Századok – 2012
KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515
KRÓNIKA 1527 specifikus, funkcionális bűnbak. Az pedig, hogy ki az ügynök, illetve kit tartanak annak (az állambiztonsági embertől a kalauzig), szintén képlékeny terület. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, az ügynökkérdéssel kapcsolatban is jól érzékelhető a bűnbakképzés mechanizmusának a határokat összemosó és egyes részjelenségeket felnagyító tendenciája. Az ügy jogi szabályozását az előadó „katyvasz"-ként értékelte. Az Alaptörvény vonatkozó paragrafusait pedig úgy határozta meg, mint morális, etikai kérdések beemelését a jogba, azaz azt a történeti bűnbakképzés jogi dokumentumaként értékelte. Az ügynökkérdés „lebegtetésének" célja pedig az, hogy a mindenkori hatalomgyakorló politikai erő nyilváníthassa magát a „rendszerváltónak". Négy előadó tekintett ki a korszak európai jelenségeire. Majoros István, a történettudomány doktora, az ELTE BTK egyetemi tanára (Miért keletkezhetett a Dreyfus ügy a III. Francia Köztársaságban ?) az egyik leghírhedtebb bűnbakképzés hátterének részleteibe avatta be a hallgatóságot. Előadását — egyben korrajzot is adva Franciaországról, és a korabeli pezsgő művészeti és kulturális életről — diavetítéssel, versidézetekkel és kvízjátékkal tette interaktívvá. Az előadás címében föltett kérdésre a választ Majoros az alábbi okokban jelölte meg. Egyrészt Elzász elvesztése után a korábbi küldetéses francia nacionalizmus sebzetté, befelé fordulóvá és erőteljesen idegenellenessé vált. Az új nacionalizmus arculatát olyan személyiségek és szervezetek formálták, mint Barras, Maurras vagy az Action Française. Ehhez a képhez jött még hozzá az 1873-as világgazdasági válság, a Panama-botrány folytán csak még jobban felerősödő antiszemitizmus, amelyet ekkor már az 1883-ban megalapított La Croix című antiszemita lap, illetve Gobineau, Renan írásai is csak tovább gerjesztettek. Végül a III. Köztársaság megerősödve került ki a Dreyfus-ügyből, mivel intézményei kiállták az alkotmányosság és a demokrácia próbáját. Az eset bizonyította: a demokrácia mindennapi kemény harcot jelent. Bebesi György, a Pécsi Tudományegyetem BTK egyetemi docense (Egy vérvád az újkorban, az orosz Dreyfus: a Bejlisz ügy) egy, a reformer Sztolipin kormányzása idején, 1911-ben az orosz és ukrán közvéleményt borzoló eseményt elemzett. Egy Kijev környékén megkínzott, kivéreztetett kisfiú meggyilkolásával — más, felmerülő változatokat elvetve — Bejliszt, egy közelben lévő téglagyár zsidó felügyelőjét vádolták. A bűnügyből a zsidóságot rituális gyilkossággal megvádoló vérvád-történet kerekedett. A sztolipini reformok következtében meggyengült orosz szélsőjobboldalnak, a hírhedt Fekete Százaknak kapóra jött volna egy esemény, amely felkorbácsolja a hangulatot. A sajtó mindkét oldalon beszállt a küzdelembe, így a perre óriási érdeklődés közepette került sor. Ráadásul a tárgyalás előtt a kijevi operában egy zsidó származású eszer merénylő halálosan megsebesítette Sztolipin miniszterelnököt. A megszületett ítéletet, amelyben a bűntettet valósnak nyilvánították, de Beijlisz Mendelt nem találták bűnösnek, politikai kompromisszumként értékelte Bebesi. Végül arra a különös tényre emlékeztetett, hogy a nyomozás idején mindenki figyelmen kívül hagyta a kisfiú utcájában található rendkívül súlyos betegeket őrző pszichiátriát. Harsányi Iván, kandidátus, a Pécsi Tudományegyetem BTK professor emeritusa előadásában (Spanyolország. Bűnbakképzés és történelmi emlékezet a 20. század viharaiban)
