Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
FIGYELŐ 1495 A kormány által a megyékben küldött adminisztrátorok működése azonban teljes egészében sikertelennek bizonyult. Az irányítás birtokában a liberálisok visszafogó taktikája bizonyos fokig működött és sikerült néhány mérsékelt liberálist átcsábítani saját táborukba. 1846. november 12-én létrejött a Konzervatív Párt. Céljai közé tartozott a gazdasági és a közélet modernizálása „a trón, az oltár és az alkotmány" védelme, valamint a rend helyreállítása. A tényleges reformjavaslatok viszonylag szerényebbek voltak. Elutasították a kötelező örökváltságot, az ősiségét csak átalakítani akarták és hallgattak a nemesi adómentesség dolgáról. A liberálisok természetesen vállalkoztak a kihívásra és 1847 januárjában a liberális arisztokrata, gróf Teleki László vezetésével megalakították az úgynevezett Ellenzéki Kört. Az 1847. március 15-én egy ellenzéki konferencia jóváhagyott egy liberális programot, amely lényegében egyet jelentett egy ellenzéki liberális párt megalakulásával. A cél a szabadság és a jog megszerzése volt, nemcsak egy csekély kisebbség, hanem mindenki számára. Az ellenzéki nyilatkozat lényegében összhangban volt ezekkel a gondolatokkal. Követelte a kormány átláthatóságát, a kötelező jobbágyfelszabadítást, az ősiség eltörlését, az általános közteherviselést, az egyesülési jogot és a sajtószabadságot. Deáknak köszönhetően sikerült áthidalni a liberális tábor radikálisainak és mérsékeltjeinek ellentétét, de az eddigieknél mélyebb szakadék keletkezett. A liberálisok szellemi elitjének báró Eötvös Józsefnek, Szalay Lászlónak, Csengery Antalnak és Trefort Ágostonnak elege lett a megyék hibáiból és működésükkel együtt járó igazságtalanságokból. A magukat centralistáknak nevező csoport, a nyugati, pontosabban a francia minta átvételét javasolta, ahol az alkotmányos rendszer képviseleti kormányzáson alapul, egyetlen központi törvényhozás égisze alatt. A reformok bevezetésének sürgős volta általánosan elfogadott volt a liberálisok körében. Kossuth, aki ugyancsak tisztában volt az ügy sürgető voltával, az addig alkalmazott fokozatosság elvét frontális támadássá kívánta átalakítani az abszolutizmus ellen. A logikus következmény a perszonálunió lett volna, Ausztria császára és Magyarország királya, aki egy és ugyanazon személy, két lényegében független ország fölött uralkodna, amelyet csak az uralkodó személye köt össze. Kossuth még mindig remélte, hogy békésen is el lehet érni ezt a célt. Még mindig nem akart forradalmat, de nem zárta ki, mint végső megoldást, ha minden más kudarcot vall. 1847-1848 Ebben az alig másfél oldalas alfejezetben a közismert események felsorolása következik. Franciaországban 1848 februárjában megdöntötték Lajos Fülöp uralmát és kikiáltották a köztársaságot. A forradalmi hullám elérte Bécset, Metternich kénytelen volt lemondani. A bécsi hírekre március 15-én tüntetés robbant ki Pesten, amikor Petőfi és társai szembeszálltak a cenzúrával és kinyomtatták a Nemzeti dalt, valamint a magyar nép követeléseit tartalmazó tizenkét pontját. A bécsi kormányzat beleegyezett a magyar kormány megalakulásába, Batthyány Lajos miniszterelnökségével, s Kossuthtal, Deákkal, Eötvös-
