Századok – 2012
KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515
KRÓNIKA 1529 nök forrásának tartó előítélet kialakításában jelentős szerepe volt már Szent Pálnak, illetve a korabeli keresztény egyházatyák végletesen elítélő nőképének. Az előadás fő témáját a mai kor racionálisan gondolkodó embere számára érthetetlen jelenség, a boszorkányság, illetve a boszorkányperek képezték. A bűnbakképzés mechanizmusára jellemző példának tartotta, hogy a boszorkányüldözések hirtelen újbóli megjelenése Magyarországon időben egybeesett a török kiűzésével. Az ok: szükség volt a török, az általános rossz helyett egy új bűnbakra, a boszorkányokra. Cáfolta azt a meglehetősen tartós sztereotípiát, miszerint a boszorkánynak bizonyult nőket általában máglyán égették el. Kutatásai inkább azt látszanak megerősíteni, hogy a kivégzési módokat, az adott helyen megszokott halálos ítéletek végrehajtási szokásai szerint állapították meg. A boszorkánynak nyilvánítottak körét illetően jelezte, hogy nagyon gyakran eshettek áldozatául füvesasszonyok és bábák, de Bethlen Gábor azért vádolt boszorkánysággal gazdag nemes asszonyokat, hogy vagyonuk elvételével tegye rendbe a kincstár pénzügyeit. Bessenyei József, a történettudomány doktora, az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi tanára (Szapolyai János, a magyar történelem egyik legismertebb bűnbakja) végigtekintve a vonatkozó történeti és szépirodalmi munkákon, úgy vélte az előadás címe semmiképpen nem költői túlzás. Nem osztja a történeti hagyományban, illetve egyes történeti szakmunkákban rögzült negatív Szapolyai-képet, mely fő bűnei között tartja számon Dózsa leverését, késlekedő magtartásának következményeként a Mohácsi csata kimenetelét, őt tartják a váradi béke elárulójának, és törökbérenc politikust lát benne az utókor. A Dózsa-féle parasztháború eszmei hátterét nagyon nehéz rekonstruálni, ha egyáltalán létezett ilyen. Raboltak és fosztogattak. Szapolyai, akinek erdélyi vajdaként ez volt a dolga, egyszerűen helyreállította a rendet. A tüzes trón Petőfi által megénekelt legendáját humanista túlzásnak tartotta. Vitatta azon véleményeket is, amelyek szerint a parasztháború kíméletlen leverése kiölte volna a magyar parasztságból a honvédő erényeket, s azt, hogy a korabeli magyar arisztokrácia a környező országok uralkodó rétegénél rosszabb lett volna. Szapolyai valós történelmi alakjának, az 1517-ben vezetett havasalföldi hadjáratának, a mohácsi csatából való távol maradása tényleges okainak bemutatásával Bessenyei kérdésessé tette, hogy Szapolyai rászolgált-e arra a bűnbak szerepre, amire a történelmi emlékezet kárhoztatta. Ezzel új megvilágításba helyezte Szapolyai alakját. Varga J. János, a történettudomány doktora, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója (Thököly Imre: nemzeti hős, bűnbak vagy áldozat?) nem bűnbakot, hanem annak ellenpólusát, az alaptalanul nemzeti hőssé tett Thököly alakját idézte fel. Bessenyei előadásához kapcsolódva azt a kérdést tette fel, ha Szapolyai bűnbak volt a törökkel való összepaktálása miatt, hogy lehet hős Thököly, s állhat szobra a millenniumi emlékműben. A kuruc fejedelem életének, különösen a sorsdöntő 1683-as évnek az eseményeit és annak politikai hátterét elemezve vizsgálta, hol követett el hőse hibát, s hol bűnt. Úgy vélte Thököly — nem ismerve fel a történeti, katonai realitásokat — függetlenítette magát az Erdélyi fejedelemségtől, ám Felvidéki fejedelemségét nemzetközileg nem ismerte el senki. Ezzel fenntartotta az ország megosztottságát, s 3 rész helyett 4 részre osztotta azt. Morálisan is
