Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - A kora újkor története (Ism.: Hahner Péter) VI/1497

1500 TÖRTÉNETI IRODALOM A francia vallásháborúk történetét Papp Imre ismerteti. Fejezete pontos és megbízható, el­tekintve attól, hogy mintha szerzője kissé jobban rokonszenvezne a hugenottákkal, mint a katoli­kusokkal. A vassy-i mészárlást valójában a hugenották provokatív és agresszív fellépése robban­totta ki (322—323. o.), a Szent Bertalan éjszakájával megkezdődő öldöklésnek a mai történészek szerint nem „20—30 ezer" (325. o.), inkább 5—10 000 áldozata lehetett, XIII. Gergely pápa pedig nem a tömegmészárlásnak örvendezve rendelt el hálaadó istentiszteletet, hanem azért, mert a franciaországi hírek megtévesztették. Ö úgy hallotta először, hogy a francia király megmenekült egy ellen szőtt merénylettől, s ezért rendezett istentiszteletet. Amikor viszont tudatták vele, mi történt valójában, „istentelen eljárásnak" nevezte a történteket, s még tiltakozott is a francia ki­rálynál. L'Hospital kancellár pedig 1589-ben nem csatlakozhatott Bourbon Henrikhez (328. o.), hiszen 1573-ban meghalt. Különösen nagy élvezettel olvastam azt a két fejezetet, amelyeket Molnár Antal a trienti zsinat és az inkvizíció történetének szentelt. Az ellenreformáció magyar nyelvű szakirodalmának hangvételét hazánkban is sokáig a protestáns, felvilágosult, liberális majd baloldali történészek többé-kevésbé elfogult szemlélete határozta meg. Molnár Antal tanulmányai viszont tárgyilago­sak, elfogulatlanok és meggyőzőek. Nagyon helyesen hangsúlyozza, hogy a trienti zsinat nem a merev reakciót képviselte, nem az „ellenreformációt", hanem inkább a „katolikus reformációt", a katolicizmus megújítására tett kísérletet. (332. o.) Azt is kiemeli, hogy a trienti teológia a maga módján a humanizmus antropológiájának megőrzői közé sorolható, még akkor is, ha a klérus és világiak éles elkülönítésével szakított a humanizmus örökségének egy részével. A 16. század első felét, I. Ferenc, V Károly és VIII. Henrik világát azonban még túlzás lenne a „központosított nemzetállamok kialakulása" korának nevezni. (334. o.) Az inkvizíció intézményét nagyszerűen helyezte el a kora újkori Európa világában, s teljes joggal hangsúlyozta, hogy ekkoriban az inkvi­zícióval szembenálló erők sem képviselték a toleranciára irányuló törekvéseket. A sokat emlege­tett és sokat gyalázott bíróság természetesen nem jellemezhető humanizmussal, de semmivel sem volt kegyetlenebb más világi törvényszékeknél, s a római inkvizíció bírái „a korabeli bírósági gya­korlathoz képest sokkal kevésbé bánhattak önkényesen a vádlottakkal." (360. o.) Kifejezetten az inkvizíció tevékenységének köszönhető, hogy Itáliában nem volt jelentősebb boszorkányüldözés. Molnár Antal tárgyilagosan foglalja össze azt a három híres pert is, amelyet az inkvizíció a tudo­mány képviselői, Giordano Bruno, Tommaso Campanella és Galileo Galilei ellen folytattak. Ahogy szerzőnk megfogalmazta: az inkvizíció nem lesz rokonszenvesebb, ha alaposabban megvizsgáljuk, mégis lehetséges megszabadítani „az évszázadok során rárakódott ellenpropagandától", és elfo­gultság nélkül elhelyezni „a kora újkor felekezeti konfliktusainak és igazságszolgáltatásának rend­szerében." (373. o.) A kötet negyedik részében négy tanulmányt olvashatunk a gyarmatosításról. Rákóczi Ist­ván a portugál, Szilágyi Ágnes Judit a spanyol, Papp Imre a francia, s Szántó György Tibor a brit gyarmatbirodalom kialakulását ismerteti. Nem könnyű viszonylag rövid terjedelemben, 15—20 oldalon összefoglalni térben és időben ennyire kiterjedt folyamatokat, a feladatot azonban mind a négyen kiválóan oldották meg. Rákóczi István talán elkerülhette volna néhány kevéssé ismert idegen szó (Indikum, thalasszokratikus, mondializálják, luzotropikalizmus) felhasználását. Szil­ágyi Ágnes Judit kiválóan foglalta össze a spanyol birodalom kiépülésének és felbomlásának té­nyezőit. Három nevet hibás formában írt le, Zeeland helyett „Seeland" (391. o.), regensburgi he­lyett „ratisbonai" (392. o.), Új-Spanyolország Alkirályság helyett pedig „Újspanyol Királyság" (397. o.) olvasható a szövegben. Nagy-Britannia pedig nem Louisianát szerezte meg 1763-ban, csak annak a keleti részét. (399. o.) Papp Imre is korszerű képet nyújt a francia gyarmatbiroda­lom létrehozásáról, nagyon helyesen hangsúlyozva, hogy erre nem is annyira gazdasági, mint in­kább nagyhatalmi szempontok miatt került sor. Csak abban téved, hogy „egykori jezsuitának" ne­vezi René Robert Cavalier francia felfedezőt, aki mindössze a jezsuiták tanítványa volt. (408. o.) Szántó György Tibor a tőle megszokott lendületes és olvasmányos módon ismerteti a brit gyar­matbirodalom kialakulását. Örvendetes, hogy határozottan megcáfolja azt a (sajnos!) ma is szám­talanszor elhangzó legendát, hogy „Európa söpredéke alapította a későbbi Egyesült Államokat. Ennek az állításnak az ellenkezője igaz. Francia hugenották, angol puritánok, ír katolikusok, hol­land, német, svéd és dán protestánsok erős hittel, iszonyú, számunkra szinte felfoghatatlan szenve­dések árán vették birtokba a végtelennek látszó Észak-Amerikát. " (433. o.) Abban viszont téved, amit ugyanezen az oldalon állít, hogy „a Napkirálynak... le kellett mondania észak-amerikai szer­zeményeiről", mert ezekről csak dédunokájának, XV Lajosnak kellett lemondania. (Ez a meglehe­tősen bonyolult történeti múlttal rendelkező Louisiana minden jel szerint a kötet több szerzőjét

Next

/
Oldalképek
Tartalom