Századok – 2012

FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451

1456 FIGYELŐ ságra tettek szert, hogy pénzzel megválthassák a robotot, és hogy felfogadjanak szegény parasztokat béresnek. A földesurakkal szerződéses viszonyban álló jobbágyok is előnyösebb helyzetben voltak. Azok, akik betelepülőként érkeztek az országba, vagy a betelepülők leszármazottai voltak, általában pénzzel megváltották a földesuraknak járó szolgáltatásaikat. Ezek az emberek, ha jogilag nem is, de a valóságban szabad parasztok voltak. Az ország egyes részein néhány paraszt számára az egyetlen lehetséges — bár rendszerint illuzórikus — kiút a határtalan nyomorból a betyárrá, útonálló válás felé vezetett. A 18. század törvényen kívüliek aranykora volt Magyarországon. Ha a rablások száma meghaladott egy bizonyos szintet, a hatóságok leállították a postakocsikat. A helyzet esetenként olyan súlyossá vált, hogy katonákat kellett kivezényelni a rend helyreállítására. A 18. században a városok kezdték elveszíteni középkori jellegzetességeiket, mind szószerinti, mind átvitt értelemben kezdték lebontani a városfalakat. A céhek azonban változatlanul őrizték kiváltságaikat és akadályoztak minden céhen kívüli ipari és kereskedelmi tevékenységet. Vermes Gábor Kassa példáját említi, ahol a kereskedő társaság 1772-ben úgy döntött, hogy nem enged senkinek új üzletet nyitni, így tizenhat évvel később is változatlanul harmincnégy volt a helyi kereskedők száma. A 18. században az elszegényedett nemesség a városokba özönlött. A jobb módúak vezető pozícióba kerültek és zömmel közülük kerültek ki a szabad királyi városok követei az 1790-1791-es diétán. Az emberi természetre jellemző kettősség miatt azonban a jobb módú nemesek egyúttal mintául szolgáltak a város felső rétegét alkotó nem nemesek számára. A polgárság elért bizonyos kényelmi szintet, de ennek a középosztálynak (polgárságnak) a szerepe elhanyagolható volt. A 18. század végén egy jól körülhatárolható nem nemesi csoport, a honoráciorok, bizonyos foglalkozásokat kezdtek űzni: pap, lelkész, köztisztviselő, ügyvéd, tanár, újságíró, orvos és mérnök lett belőlük. A nem nemesek értelmiséggé válásnak messzire nyúló következményei lesznek a 19. század történetére nézve. A mágnások és kisnemesek közötti szakadék egyre nőtt, ahogy a főnemesek egyre több földre tették rá a kezüket. Bécs erősen vonzotta őket és egyre több hivatalt foglaltak el. Grünwald Béla száz évvel később szemükre vetette, hogy elhagyták nyelvüket és nemzeti jellegüket. Grünwalddal szemben Vermes Gábor jogosan azzal érvel, hogy Mária Terézia idején a nemzeti öntudatra ébredés nagyrészt még nem létezett. A lényeg a királynő szolgálata volt, mindegy, hogy az milyen nyelven történik. Mária Terézia többször próbálkozott népszámlálással, de mindig beleütközött a nemesek ellenállásába, akik úgy vélték, hogy a népszámlálás azt a célt szolgálja, hogy megadóztassák őket. így az első viszonylagosan megbízható népszámlálásra csak II. József alatt, 1784 és 1787 között került sor. Az ország 8,5 millió lakosából 197 ezer fő volt a férfi nemes, ami az összlakosság 4 százalékát tette ki. Ez kevesebb volt a lengyelnél, ahol a nemesek száma 8-12 százalékot ért el, de több a franciánál, ahol ez az arány 1-1,5 százalékra rúgott. A népszámlálás szerint a csúcson az arisztokraták álltak, mintegy 700-800 családdal, alattuk a benne possessionati, a mérsékelten jómódúak rétege he-