Századok – 2012
KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515
1522 KRÓNIKA nyekben), melyben egy fogalomhasználati elemzéssel igyekezett bemutatni a kisebbségkutatás jelentőségét és viszonyulását a nemzeti történetíráshoz. A törvényszövegeket elemezve és az ukrán nép történetének megírására törekvő ukrán történeti iskola viszonyítási pontjait vázolva igazolta, hogy a Kárpátalját lakó népcsoport ruténként, ruszinként, a revíziós korszakban magyar-oroszként, majd szovjet hatásra kárpát-ukránként, ma pedig elsősorban ruszinként illetve ukránként történő megnevezésében az adott kisebbség eltérő megítélése tükröződik. Ezért nem lehet e kifejezéseket szinonimaként használni. Az nem derült ki az előadásból, hogy az egyes népnév-változatok használata kifejez-e bűnbakképzésre irányuló szándékot. A két háború közötti időszakból Erőss Zsolt, a Kronosz Kiadó szerkesztője (A Vezér és a legbuzgóbb téglahordó. Marton Béla a „diktatúrás törekvések" vádjának tükrében [1932-1936]) arra emlékeztetett, hogy a Gömbös által a kormánypárt (NEP) országos ügyvezető főtitkárává kinevezett, és annak kiépítésével, teljhatalmú irányításával megbízott Marton Béla személyével kapcsolatban már a kortársak többsége is „martonizmus"-ról beszélt, elválasztva Gömbös politikai irányvonalától a párt gyakorlati kiépítését. Pedig egyértelmű volt, hogy a Marton aláírásával ellátott utasítások Gömbös akaratának végrehajtását jelentették, és Marton 2-300 beszédében is alig akad olyan, melyben ne hivatkozott volna Gömbösre. Mégis, amikor a rendszer hatalmi egyensúlyának fenntartása érdekében 1936-ban kompromisszum születik Gömbössel, és ennek következtében a pártszervezés intenzitása csökken, a korábbi gyakorlat miatt Martont kiáltották ki bűnbakká. Erőss az előadást követő vitában hangsúlyozta: Marton úgy vált bűnbakká, hogy az ellene felhozott vádak igazak voltak, de Gömbös ebben viselt politikai felelősségét eltusolták, illetve Gömbös halálával az már nem is került szóba. Dévényi Anna, a Pécsi Tudományegyetem BTK egyetemi tanársegédje (Bűnbakok és ellenségek a Horthy-korszak történelemoktatásában) arra kereste a választ, hogy a Horthy-korszakban a tanrendekben, tantervekben, az iskolai rendtartásokban hogyan jelentek meg a tipikus bűnbakcsoportok: a Tanácsköztársaság, őszirózsás forradalom, a századforduló dualista-liberális rendszere. Illetve melyek azok az ideológiák, mint pl. materializmus, internacionalizmus, ateizmus melyeket negatívként tételeztek, s velük szemben hogyan tárgyalták a korban pozitívként tételezett keresztény-nemzeti értékeket. Elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy ezekre a dokumentumokra nem volt jellemző a bűnbakállítás. Ez a források műfaji sajátosságából fakadt. Mivel a nevelés kívánalmainak megfelelően a pozitív, elérendő példákat domborították ki, a bűnbakok csak sporadikusan jelentek meg e forráscsoportban. A Magyarország második világháború alatti történetének kérdéseivel foglalkozók közül Olasz Lajos, a Szegedi Tudománygyedem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar adjunktusa (Hadiállapotban a Szovjetunióval - bűnbakok és felelősök) alapos elemzésében Magyarország háborús felelőssége kérdésének két megközelítését tárgyalta. Az egyik szerint a háborús szerepvállalást külső tényezők, a szomszédos nagyhatalmak fenyegetése kényszeríttette ki, azaz Magyarország nem volt szuverén. A külső tényezőkön alapuló másik teória a Szov-