Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - B. Szabó János: A honfoglalóktól a huszárokig. A középkori magyar könnyűlovasságról (Ism.: Farkas Péter) II/467

467 TÖRTÉNETI IRODALOM kintélyesebb, ő állt első helyen a rangsorban. Ezután került sor (kazár közreműködéssel) Árpád megválasztására, aki már az egész törzsszövetség feje lett. Az ő társfejedelme lett a gyula méltóságot viselő személy, majd ezt a kettős fejedelmi rendszert egészítették ki a honfoglalást követően a karha méltósággal. A bővítés azzal magyarázható, hogy a kazár mintára kialakított modellt a honfoglalás után átszervezték, az igényeknek megfelelően szükség volt egy újabb tisztségre. Ez a „hármas fejedelemség" sajátosan magyar volt. A fejedelmek valószínűleg megosztották egymás között a feladatokat, katonai és bírói szerepkört töltöttek be. A főfejedelem mindig az Árpád-leszármazottakból került ki, a gyula és karha esetében ez nem ismert. A honfoglalást követő első generációban (910-930) négy vagy öt fejedelmet, illetve törzsfőt különít el a szerző, és szintén öt személyt a következő, 930 és 950 közötti időből,(vannak bizonytalan nevek is, természetesen), míg a 10. század utolsó harmadából 8-9 személyt tekint valósnak (akiket kortárs források is említenek). Az utolsó előtti fejezet a hadjáratokról szól, egyenként összefoglalva az eseményeket, majd a speciális vonásokat kiemelve, a végén pedig a korabeli európai eseményekbe illesztve vonja meg a mérleget. A hadjáratok („kalandozások") kezdetét a 830-as évektől számítja a szerző, tehát a honfoglalás előtti és az utáni portyák egy hosszabb eseménysort alkotnak. A honfoglalás annyiban változtatott csak a helyzeten, hogy a magyarok még közelebb kerültek Európa nyugati feléhez, ami megkönnyítette a támadásokat (a hadjáratok zöme nyugat felé irányult, csak kisebb része a bizánci területek ellen). A szerző a hadjáratok fő motivációjának a zsákmányszerzést tartja, de nagyon gyakran ez összekapcsolódott az idegen terület politikai viszonyaiba történő beavatkozással, mégpedig az ott küzdő felek valamelyikének hívására. A magyar és a normann támadásokat párhuzamba állítva azt a következtetést vonja le, hogy az állandóan ismétlődő támadásaik hozzájárultak valamiféle politikai egységesüléshez, amelynek megtestesítője a Német-római Birodalom lett a 10. század végére. Az utolsó fejezetben a 10-11. század fordulójának eseménytörténetét olvashatjuk, amelynek célja annak a gyökeres átalakulásnak a bemutatása, amelyet keresztény államalapításnak nevezünk. A fejezet két párhuzamos vezérfonal mentén épül fel: a korabeli Európa meghatározó politikai központjaival kialakított kapcsolatok, valamint a Kárpát-medence törzsi „ország"-ainak felszámolása és a fejedelmi törzs uralmának történő alávetésük elemzése. Az eredmény pedig egy teljesen új uralmi szervezet lett, amely nem vérségi alapú, nemzetségi-törzsi területi egységeken (vármegye) alapult, a hatalmi hierarchia élére pedig a pápa által is támogatott király került. A magyar államszervezés Európa keleti és északi részein történt hasonló események közé illeszkedik, főleg a közelebbi szomszédokkal mutat sok hasonlóságot (egy törzs szerzi meg a többiek felett az uralmat, a kereszténységet „hivatalos" vallássá nyilvánítják, megkezdődik az uralmi szervezet kiépítése és az egyházszervezés stb., vö. Font Márta: A keresztény nagyhatalmak vonzásában. Közép- és Kelet-Európa a 10-12. században. Budapest 2005.). Röviden összegezve azt lehet mondani, hogy a szerző figyelme kiterjed az eseménytörténetre, a gazdaság, társadalom történetére egyaránt. Egyenként tárgyalja az alapvető kérdéseket, egy-egy önálló fejezetben, de közben kronológiailag haladva összefoglalást is ad a 10. századi magyar történelemről. A szerző jól ismeri a korszak forrásait és a rájuk vonatkozó szakirodalmat, a vitatott kérdésekben általában árnyaltan fogalmaz, mérlegelve a különböző lehetőségeket. Tóth Sándor László új könyve értékes hozzájárulás a korai magyar történelem kutatásához. Polgár Szabolcs B. Szabó János A HONFOGLALÓKTÓL A HUSZÁROKIG A középkori magyar könnyűlovasságról Argumentum Kiadó, Budapest, 2010. 244 o. A fiatal hadtörténész, B. Szabó János több mint egy évtizedes munkájával ezúttal a középkori magyar könnyűlovasság sok vitát generáló, különböző korszakok felfogásának hatásaként érzelmi hatásoktól sem mentes témáját dolgozta fel. Az ismertetés tárgyát képező kötet mellett szerencsés módon a közelmúltban több olyan kiadvány is napvilágot látott, mely a középkori és koraújkori magyar könnyűlovasság történetének bizonyos szegmensét dolgozta fel: gondoljunk csak