Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
1454 FIGYELŐ A gyáripar csak nyomokban létezett, leginkább textilipar, papíripar és dohányipar formájában, de viszonylag jelentéktelen maradt a céhekkel szemben. A Felvidéken összpontosuló bányaipar volt az egyedüli kivétel. A rossz utak és a hajózhatatlan folyók gátolták a kereskedelmet, amely egyes városokban tartott vásárokra korlátozódott. Az ország külkereskedelmi mérlege pozitívnak bizonyult, mivel Fiume Magyarországhoz történő csatolása föllendítette a külkereskedelmet. A 18. században két várostípus létezett. A szabad királyi város, amely fölött közvetlenül az uralkodó rendelkezett. A szabad királyi városok lakóinak száma 1787-ben 442 ezer fő volt, ami az össznépesség 5,6 százalékát tette ki. A szabad királyi városok küldöttet meneszthettek az országgyűlésbe, de valamennyi város együttvéve csupán csak egyet. A második, a nagyobb népességet tömörítő várostípus a mezőváros volt, ahol 1787-ben 1 millió hatszázezer lakos élt. Az udvarnak érdekében állt a szabad királyi városok számának növelése, minthogy így több adó beszedésével számolhatott. A nemesség ezt a törekvést ellenezte, és a katolikus egyház gyakran a nemesség mellé állt. A mezővárosok kivétel nélkül a földesurak és az egyházak tulajdonában álltak, de lakói nagyobb summa befizetése révén szabadságot nyerhettek. A mezővárosi lakosság nagyobb fokú autonómiát élvezett, mint a szabad királyi városok lakói. Mindkét várostípus, különösen a mezőváros esetében elmosódott a határvonal a város és a falu között. Az alföldi mezővárosok nagyra nőtt falvak voltak csupán. Leginkább Észak-Magyarország városai őrizték meg városi jellegüket. A 18. század végére a teljes lakosság durván egynegyede élt városokban, az igazi polgárok aránya azonban csupán 1,5-2 százalékra rúgott. A század legnagyobb részében Pozsony volt az ország fővárosa. Pozsony alkalmas volt mind az udvar, mind a katolikus egyház hatalmának megjelenítésére, mivel a jelentős épületek többsége az ő tulajdonukban volt. A királyi palotát Mária Terézia felújítatta, a koronázó templom pedig számos uralkodó koronázásának színhelye volt. Bár a város lakóinak többsége német anyanyelvű volt, számos magyar arisztokrata épített palotát a Hosszú utcában. A külváros itt is szegényes fa- és vertfalú épületekből állt. A másik jellegzetes város Debrecen. Lakossága nagyobbára paraszti, de mivel városban élt, eggyel följebb lépett a ranglétrán. Debrecen polgári közigazgatása olyan erővel bírt, hogy a városba költöző nemesek kénytelenek voltak alávetni magukat hatalmának. A városi társadalom felső rétege a kereskedőkből állt, alattuk a kevésbé vagyonos kézműves réteg, a civilek társadalma helyezkedett el, ezek együttese a városi polgárság magvát alkotta. A 16. század végére Debrecen lett a magyarországi kálvinizmus központja. A híres kollégiumot is áthatotta a kálvinizmus szelleme. A két hétig tartó, évente hat alkalommal megrendezett debreceni vásárok nagyon népszerűek voltak. A Duna által elválasztott Buda és Pest két város volt. Az előbbiről Robert Townson 1793-ban igen rossz benyomást szerzett: Szegénység, piszok, nincs erődítmény, nincsenek városfalak, gyenge a közbiztonság, a Duna partját pedig bűzölgő szemétdombhoz hasonlította. Hoffmannsegg gróf, aki ugyanabban az évben Pesten járt, elragadtatással nyilatkozott a városról. „Itt most egy rakás új ház épül, úgy hogy idővel Berlinné nőheti ki magát."-írta.
