Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK - C. Tóth Norbert: Egy legenda nyomában. Szapolyai János és ecsedi Bátori István viszonya 1526 előtt II/443

444 C. TÓTH NORBERT Természetesen foglalkozott kettejük viszonyával a 16. század híres káplán-historikusa, Szerémi György is, aki a következőket írta: „Perényi Imre nádor halála után megint nagy gyűlést tartottak a magyarok az Úr 1515. évében. László király halála után szintén. És Magyarország királysága fiára, Lajosra jutott, pedig a fiú tizenhat éves volt. Már nádor nélkül és érett király nélkül voltak. A gyűlés Hatvanban volt, hogy kit válasszanak nádorrá. Először János vajdát kiáltották a nemesek és nem nemesek, hogy ő érdemli meg a nádori tisztet. Azután pedig Báthori Istvánt ajánlották hívei. És ez sokakat arra kényszerített, hogy hozzá csatlakozzanak; meg is tették őt nádornak. És elfogadta, pedig hitet adott esküvel Szepesi Jánosnak, hogy amikor a méltóság megüresedik Magyarországon, előtte ő nem fogadja el. És amikor János vajda meghallotta Erdélyben, hogy először őt kiáltozták a nádorságra, melyet ő óhajtott, a hit alatt ígért levelét elküldte Temesvárra Báthorinak, szeme elé. Egy cédulán pedig nagyon vádolta őt hitéről és mondta: Hol van a te hited? így akarod nekem megköszönni, hogy téged kiszabadítottalak Székely György kezéből? Igazat mondott nekem György, hogy a jövőben meg fogom bánni. - Ezután ketten sohasem voltak egymás iránt szeretettel, hanem mindig gyűlölte az egyik a másikat".4 Mint láthattuk, a vajda és a megválasztott nádor közötti legfőbb konfliktus oka egy bizonyos ígéret be nem tartása volt. Nyomozásunkat folytatva figyelmünket érdemes a 16-17. század fordulóján alkotó Istvánffy Miklós munkájára irányítanunk. A Mátyás halálától a 17. század elejéig terjedő Históriában vizsgálódásunk célt ért, mivel a kettejük közötti viszály okát igen részletesen fejtette ki a szerző. Következzenek hát az „ősbűn"-t leíró sorok: 1514-ben, Temesvár ostromakor Bátori István „a szepesi gróftúl, ki közel vala oda, segítséget kérni ítéle; jóllehet hogy a tisztességnek irégységes kívánsággal öszvecsatoltatott követésébűi, amint szokott lenni, s egyéb okokbúl is közöttök nem kevés alattomba való gyülölségek valának. Követet bocsátván azért hozzá levelével, minémű nagy veszedelemben forogjon, megjelenti, és felette igen kéri azon, hogy elfeledkezvén a magok közt való egyenetlenségrűl, mind magát s mind a községet a veszni való latrok dühösségétűl és kegyetlenségétűi mentse meg. János annakokáért, (...) hátrahagyván akkor a községért a magán való indulatit, az veszedelemben forgókat idején megsegíteni végezte, felette igen kénszerítettvén reá Werbőczytűl, ország bírájátúl, kinek tanácsának sokat tulajdonít, és ki akkor Erdélyben lakik vala".5 „De Báthory a nagy súlyos veszedelembúi kiragadtatván a vajdának halhatatlan igen megköszöné az ilyen nagy jótéteményét, és idejekorán való alkalmatos segítségét, azzal ajánlván néki magát, hogy soha az ő úri jeles emlékezeti feledékenségben nem menne, és hogy annakutána hozzája gyors, engedelmes szolgálattal lenne. Azokra a vajda magára való képest igen rövideden és keveset szólott, végtére azt láttatott kívánni Báthorytúl, hogy fejedelemséget, vagy va-4 Szerémi György Magyarország romlásáról. Erdélyi László fordítását átdolgozta Juhász László. A bevezetést és a jegyzeteket írta Székely György. (Monumenta Hungarica V) Bp. 1961. (a továbbiakban: Szerémi) 72. 5 Istvánffy Miklós Magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában 1/1. Sajtó alá rendezte Benits Péter. (Történelmi Források I.) Bp. 2001. (a továbbiakban: Istvánffy) 139.