Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - C. Tóth Norbert: Egy legenda nyomában. Szapolyai János és ecsedi Bátori István viszonya 1526 előtt II/443
446 C. TÓTH NORBERT Kubinyi András munkáiban nyoma sincs a híres Bátori-Szapolyai ellentétnek, illetve viszálynak. Sőt, éppen ellenkezőleg! Mint arra már Barta Gábor 34 éve felhívta a figyelmet, a „Báthori-Szapolyai ellentét fő forrása — az e tekintetben teljesen megbízhatatlan Istvánffyn kívül — Massaro velencei követ egy jelentése9 (...). Úgy tűnik, ettől az egyetlen adattól lett egyébként iszákos köztudatunkban Bátori nádor —jellemző módon Szapolyai már nem!" — írta Barta Gábor.1 0 A követjelentések megbízhatóságát illetően elgondolkodtatok a Massaro után egy évvel Magyarországra érkező pápai követ jelentései. Ezekben minden fáradság nélkül találhatunk olyan részt, amely az idézettek tartalmával éppen ellentétes következtetésekre sarkalhat minket, ugyanis Burgio 1525. április 13-i jelentésében az alábbi módon foglalta össze a problémák okait: „Az ország bajainak oka elsősorban a király, azután a királyné, végül a brandenburgi őrgróf és Szálkái László".1 1 Kubinyi András negyedszázada megjelent munkájában pedig a következőket írta: „Szabó [Dezső] — ha egyes helyeken forrásait félreértette, másutt tévesen magyarázta is — alapjában véve helyesen látta, hogy a vajda ebben az időszakban rövid megszakításoktól eltekintve a bárók azon csoportjával tartott, amelyhez Báthori István tartozott. Ilyenformán a későbbi események visszavetítése a nádor és vajda között ebben az időben állítólag meglévő ellenségeskedés, amelyre egyetlen egykorú forrás van, a nem teljesen megbízható Massaro velencei követségi titkár 1523. évi jelentése, aki ugyan szintén elismeri, hogy állandóan együtt esznek és isznak".1 2 Az előbb idézettekkel szemben a korszakkal foglalkozó szerzők nagyobbik része nem kevés indulattal nyilatkozott Bátori és Szapolyai állítólagos viszálykodásáról. A Bátori család tagjainak életrajzát is összeállító Kerékgyártó Árpád a következőket írta munkájában: „Bátori egész nádorsága idejét Szapolyai János erdélyi vajda ellen a legelkeseredettebb pártoskodással húzta ki, s azért róla és 1979.; Nemeskürty István: Önfia vágta sebét [Krónika Dózsa György tetteiről. Ez történt Mohács után. Elfelejtett évtized.] Bp. 1975.) Bátoriról és Szapolyairól alkotott képével nem kívánok foglalkozni, mivel ezek már inkább a recepció-történethez tartoznak. Vö. erre Kelemen Zoltán: Történelmi emlékezet és mitikus történet Krúdy Gyula műveiben. (Irodalomtörténeti Füzetek 155. szám) Bp. 2005. 103-218. 9 Ebben a következőket találhatjuk: „Azután itt van a nádor, aki Magyarország legcsekélyebb értékű emberei közé tartozik, aki reggeltől-estig s estétől-reggelig folyton részeg, mindenki előtt gyűlöletes és kitűnő államunknak ellensége". Szapolyai Jánosról pedig a következőket írta: „bölcs, józan, igen jó tehetségű, nagy barátja államunknak s mindenki nagyon szereti; ellensége a németeknek, de nagy ellensége a nádornak is, bár egész napon át eszik és iszik vele" — Balogh István: Velenczei diplomaták Magyarországról (1500-1526). Szeged, 1929. lviii. 10 Barta Gábor: Illúziók esztendeje (Megjegyzések a Mohács utáni kettős királyválasztás történetéhez). Történelmi Szemle 20. (1977) 16. — Noha hasonlóan legenda a pécsi káptalan tagjainak kirablása (uo. 3., 4. sz. jegyz.), mégis szívósan tartja magát a korábbi nézet, vö. legutóbb Fedeles Tamás: „Ezután Pécs tűnik szemünkbe" A város középkori históriája 1009-1526. Pécs 2011. 38. 11 Mohács Magyarországa. Báró Burgio pápai követ jelentései. Fordította Bartoniek Emma. Bp. 1926. 13. 12 Kubinyi András: A magyar állam belpolitikai helyzete Mohács előtt. In: Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk. Rúzsás Lajos, Szakály Ferenc. Bp. 1986. 78. (108. sz. jegyz.).
