Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Álcárok és az álcár jelenség Moszkóviában (Ism.: Sashalmi Endre) III/725
745 TÖRTÉNETI IRODALOM ÁLCÁROK ÉS AZ ÁLCÁR JELENSÉG MOSZKÓVIÁBAN Szvák Gyula (szerk.) Szamozvanci i szamozvancsesztvo v Moszkovii, Budapest, Russica Pannonicana, 2010. 199. o.) Jelen kötet azoknak az előadásoknak az anyagát adja közre, amelyek 2009. május 25-én hangzottak el az ELTE Ruszisztikai Központban, a témában szervezett nemzetközi tudományos szeminárium keretében. A kötetben, a szerkesztő bevezetője mellett, 8 tanulmány járja körül a címben megjelölt problémakört, különböző időintervallumokban és szempontokból közelítve ahhoz. O. G . Uszenko írása jó felvezetését jelenti a kérdésnek, amit már a cím is mutat: Az oroszt országi) monarchikus álcár jelenség tanulmányozása: „csapdák", problémák, perspektívák (9-37.). A szerző, az alcímnek megfelelő sorrendben haladva, a csapdák közt a következő tényezőket említi: voltak olyan, a valóságban is létező személyek, akiket az álcár jelenség alá szoktak besorolni a történetírásban, noha ők sohasem változtatták meg nevüket, és nem adták ki más személynek magukat (ilyen volt pl. a II. Ál-Dmitrij fia); vannak adatok kitalált, csak a híresztelésekben létező álcárokról, akik a valóságban egyáltalán nem léteztek; további csapdát jelentenek a forrásközlésben mutatkozó pontatlanságok, különösen az 1917 előtti kiadványokban - ezek a nevek vagy terminusok elírásában, téves kommentárokban vagy éppen a nem teljes forrásközlésben rejlő veszélyekben azonosíthatók. A problémák közt az egyik legnagyobb gondot maga a terminológia jelenti: nincs ugyanis közmegegyezés még annak a két orosz kifejezésnek a pontos definíciójáról sem, amelyek a kötet címéül szolgálnak - más nyelvekre történő fordításaik pedig további torzítást hordoznak magukban, amennyiben nem tükörfordítást alkalmaznak a szerzők. Valóban, a 17. században keletkezett szamozvanyec eredetileg az (1605-1606 közt a cári trónt is megszerző) I. Al-Dmitrijre vonatkozott, aztán később általános jelentést nyert és más szláv nyelvekben is elterjedt: „Ezen a körön kívül azonban nincs adekvát megfelelője a szamozvanyec szónak." A pontos magyar fordítás sem álcár (bár az egyszerűség kedvéért ezt használom az ismertetésben), hanem önmagát (valaminek) nevező (személy) és talán az önjelölt szó lenne értelmileg a legmegfelelőbb. Végül a metodológiai problémák közt említi a szerző, hogy gyakran nem tesznek különbséget az orosz és az oroszországi álcárok közt, minthogy a jelenség az orosz állam keretei közt élő más (adott esetben nem is keresztény) népek esetében is előfordult, továbbá a történetírás az álcárok esetében annak alapján is megkülönböztetést tesz, hogy mennyire voltak jelentősek. A szerző végül igyekszik a különböző terminusok (így pl. a szamozvanyec) definícióját megadni, de ezek igazából inkább magát az elemzett probléma súlyát jelzik, mintsem annak megoldását. A következő tanulmányt a kötet szerkesztője, Szvák Gyula jegyzi Néhány metodológiai és historiográfiai megjegyzés az álcár jelenségről címmel (38-65.). Az álcár eszme kialakulásának feltételeiről szólva röviden áttekinti a téma jelentősebb orosz és angolszász kutatóinak nézeteit, majd arra a következtetésre jut, hogy mind a cár isteni kiválasztottságába vetett hit (B. Uszpenszkij), mind a ,jó cár" (M. Perrie) eszméje fontos összetevői voltak az álcárság orosz közegben való kialakulásának, azonban az egész jelenség katalizátorainak a kozákokat tartja. Moldvában ugyanis a 16. században több ún. ál-hoszpodár trónkövetelő is fellépett, a zaporozsjei kozákok pedig szoros kapcsolatot tartottak fenn Moldvával. Éppen ezért az álcár jelenséget „nemcsak hogy támogatta a kozákság, amikor az már működésbe lépett" Oroszországban, hanem már maga az első álcár felléptetése is .jelentős mértékben a kozákság találmánya lehetett". Ezt nemcsak az I. Ál-Dmitrij (alias Griska Otrepjev) élettörténetének elemzésével igyekszik alátámasztani (akinek álcári ambícióit szintén összefüggésbe hozza kozák kapcsolataival), hanem azzal is, hogy a zavaros időszak különböző fázisaiban a kozákok, változó súllyal, megtalálhatók voltak az egyes trónkövetelők seregeiben — az I. Ál-Dmitrij csapatainak nagy részét éppen ők alkották. Az érvelést, a szerző szerint, erősíti, hogy a kozákok nem haboztak a zavaros időszakban akár maguk közül álcárokat állítani — érdekes módon már akkor is, amikor még az I. Ál-Dmitrij életében volt. Ezzel pedig éppen maguk járultak hozzá az álcár eszme devalválódásához. Az álcár jelenség a „legitim és illegi-
