Századok – 2012

KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515

KRÓNIKA 1519 történeti munkákban is meglehetősen egyoldalú, de a katolikus történetírás sem ment a túlzásoktól. így — sajátos módon — egyszerre vált több politikai erő és egyház bűnbakjává. Új vonulatként jelent meg — a főpap tevékenységének egy kiegyensúlyozottabb megítélése mellett — életének a barokk szellemiség megnyilvánulásaként való értelmezése. Ugrai János a Miskolci Egyetem BTK egyetemi adjunktusa (A jezsuiták, mint az iskolaügy „kerékkötői". A 18. századi oktatáspolitikai diskurzus a Habsburg Birodalomban a bűnbakképzés tükrében) azt mutatta be, milyen földcsuszamlásszerű változást eredményezett a jezsuita rend feloszlatása a Habsburg monarchiában az oktatás területén. A korabeli oktatásügyet vizsgálva bizonyította, hogy az 1760-70-es években a jezsuitákat a tanügyek kerékkötőinek beállító kritikák egyértelműen a bűnbakképzést szolgálták. Az egyetemek modernizációjának fő fázisa 1750-1773 között lezajlott, s 1773-ban már csak egy lezárt ügyet szentesítettek. A gimnáziumi oktatás területén évszázados mozdulatlanságban őrizte pozícióit a rend. Feloszlatásukkal az állam vált a fenntartóvá, illetve a piaristák lettek a változás fő haszonélvezőivé. Az oktatás tartalmában azonban a 19. század közepéig nem következett be lényegi változás, mivel nem született megegyezés a tanárképzés megszervezésében. Ráadásul több helyütt továbbra is volt jezsuita szerzetesek tanítottak. Kövér György, a történettudomány doktora, az ELTE BTK egyetemi docense (A szilágypéri vérvád az eszlári perben [elő- és utóítéletek]) a közép-kelet-európai vérvádak és rituális gyilkossági perek tükrében vizsgálta az 1791-es szilágypéri vérvád történetét. Egy holtan talált kisfiú meggyilkolásával, aki kisegítőként dolgozott a környékbeli csapszékben, a csapszék tulajdonosát, Ábrahámot és családját vádolták meg. S bár Ábrahám mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, saját 5 éves kisfia vallomása alapján elítélték. De végül a legfelső elhatározás ártatlannak nyilvánította a megvádolt családot, a vádakat pedig babonának minősítette. A történész a rendelkezésre álló források, naplók, korabeli sajtóhíradások alapján rekonstruálva az eseményeket, megállapította, hogy a tiszaeszlári perben a vád képviselői ismerték a szilágypéri esetet, s Eszlár kapcsán a korabeli sajtóhíradások is megemlékeztek Szilágypérről, de annak tapasztalatait a tiszaeszlári perben nem használták fel. Az előadó a tiszaeszlári per körülményeit és későbbi emlékezetét vizsgálva jellemzőnek és önleleplezőnek tartotta az egyik kulcsszereplő, Bary József visszaemlékezését, aki szerint nem a zsidóság volt a per vádlottja, csak fanatikus, kulturálatlan barbár erkölcsű zsidók ellen merült fel a gyanú, hogy vallási fanatizmusból megölték Solymosi Esztert. Deák Agnes kandidátus a Szegedi Tudományegyetem BTK egyetemi docense (Rendőrbesúgók nyomában... [az 1860-as évek]) szerint az 1849 és 1867 közti időszak politikai hullámvasútja igencsak kedvező helyzetet teremtett a rendőrbesúgók igénybevételéhez. Több, neveiket tartalmazó korabeli lista is keringett, mint pl. a pesti denunciánsok névlajstroma, vagy a „Haynau előtt tisztelgők" listája. Ezeket a listákat általában — rengeteg torzulást és hibát eredményező — kéziratos másolással és szóbeli közléssel terjesztették, főként a dualizmus politikailag turbulensebb periódusaiban. A bennük szereplő egykori besúgók megítéléséhez pedig a hangulati hátteret sokszor olyan vicclapok teremtették meg, mint a Bolond Miksa, vagy az Üstökös. Az