Századok – 2012

KRÓNIKA - Beszámoló a „Debrecen 650 éves" című konferenciáról. Debrecen, 2011. május 26-27. (Szabó Tibor) II/503

506 KRÓNIKA Draskóczy István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense előadásában a középkori Debrecen erdélyi és máramarosi kapcsolatait ismertette a debreceni sókamara 1436-ból fennmaradt kimutatása alapján. Az irat számos, a sókereskedelemmel és a gazdasági élettel kapcsolatos információra világított rá. Kiderült többek között, hogy a tételek mintegy 70%-a május hónapra tehető, tehát az őszi-téli időszakban és a nyári munkák idején nem volt számottevő a szállítás mértéke. Emellett az egyszeri fuvarozás átlagos mennyisége is egyértelműen meghatározható. A forrásban szereplő falvak és mezővárosok mindannyian a várostól keletre feküdtek, ami jelzi, hogy az irat nem az értékesítésről, hanem a szállításról közöl adatokat, illetve azt az utat is kijelöli, amelyen a só Erdélyből és részben Máramarosból Debrecenbe, illetve az Alföld keleti régiójába érkezett. Az is világossá vált, hogy a város környéki falvakban kialakult egy fuvarozással foglalkozó, számottevő igaerővel rendelkező paraszti réteg. Debrecen éppen erre a kereskedelmi hálózatra építve vált a 16-17. századra az ország egyik legfontosabb sóelosztó központjává. Weisz Boglárka, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa azt a kérdést járta körül, hogy Mátyás 1477-ben kelt oklevelében valóban átengedte-e Debrecennek Várad árumegállító jogát, vagy sem. Az előadó azt vizsgálta, hogy Várad rendelkezett-e egyáltalán ilyen jellegű joggal. Miután tisztázta, hogy a félrevezető „árumegállító jog" helyett helyesebb a „lerakat jog" fogalmát használni, rámutatott, hogy Várad kapcsán egyetlen rendelkezésre álló forrás sem említett ilyen jellegű kiváltságot, ugyanakkor a városnak számos országos, sőt nemzetközi hírű vására volt. Egyedül Kassa és Szeben kereskedelmi vitája kapcsán merült fel Várad neve, majd a 15. század folyamán éppen Várad gazdasági jelentőségének növekedése vezetett a másik két város közötti viszály megszűnéséhez, hiszen Várad egyfajta semleges kereskedelmi központként lépett fel. A városban nem volt elég erős kereskedő réteg sem, amely árumegállító jogot igényelt volna, ez a törekvés a váradi káptalan ezzel ellentétes érdekeiből kifolyólag valószínűleg elbukott volna. Tehát egyértelművé vált, hogy — a források eddigi téves értelmezéseivel szemben — mivel Várad nem rendelkezett árumegállító joggal, Mátyás bizonyosan nem adott „árumegállító jog"-ot Debrecennek. Fedeles Tamás, a Pécsi Egyetem adjunktusa a Nyitra megyei Galgóc mezőváros középkor végi történetét mutatta be. A hallgatóság voltaképpen három Galgócot ismerhetett meg: az Újlakiak ősének, Kont Miklós nádornak Nagy Lajos nápolyi hadjárataiban való részvételéért adományozott egykori ispánsági várat, a vár mellett fekvő Ogalgóc mezővárosát, és a nádor által német hospesekkel betelepített Újgalgócot. Az utóbbinak biztosított privilégiumok alapján a hallgatóság bepillantást nyerhetett a mezőváros gazdasági és vallási életébe, a népességi és etnikai viszonyokba, a városi önkormányzat és az egyházi intézmények igazgatásába, ami alapján a más előadásokban ismertetett mezővárosi példákkal kiegészülve az országos tendenciákról is képet alkothatott. Az előadónak az Újlakiak által kiadott oklevelek keltezése alapján azt is sikerült rekonstruálnia, hogy az ország és a család történetének különböző korszakaiban melyik uradalmi központot preferálták.