Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
FIGYELŐ 1459 A megyék nem voltak elszigeteltek, állandóan leveleztek egymással a közös sérelmek ügyében, különösen II. József alatt. Ez magában hordozta a lehetőségeket, hogy a megyék idővel túlnőjenek a szűk helyi érdekeken. A megyegyűlések egyik fő feladata volt a két küldött megválasztása az országgyűlésbe. Rendszerint az alispán volt az egyik. A követek utasítást kaptak, amely a megyegyűlés véleményét tükrözte. Az alsó és felsőtáblából álló diétát az uralkodó hívta össze, akinek joga és kötelezettsége volt törvényhozást kezdeményezni. A felsőház tagjai arisztokraták és katolikus püspökök voltak, míg a nemesi követek, akiket a megyéjük küldött, az alsóházi többséget alkották. A felsőházban a nádor, az alsóházban a királyi személynök elnökölt. A diéta működése rendkívül nehézkes volt. Az uralkodó közölte javaslatait mindkét házzal, az alsóház küldöttei azzal szembeállították saját javaslataikat. Ezután szinte vég nélküli vita keletkezett, végül valamiféle kompromisszumos megoldást emeltek törvényre, de sokszor előfordult, hogy valamely témát félretették, mert a felek nem tudtak megegyezni. Bár az uralkodónak kötelezettsége volt az országgyűlést háromévente összehívni, sokáig halogatta, míg végül mégis összehívta. 1711 és 1795 között mindössze nyolc alkalommal. A nemesi küldöttek minden egyes diétán beterjesztették, hogy az uralkodó lakjon Magyarországon, ezen kívül előadták sérelmeiket, az 175l-es országgyűlésen például hatvanhetet. A növekvő állami központosítás korában elkerülhetetlen volt, hogy a Habsburg állam hatalma és befolyása egyre csorbítsa a nemesek vezette magyar megyék önálló igazgatását. A Magyarország szempontjából fontos kormányhivatalok közül a Bécsben székelő magyar királyi kancellária volt a legfontosabb. Közvetített a magyarországi kormányhivatalok és az uralkodó között, valamint a királyi rendeleteket készítette elő. Ha bármi fontos dolog került napirendre, az ügyet a Mária Terézia által 1761-ben alapított államtanács elé utalták. Az országon belül a helytartótanács volt a legfontosabb kormányhivatal, amely először Pozsonyban, majd 1781 után Budán székelt. Feladata a királyi rendeletek végrehajtása és a megyei vezetéshez való eljuttatása volt. Bécs bizalmatlanságának egyik jele volt, hogy megakadályozta az ország közigazgatásának tökéletes egységét. Erdély, a Temes-vidék és a katonai határőrvidék külön közigazgatás alá tartozott, pedig csak Horvátország különállása volt történetileg megalapozott. Pedig az 1723-as Pragmatica Sanctio oszthatatlanul egymáshoz kapcsolta nemcsak a birodalom egyes részeit, hanem a Magyar Királyság különböző részeit is. Az igazságszolgáltatás volt az a terület, ahol az állam ügye leginkább összefonódott a megyei nemesség és a városi polgárság ügyével. Annak ellenére, hogy Mária Terézia sikerrel kezdte meg mind büntető, mind a polgári jog alapjainak lerakását, Ausztriában legalábbis az előkészületek szintjén, Magyarországon mindössze a kínzás és a homlokon való megbélyegzés eltörlését tudta elérni. Mégis létrejött a bíróságok hálózata, ami kimozdította az igazságszolgáltatást az addigi önkényes és kaotikus helyzetéből. A magyarországi egyházak jelentették azt az intézményrendszert, amely áthatotta az emberek életét minden szinten. A török kiűzése és a Rákóczi felkelés leverése után az egyházak újjászerveződtek. Különösen igaz volt ez a katoli-
