „identitásza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom